Elhunyt a hazai bábkészítők doyenje, Lellei Pál, az Állami Bábszínház később Budapest Bábszínház nyugdíjazott tagja, a korábbi SZFE oktatója, a Bábkészítés című alapmű szerzője.
„A bábszínházban semmi sem lehet öncélú. A tökéletes báb mindent tud, amit elvárnak tőle, de annál egy cseppet sem többet” – vallotta a Népszabadság oldalán Lellei Pál.
„Egyébként bábra nem úgy készítünk jelmezt, hogy megcsináljuk, aztán ráadjuk. Nálunk magán a figurán kell megvarrni azt. Ha pedig egy szereplő többször „átöltözik” egy darabban, akkor nem cibáljuk le róla a ruháját, hanem annyi bábot csinálunk, ahányféle ruha kell. Sokszor meg épp az okoz gondot, hogy nincs rajta ruha” – mesélte a mester.
Szavai szerint a legtöbbször a báb súlyának minél kisebbre csökkentése bizonyul a legnagyobb kihívásnak. Már egy normál időtartamú előadáson sem mindegy a színésznek, hogy hány kilót emelget, egy 6–7 órás próba pedig igen komoly megterheléssel jár. „Ez egy kemény sport, pedig mi vért izzadunk, hogy minél könnyebb legyen a báb. Egyes textilek és papírok ugyanis kifejezetten súlyosak” – magyarázta a Magyar Narancsnak Lellei Pál.
„A csodálatos mandarin előadására kellett egyszer egy könnyebb bábot csinálnunk: Pataky Imre idősebb korában már nem bírta el a meglévőt. A mandarin eredetileg tűzzománc medálját megcsináltuk plexiből, és minden ki lett spórolva a bábból. Persze ugyanúgy nézett ki, de 2 kilogramm helyett kihoztuk 1,3-ből” – mesélte.
A kesztyűbáb bonyolultsága a tervektől függ, a hátsó mozgatásos figuráknál pedig az ízületekre kell figyelni. „A lényeg, hogy úgy mozogjanak, mint az emberi ízületek. Ne tudjon a könyök hátrahajolni, mert akkor olyan, mintha eltört volna a báb keze. Ez mind a szerkezeti felépítés része, utána be lesz vonva valamilyen anyaggal, és fel lesz öltöztetve” – fogalmazott a Budapest Bábszínház szakembere.
Sok évtizedes pályafutásának csúcsa volt az a pillanat, amikor a gyaluasztalról leemelt fabábu a Pinokkió Gepettoja kezébe kapaszkodva élete első sétájára indult, s egyszer csak felpillantott az apjára. A nézőtéren megbabonázva ültek az emberek, pedig a „csoda” technikailag pofonegyszerű volt. Pinokkio fejét ferde tengelyben helyezte a nyakára Lellei, így amikor a Gepettót játszó színész megnyomta a fabábu tenyerébe rejtett gombot, egészen úgy tűnt, mintha az alulról sandítana fel rá. Más szempontból viszont az efféle pillanatokra mondják a bábosok, hogy a fa, a textil meg a drót közé végre befészkelte magát a báblélek.
Az Európai Szabadúszó Művészetek Egyesülete 2014- ben jelentette meg Lellei Pál Bábkészítés című könyvét.
„Olyan könyv ez, mely szinte mindent elmond, ami eddig történt a bábkészítéssel kapcsolatban. Összegzi a múltat, összegyűjti az eddig ismert technikákat. Teszi mindezt az utolsó pillanatban, hiszen ma már kevesen foglalkoznak a klasszikus értelemben vett bábkészítéssel. A kisgyerekek közül sokan legalább annyi mesét néznek telefonon vagy az interneten, mint bábszínházban. Holnap talán kinyomtatnak egy bábot 3d-ben, mely robot- ként, távirányítva végzi a feladatát, de az már gép lesz, nem az emberi kéz csodája, olyan embereké, akik szívüket, lelküket adják a papírmaséba, a kóc- ba és átélik a teremtés művészetét. Mert a bábkészítés valóban művészet, ahogyan ezt Lellei Pál mondja könyvének előszavában. Teremtés” – áll a kötet ajánlójában.
„Mindent tudott a bábról, szenvedélyesen kísérletezett, tanított, alkotott, és nem ismert lehetetlent. Már életében legendává lett: kezei között születtek meg olyan emblematikus bábok, mint Pinokkió, A dzsungel könyve Mauglija, a Sétikáló előadás trükkös mechanikájú Tündére, a Faust finom mozgású marionettjei, valamint az elmúlt évtizedek számos meghatározó figurája. Szaktudása által megmozdultak és életre keltek a legkülönösebb rendezői és tervezői víziók” – fogalmazott halála kapcsán a Budapest Bábszínház.
Forrás: Színház Online információ, Népszabadság, Magyar Narancs