Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Kék róka – Romantikus játékfilm készült Zsigmond Emőke és Száraz Dénes főszereplésével

    2022. január 14., péntek 08:57

    Először a megújuló Duna Televízión lesz látható január 22-én este Herczeg Ferenc Kék róka című színművének filmes adaptációja, amely az 1930-as évek Budapestjére repíti vissza a nézőket.

    A Száraz Dénes és Zsigmond Emőke főszereplésével készülő romantikus tévéfilmben izgalmas szerelmi történet közepébe csöppenhetnek a nézők – olvasható az MTVA csütörtöki közleményében, amely szerint a lebilincselő cselekmény, a kiváló színészi alakítások és a különleges képi világ nemzetközi szuperprodukciókat idéz.

    A Herczeg Ferenc legtöbbet játszott színdarabjából készült egészestés játékfilm rendezője Pacskovszky József, főbb szerepeiben Száraz Dénes és Zsigmond Emőke mellett Bánovits Vivianne,Fekete Ernő, Schmied Zoltán és Sodró Eliza lesz látható. Mint írták, a Kék róka komoly lelki utazást és egyben önfeledt szórakozást ígér.       

    A történet alapja egy romantikus komédia, de a tévéfilm megmutatja a szerelmi bonyodalmak drámai oldalát is. A színmű modernizált feldolgozása helyenként Woody Allen, másutt a francia újhullámos alkotók mozijait idézi. A film dialógusaiban, látványvilágában és elbeszélő stílusában is egyedülálló – hangsúlyozták a közleményben.    

    A történetben a gyönyörű és rejtélyes hősnő, Cecília a vőlegényéhez sietve beleszeret egy ismeretlen férfiba, akiről kiderül, hogy jövendőbelije sokat emlegetett barátja és tanúja. Ez a szerelem nem teljesedhet ki, mivel Sándor kizártnak tartja, hogy titkos harmadik legyen, ugyanakkor továbbra is gyakran jár a házaspárhoz. A történet idővel szerelmi sokszöggé duzzad. Minden szálat Cecília mozgat, aki rádöbben, hogy egyik férfi sem méltó igazán a figyelmére, ezért elhatározza, hogy kezébe veszi az irányítást. 

    Herczeg Ferenc mai napig nagy sikerrel játszott színdarabját 1920-ban Erotikon címmel némafilmként vászonra vitték Svédországban, a magyar filmesek azonban eddig még nem fedezték fel.     

    „2020-ban már készítettünk egy televíziós filmet Herczeg Ferenc több novellájából összegyúrva, az MTVA megrendelésére, amit nagyon szerettek a nézők” – idézte a közlemény Helmeczy Dorottya producert, aki hozzátette, hogy ezúttal a színműíró azon művét választották, amelyik az ízig-vérig férfi-nő kapcsolat klasszikus játékát filmesíti meg. A szereplők közötti kapcsolatok erőteljesebbek, mint az eredeti műben. Minden nő-férfi kapcsolat igazi tétet kapott, a legnagyobbat pedig a főhős páros karakterei, főként Cecília, a női főszereplő, aki megmutatja, hogy finom játékkal mit és hogyan tehet egy nő egy szenvedélyes szerelemért – mutatott rá a producer.    

    Mint Pacskovszky József rendező a közleményben kiemelte, megpróbáltak kicsit francia újhullámos lendülettel egy szerethető, játékos, ugyanakkor a mélyből fel-fel csillanó drámát készíteni. Bizonyos változtatásokat is beiktattak ehhez, például az eredeti színműben lévő öt szereplő helyett a tévéfilmben több mint tíz jelenik meg.     

    „Megpróbáltuk megteremteni a főhősök környezetét. Cecíliának lesz barátnője, Sándornak szeretője, a professzornak plátói viszonya. Igyekeztünk életszerű, de kiindulási pontként is érdekes helyzetekből indítani a sztorit. Pincér, taxisofőr, kalauz, bárónő a vonaton – mind-mind lenyomatot hordoznak, sorsokat villantanak föl az adott korból. A hőseinket a körülöttük felvillanó karakterekhez való viszonyuk is jellemzi. Esendővé tettük őket, nem akarunk ítélkezni. Az a fajta elnéző irónia ez, amit én nagyon szeretek filmben megjeleníteni. A Woody Allen-utat követjük, nem a tragédia felé visszük a filmet, a drámát a vígjáték elemeivel próbáljuk ötvözni” – hangsúlyozta.     

    A történetet a századelőről áthelyezték a 1930-as évekbe. A rendező szerint a nők emancipációja ekkor már nagyobb teret kapott, hitelesebbnek tűnik, hogy Cecília a kezébe veszi sorsát. „Akkor indult be a jazzkorszak, úgy döntöttünk, Sándornak legyen jazzklubja, izgalmas világot ad ez a környezet. A zeneszerző ehhez igazodva Bacsó Kristóf jazz-zenész volt” – tette hozzá.     

    Látványban is magával ragadó a film, mozgalmas stílusra, sok steady-camre lehet számítani. Több vizuális rétege van, szerepelnek benne archív felvételek az 1930-as évek Budapestjéről – az autóknak, vonatbelsőknek, tereknek, ruháknak van egyfajta jó értelembe vett romantikája, de ugyanakkor már modernek. A filmbe beillesztett stock videókat CGI-jal alakították át a korszaknak megfelelően és olyan trükköket is alkalmaztak, amelyek a meseszerűséget erősítik – emelték ki a közleményben.    

    A Kék róka január 22-én, este 19:50-től lesz látható a Dunán.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram