Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Korzsényi Tibor, a Csodamalom Bábszínház alapítója

    2020. március 15., vasárnap 12:20

    Elhunyt Korzsényi Tibor rendező, színész, bábos, a miskolci Csodamalom Bábszínház alapító-igazgatója.

    Korzsényi Tibor 1960–65-ben Szegeden, a Juhász Gyula Művelődési Ház bábszakkörében volt tag, majd 1963-ban szakkörvezető lett.

    1963–1965ig a szegedi Bábszínházban játszott, majd elnyerte a televízió Ki mit tud? bűvészkategória különdíját. 1966-tól mint táncos szerepelt különböző budapesti színházakban, később a Szegedi Nemzeti Színház tánckarában dolgozott, 1970-től már karköteles szólista volt. 

    Korzsényi Tibor

    1972-ben elvégezte a Bábstúdiót és az Állami Bábszínházhoz szegődött. 1982-től 1988-ig a miskolci Tokaj Varieté bábszínész parodistája lett, 1986-ban pedig pályázat útján megszervezte a miskolci Csodamalom csoportot. Ezt a bábszínházat Miskolc városa 1992-ben házi kezelésébe vette és Korzsényi Tibort bízta meg az igazgatással.

    Az akkor még amatőr csoport a Fábián-malom épületében mutatta be előadásait, innen származik a Csodamalom elnevezés. Az évek során az együtteshez újabb és újabb tagok csatlakoztak, így lehetőség nyílt a repertoár bővítésére is. A társulat 1992-től hivatásos színházként működik. A nagyszámú, több mint ötven repertoárdarabon felül évente két-három bemutatót is tartanak, melyek általában klasszikus mesék és magyar írók művei alapján készülnek. 

    A gyerekelőadások mellett megjelentek a felnőttdarabok, mint a Carmina Burana, a Bolero vagy éppen az Egy kiállítás képei. Az elő­adások pedig olyan sikeresek voltak, hogy videófelvételek alapján meghívásokat kaptak külföldre is. Bábszínészképző tanfolyamok is kerültek Miskolcra, ahogy a ma már nyugdíjas Korzsényi Tibor mondja, büszke arra, hogy tehetségeket is felfedezett.

    Forrás: Színház Online, boon.hu, Wikipédia, Csodamalom Bábszínház, stb.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram