gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Elindult a Szegedi Pinceszínház Drávaszöged Kulturális Misszió programja

    2023. április 11., kedd 10:05

    Április 4-5 én a Szegedi Pinceszínház beköltözött az eszéki székhelyű Horvát-Magyar Oktatási és Művelődési Központban. A Misszió lényege, hogy a horvát-magyar gyerekeknek az óvodától, egészen a középiskoláig magyar színház, magyar szerzőktől, magyar nyelven jusson el. 

    Ebben a két napban 3 előadást játszottunk, Móra Ferenc: Didergő Király című meséjét az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak;

    Vitéz László és az elátkozott malom élő szereplős bábjátékát, a 3-4-5.osztályosoknak, végül Pozsgai Zsolt-Szabó Magda: Abigél című ifjúsági színművét a 6-7-8. osztályosoknak és középiskolásoknak.  

    “Ez egy hosszú távú együttműködés kezdete. Legközelebb ősszel jövünk, és talán belefér még egy felnőtt előadás is, mely Molnár Ferenc: Játék a kastélyban komédiája lesz. 

    Ősszel A kiskakas gyémánt  félkrajcárjával, Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő meséivel és egy tinimusicallel érkezünk, melynek címe A Banda, ahol a fiatalos, modern zenéket Varga Bálint a Szegedi Pinceszínház művészeti vezetője szerezte. 

    Nagyon szép kis színházi terme van az ottani központnak, ahol meg tudjuk valósítani előadásainkat egészen a kicsiktől a legnagyobbakig. 

    Andócsi János az intézmény igazgatója nagyon nyitott volt az együttműködés lehetőségére. Célunk, hogy a magyar színházi élmények által kíváncsivá tegyük  a már vegyes házasságból született gyermekeket is a magyar gyökereik és kultúrájuk iránt.  Ha kis mértékben is, de talán hozzájárulhatunk a magukat magyarnak vallók létszámának növeléséhez.” – avatott be minket Kancsár Orsolya a Szegedi  Pinceszínház igazgatója.

    Nagy örömünkre szolgált, hogy a Drávaszöged Kulturális Missziót fővédnöksége alá vette Dr.  Hoppál Péter kormánybiztos úr. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram