gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 24., péntek
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Szegedi Erika színművész

    2023. május 26., péntek 22:42

    81 évesen elhunyt Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. Haláláról a Vígszínház számolt be, melynek közel 50 éven át volt tagja.

    Szegedi Erika balerinának készült, de később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Onnan Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal ápolónő szerepét alakította.

    Több mint 70 szerepben állt színpadra, felejthetetlen alakításai közé tartozik: Adél Az üvegcipőben, Kata A makrancos hölgyben, Abigail A salemi boszorkányokban, Anna a Platonovban és Roxane a Cyranoban.

    Munkásságát számtalan szakmai díjjal és állami kitüntetéssel ismerték el.

    Királynői alkata, csodálatos hangja, elsöprő energiája nagy drámai szerepekre predesztinálta, de felejthetetlen alakításokat nyújtott vígjátéki szerepekben is

    – írták a színésznőről.

    INTERJÚRÉSZLET – Szegedi Erika: „Könnyek nélkül” – Szabó G. László interjújából, amely a nyomtatott Vasárnap 2022/31. számában jelent meg:

    „Szabadkozott éveken át. „Jaj, nem!” „Majd máskor!” „Még mindig nem!” Így jutottunk el a „most nem!”-ig. Aztán már csak a hónapokat tologattuk. Később a heteket. Végül maradtak a napok. Szegedi Erika erőteljes rábeszélés után adta meg magát. „Évek óta nem nyilatkoztam, és már nem is fogok” – mondta. És elkezdtük e sok ponton fájó beszélgetést.

    Nem sirámokkal – megrendítő tényekkel teli beszélgetést. Nem a kérdéseket volt nehéz feltenni, hanem a válaszokon, sorscsapásokon lelkileg felülemelkedni. Szegedi Erika nem sírt, nem eredtek el a könnyei. Tartotta magát. De a hangja elcsuklott olykor-olykor.

    – Sok minden történt az életében az elmúlt néhány év alatt. Bizonyára ezért is ódzkodott ettől az interjútól. Köszönöm, hogy végül mégis vállalkozott rá. Hogy lélekben mindent legyűrve beavat az érzelmeibe.

    – Életem harmadik szakasza nem az igazi. Mindenféle dráma belejátszott már. Elment a férjem, pár hónapja a kiskutyám, édesanyám százéves. Itt lakik velem. Nehezen viselem, amit a helyzet megkíván tőlem. Gondozónőt kellett hozzá fogadni. De így is itt vagyok mellette.

    Pisti a vérzivatarban (1979) – rendező: Várkonyi Zoltán

    – Sára Sándor, a férje, a kiváló operatőr-rendező két és fél éve ment el. Váratlanul érte a halála? Tudom, hogy sokat betegeskedett.

    – Remegve figyeltem. Aztán eljött a vég. Most, hogy már egy kicsit lecsillapodott bennem a dolog, rájöttem, hogy olyan sok baja, betegsége volt, hogy az utána következő éveket nem is bírta volna. Sem a pandémiát, sem a többit. De akkor is iszonyúan nagy veszteség. Nekem ő volt a mindenem. Apám, barátom, szerelmem. És itt maradtam lélekben teljesen egyedül. Az édesanyám ugyan még él, de nem lehet vele kommunikálni. Már nem tud beszélni. Nincs sok hátra neki.

    – Carlos Saura filmje jutott eszembe, A mama százéves. Keveseknek adatik meg ilyen magas kor.

    – De nem érti, amit mondok. Se nem hall, se nem lát. Egy méterre van tőle a tévé, de azt sem látja. Egészen közel kell hajolnom a füléhez, úgy mondom bele, hogy hallja, pedig van fülhallgatója. Az sem segít.

    – Felismeri egyáltalán?

    – Az agya rendben van. Néha megszólal, csak összefüggéstelenül beszél. De szellemileg még nincs olyan nagy baj nála. Csak nem tud járni. Ül az ágy szélén. Lefekszik, ül, lefekszik, ül. Ez a maximum. És ez így megy évek óta. Állni sem tud, járni sem tud, nekem ez borzasztó. Sajnos, a lányom sem jelent sok örömet. Többet nem mondok róla. Úgyhogy ez az életszakasz nem igazán jó nekem.

    Cyrano de Bergerac (1967) – rendező: Egri István
    Fotó: Keleti Éva

    – A gondozónő bizonyára sokat segít.

    – Iszonyú pénz. Nagyon drága. Abból élünk, amit a díjaimért kaptam, és félretettem. De én sem vagyok jól. Kiderült, hogy nekem is van valami problémám, ami korlátoz a mozgásban. Bizonytalan vagyok, nehezen járok. Szerintem ez mind idegi alapon van. Nem vagyok magabiztos a járásban.

    – A Vígszínháztól is, ahol majdnem ötven évet töltött, fájdalmas volt a búcsúja. Úgy jött ki az épületből, hogy hátra sem nézett. Elengedte már ezt a történetet?

    – Elmesélek valamit. Még kicsi volt a lányom, nagyon szépen festett és rajzolt. Virágot, szirmokkal, a közepén a szeme és a szája mosolygott. Halász Jutka meglátta, és azt mondta, ő ezt megjegyzi, és majd a neve mellé rajzolja, ha autogramot kérnek tőle. Nem sokkal később közölte velem a lányom, hogy nem rajzol több virágot. Miért nem? – kérdeztem tőle. Kiment a szívemből, mondta. Nekem a színház ment ki a szívemből. Itt van egy papír nálam, hogy miket játszottam. Ne soroljam fel?

    – Én is megjelöltem néhány szerepét, azokról kérdezném. Elsőként a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Beverleyjéről.

    – A Popfesztivált nagyon élveztük. Fiatalok voltunk. Ráztam a fejemet, majd leesett. Almási Évát kísérgettem a színpadon. Egy csapat voltunk. Összetartó csapat. De annyira, hogy az ma már hihetetlen. Táncoltunk. Rengeteget bolondoztunk. Julcsi lányomat szültem akkor. Pár előadást ki kellett hagynom.

    – Molnár Ferenc Üvegcipőjében Adélt játszotta.

    – Nagyon szerettem azt is. Benkő Gyulával és Pap Verával. Aranyosak voltak mindketten. Zseniálisak. Bár Gyuszi akkoriban már eléggé bajban volt a szöveggel. Egészen közel kellett ülnünk a súgóhoz, hogy ne csak hallja, hanem lássa is őt. Reszkettünk minden előadás előtt, hogy jól lemenjen.

    – Pisti a vérzivatarban, a Mama. Örkény drámája politikai felhangokkal.

    – Izgalmas előadás volt. Ma is aktuális a darab. Ott is olyan emberekkel játszottam, mint Gobbi Hilda, Garas Dezső, Tordy Gézus! Várkonyi Zoltán rendezte az előadást. Amikor utolsó alkalommal volt műsoron, jambósapkában, a nyakában az elmaradhatatlan sállal köszönt el tőlünk. Csak annyit mondott: „Gyerekek, nem fogjuk látni többé egymást. Legyetek jók!” És elment. Tudta, hogy valami komoly probléma lesz vele. Döbbenten álltunk. Félelmetes volt. Meg is halt nemsokára.

    – Örkénytől maradt valami emléke?

    – Írt nekem egy szép lapot, és beletette egy üvegcsébe.

    – Palackposta a múltból.

    – A következő szavakkal adta át: „Ebben a tehetséged, fantasztikus színésznő vagy!”

    – Az Össztáncban is volt egy felejthetetlen epizódja. Amikor kínjában, zavarában a kezében maradt a vállán lógó prémből a róka farka.

    – Na, azt is imádtam! Nagyon szerettem táncolni. Kiskoromban táncosnő akartam lenni. Olyannyira, hogy amikor hatéves voltam, egyfolytában ugráltam. Anyám elvitt az Operaházba, felvételire. Fel is vettek a Balettintézetbe, csak utána beszéltek a szüleimmel, hogy mégsem ajánlják, hogy oda járjak, mert az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy erős a csontozatom, és olyan magas leszek, hogy nem találnak mellém partnert. Így maradt ki az életemből a balett.

    Oszlopos Simeon (1987) – rendező: Horvai István

    – Utolsó bemutatója a Molnár Ferenc írásai alapján készült Monokli volt a Vígszínházban. Azt is szerette.

    – Szerettem, mert az én korosztályombéli kollégákkal játszhattam. Tahi Tóth Lászlóval, Kern Andrással, Lukács Sándorral, Harkányi Endrével, Venczel Verával, Halász Jutkával. Sokféle karakter lehettem. Még kislány is.

    – Azóta, hogy eljött a Vígszínházból, visszahúzza néha a szíve?

    – Nem. Ha kocsi visz arrafelé, elfordítom a fejem, hogy ne is lássam az épületet. Át sem tudnám lépni a küszöböt, elsírnám magam. A házat imádom, de olyan mélyen megsértett az akkori igazgatónő, hogy azóta sem tudok magamhoz térni, és nem is akarok bemenni. Elég volt. Én voltam az első, aki eljöttem a társulatból, utánam sokan elszerződtek. A műszakiak közül is rengetegen. Nem lehetett elviselni a stílusát. A színészet, a színház öröm. De csak akkor élvezetes, ha örömmel játszol. Ha favágás vagy bányamunka, akkor nem érdemes csinálni. Ő meg egyszerűen elvette az ember kedvét a felszabadult játéktól. Csak az volt jó, amit ő akart.

    – Hogyan jött ki a színházból azon a bizonyos utolsó napon? Végigsírta a három emeletet?

    – Könnyek nélkül jöttem el. Utána még felhívott az igazgatónő, hogy játszhatnám a régi szerepeimet. De mondtam neki, hogy én már oda be nem teszem a lábam. Jobb, ha nem is beszélünk. Nem bántam meg, hogy eljöttem. Nem kaptam volna már olyan szerepet, aminek örülni tudtam volna. Nekem az volt a legszebb korszakom a Vígszínházban, amikor Várkonyi rendezéseiben játszottam, meg később Kapás Dezsőnél, Horvai Istvánnál.

    – Rudolf Péternek, az új igazgatónak mit válaszolna, ha vendégként hívná vissza egy szerepre?

    – Nem megyek már sehová. Nyolcvanéves vagyok. Ami hátravan, azt már nem szeretném a színház közelében tölteni. Kiment a szívemből. Nem is tudnék már visszailleszkedni. Riportot sem vállalok már. Ez az utolsó. Teljesen visszahúzódtam. Van elég bajom, amivel meg kell birkóznom. Ha lenne egy bátyám, öcsém vagy nővérem, húgom, de senkim nincs. Csak ez a ház. Mi lesz vele, ha meghalok? Nekem kell intézkednem.

    (…)

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram