Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Sally Ann Howes színésznő

    2021. december 23., csütörtök 09:11

    A brit-amerikai musicalszínésznő, akit a hazai közönség elsősorban a Csodakocsi című filmből ismerhetett, kilencvenegy éves volt.

    December 19-én, kilencvenegy éves korában elhunyt Sally Ann Howes színésznő, számos film és musical-előadás szereplője.

    1930-ban született Londonban, művészcsaládban, első filmszerepeit még tizenéves korában kapta. Énekelni a beszédtechnikája javítása érdekében kezdett tanulni, de hamarosan a musical műfaja irányába fordult az érdeklődése.

    Pályája jelentős fordulatot vett, amikor 1958-ban a Broadway színpadán átvette Julie Andrewstól a My Fair Lady főszerepét.

    Az elkövetkező években sorra kapta az újabb szerepeket, a Brigadoonban nyújtott alakításáért Tony-díjra is jelölték.

    1968-ban mutatták be Ken Hughes rendezésében a Csodakocsi című musical-filmet, melyben Sally Ann Howes Dick Van Dyke partnereként szerepelt. A kedves családi film nagy sikert aratott, a magyar közönség is jobbára ebből az alkotásból ismerheti a színésznőt.

    Pályája későbbi szakaszában Sally Ann Howes a musical mellett az operett műfajában is kipróbálta magát. Bár a kétezres évekre visszavonult, 2007-2008-ban még elvállalta Mrs. Higgins szerepét a My Fair Lady amerikai turnéján.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram