Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 15., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Elkészült Ákos filmje – Az Urániában tartanak bemutatót

    2022. április 6., szerda 11:03

    Magunk maradtunk címmel kedden este mutatják be Kovács Ákos első kisjátékfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dalszerző, előadó 27 perces alkotása két novellája alapján készült.

    A film tavaly megjelent novelláskötetem, az Ezt nem lehet megúszni következménye, abban szerepel A taxis és a Magunk maradtunk című írásom, amelyeket felhasználtam hozzá. Új kihívás, új feladat volt ez számomra

    – mondta Ákos, a rendező a sajtóvetítést követően. A Magunk maradtunk a Papp János színművész által alakított taxisofőr monológja, amelyből saját maga és az ország több évtizedes története elevenedik meg. Mint Ákos fogalmazott, a fekete-fehér filmben benne van szülei kapcsolata, felhasználtak családi fotókat is.

    A zenén kívül mindig is próbálkoztam sokféle megjelenési formával, szerencsére a közönség ezekre velem tartott. Egyfajta energia vezérel, amely különböző műfajok kürtőin keresztül tör át.  A filmben minden összekapcsolódik, ami engem érdekel

    – tette hozzá Ákos, aki TarkovszkijStalkerét, Makk KárolyMacskajátékát és Huszárik ZoltánSzindbádját is fontos inspirációként említette. 

    Papp János arról beszélt, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van:”Sokban emlékeztetett kedvenc íróm, Hrabal történetmesélésére, monológjaira. És József Attila is eszembe jutott a figuráról. Ahogy ő írta: egy ember, aki élt, szeretett és meg fog halni”.

    A további szerepekben mások mellett Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly és Pindroch Csaba is látható. A kisjátékfilm producere, Hábermann Jenő elmondta, hogy

    Ákosék eredetileg A taxis című novellára adták be a filmes pályázatot, de később a projekt folyamatosan változott. Ahogy korábban, még novelláskötete tavalyi bemutatóján Ákos kifejtette, A taxis generálta a Magunk maradtunk címűt, amelyben szülei, nagyszülei levelezéseit is felhasználta.

    A filmet Juhász Viktor fényképezte, aki korábban számos klipet és koncertfilmet készített Kovács Ákossal. „A taxis című novellát mindketten magunk előtt láttuk filmként. Papp Jánoson és Piros Ildikón kívül a színészeknek nincs szöveges szerepük, csak jelen kellett lenniük, lassított, közeli felvételeken mutatjuk érzelmeiket arcukon”.

    Magunk maradtunk című kisjátékfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Film-Art készítette. Az alkotás a tervek szerint moziforgalmazásba kerül, és bemutatják a Duna televízióban is.

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a 20 órás vetítés mellett korlátozott számban még a 18.30-as díszbemutatóra is válthatók jegyek az Uránia Nemzeti Filmszínház jegypénztárában, valamint 👉ITT: https://urania-nf.hu/film/magunk-maradtunk

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram