Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 11., szombat
    banner_bigBanner4

    Elhunyt Tiboldi Mária Jászai-díjas színművész

    2023. szeptember 8., péntek 23:49

    „A gyászoló család nevében mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tiboldi Mária, magánénekes, Jászai-díjas, a Budapesti Operettszínház Örökös Tagja, a Halhatatlanok Társulatának tagja, Robert Stolz aranyérmes és Kálmán Imre emlékplakettel díjazott színművész, Velence város díszpolgára, Szolnok város arany érdemrenddel kitüntetett művésze életének 85. esztendejében a mai napon délután csendesen elhunyt” – közölte az Operettszínház. Temetéséről később intézkednek.

    Gyermekkora óta Kálmán Imre zenéjének bűvöletében élt. A Színművészeti Főiskola elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, ahol rögtön a Cirkuszhercegnő főszerepébe ugorhatott be, majd eljátszhatta a Csárdáskirálynőben Vereczki Szilvia szerepét.

    A Fővárosi Operettszínház következett, majd Kálmán Imre szerepeivel bejárta az egész világot, Moszkvától Izraelig, Bécstől Amsterdamig, Berlintől Tokióig.

    Állandó repertoárján volt a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő és persze a Marica grófnő is. Ezeket az operetteket szerte a világban három nyelven énekelte egészen 2001-ig. Kálmán Imre születésének 100. évfordulója alkalmából a német, az osztrák és a magyar televízió koprodukciójában készült Kálmán Show énekes-műsorvezetőjeként is közreműködött. Művészbejáró című életrajzi könyve 2018-ban jelent meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram