A 91 esztendősen elhunyt Mende Gaby színművész – Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője búcsúzik a színésznőtől.
„Mende Gaby halálhírét hallva a kilencvenedik zsoltár jutott eszembe. Elővettem és hangosan elolvastam. A hagyomány szerint Mózes imája ez a zsoltár, amely az emberi élet villámgyors eltűnését idézi fel megrázó szépségű sorokban. Mindegy, milyen hosszan élünk, hetven-nyolcvan évet, vagy akár még annál is többet, mondja a zsoltár, életünk ideje olyan „gyorsan eltűnik, mintha repülnénk”.
Mende Gaby elrepült közülünk.
Az elszakadás előzmény nélküli fájdalma és az előállt, betölthetetlen hiány egyetlen pillanattá zsugorítja az élet egészét. Most elsősorban nem a színésznőre, hanem az édesanyára gondolok, hiszen Tompa Gábor édesanyja távozott el közülünk. Osztozunk Gábor fájdalmában, mint barátai és mint a kolozsvári társulat tagjai, de tudjuk, hogy lehetetlen. Részvétet nyilvánítunk, de érezzük, hogy milyen nehéz dolgot mondunk, hiszen a fájdalom megoszthatatlan. Elszakadás, szétszakíttatás: az édesanya halála iszonyatos mélységeket tár fel a lélekben.
Mende Gaby nem volt a társulatunk tagja, de emberileg nagyon közel került hozzánk, ezért is gyászoljuk őt mindannyian. A játszma végében nyújtott kolozsvári alakítása a maga elevenségével és bölcsességével most is áthatja a lelkemet. Nell szerepében egy halálra készülő idős nőt játszott, és Mende Gaby a legnehezebb utat, az áttetsző egyszerűségét és őszinteségét választotta. Nem is színészként, hanem bizony mindennapi emberként kívánt szembesülni a saját halál fölkavaró kérdésével, ha már ez a különös mélységű Beckett-szerep fölkínálta számára a ritka esélyt. Nem játszott már egyáltalán, hanem, mint a csak befelé haladni kívánó idős színészek, odaadta magát ennek a kivételes és szívszorító magány-szituációnak.
Tele volt elevenséggel, a megismerés vágyával és a közös játék örömével.
Azóta a becketti „Ó, tegnap!” felkiáltást az ő hangján hallom. Igen-igen, egyszer csak kialszik a szem fénye és tegnappá válik egy emberi élet. Éppen abban a pillanatban, amikor a Lélek átköltözik Isten örök jelenébe, ahonnan mindannyian vagyunk.
Együtt sírni a síróval – ezt is a Szentírás tanítja. Most ezt tesszük; veled, Gábor. Nincs szó, ami ennél több volna.
Visky András”