Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Szebeni András fotóművész

    2020. augusztus 17., hétfő 11:58

    A fotóművész portré és színházi felvételei mellett dokumentarista sorozatairól is ismert volt. 

    Szebeni András 1946. április 30-án született Budapesten. 1964-ben érettségizett, majd a budapesti Fényképész Szövetkezet alkalmazottjaként fotós szakmunkásvizsgát tett. Az ELTE Bölcsészkarán művészettörténetből és filozófiából szerzett diplomát. 

    1972–90 között a Nők Lapja fotóriportere lett, olyan kollégákkal, mint Korniss Péter fotóművész.

    Később főmunkatárs és rovatvezető is volt alapnál. 1975-től a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának alapító tagja, 1978-ban pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja lett.

     Szebeni András
    Szebeni András

    1991 és 1993 között a Playboy magyarországi kiadásának művészeti igazgatója volt. Számos napi-, hetilapban jelentek meg fotói, riportjai, többek között az Esti Hírlap, a Kurír és a Mai Nap hasábjain. Képek és Szavak címen külön sorozata volt a Népszabadságban. Fotóközéleti munkássága is jelentős, a Magyar Fotóriporterek Társaságának (1990) alapítója, melynek 1995-ig főtitkárhelyettese; 1990 és 1995 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja volt.

    Több könyve is megjelent olyan szerzőtársakkal, mint Vass István, Kardos G. György, Bella István, Hernádi Gyula és Esterházy Péter.

    Portré és színházi felvételei megjelentek például a feleségével, Sóvári Zsuzsa újságíróval közösen készült fotóalbum és interjúkötet, Női Vonal címmel. Ebben ismert személyiségek (Ungár Anikó, Udvaros Dorottya, Eszenyi Enikő, Lula – Szász Endre (képzőművész) felesége – Albert Györgyi, Kártyikné Benke Etka stb.), és civil foglalkozású nők egyaránt szerepeltek.

    Emellett számos dokumentarista sorozatot is készített közel ötvenéves pályafutása során: 1978-ban az Unesco támogatásával Thaiföldön kábítószerfüggőkről és kezelésükről készített sorozatot Angyalok városa címen. Az ő felvételei illusztrálták Bakonyi Péter 1983-ban megjelent Téboly, terápia, stigma című könyvét, melyben a magyarországi elmegyógyintézetek életét és lakóit mutatta be.

    A téma nem volt ismeretlen szebeni számára: 1979–82 között a Magyarország felfedezése könyvsorozatnak már fotózta az elmeszociális intézeteket. Dolgozott a a nyolcvanas években Magyarországon fellelhető négy szerzetesrend kolostoraiban is, ebből készült a Boldogok, akik a házadban laknakcímű sorozata.

    A vajszínű árnyalat című, kultkönyvvé váló kötet fotográfiáiban örökítette meg az 1988 és 1993 közötti magyarországi és közép-európai rendszerváltást. Képei eddig huszonöt önálló kötetben jelentek meg, számos köz- és magángyűjtemény őrzi munkáit, a New York-i Metropolitan Múzeum huszonhat fényképét válogatta be gyűjteményébe.

    2003-ban tüdődaganatot találtak nála, amelyből felgyógyult. Édesapja tüdőrákban hunyt el, erről, illetve saját betegségéről is mesélt a 168 órának adott interjújában:

    2003-ban volt az első randevúm a rákkal, akkor műtöttek először, mondta is Péter (Esterházy), aki szintén megkapta, hogy a beszarási kvóciensünk elég magas.”

    Szebeni András Balogh Rudolf-díjas (1995), Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll-díjas (2006) fotóművésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2006), Fotóriporteri Életműdíjas (2019) alkotó volt. 

    forrás: a Capa Központ oldala

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram