„Elkezdett érdekelni, ahogy a külső és a belső világ egymásban tükröződik” – Interjú Kovács Domokossal
2022. november 29., kedd 09:20
Kovács Domokos bábos, koreográfus, színész, táncos Staféta nyertes előadása a reburn a cathedral december 16-án kerül bemutatásra a Jurányi Házban. Az előadás rendezőjével beszélgettett Bordás Katinka.
Mi inspirálta az előadást?
Két nagyobb inspirációs forrásból indultam ki. Az elmúlt években rengeteg tűzvész pusztított a világban. Amikor elkezdtem gondolkodni ezen az előadáson, kb.egy éven belül borultak lángba az amazóniai esőerdők, az ausztrál bozótok, az ukrán erdők és a Notre-Dame.
Tehát nem csak természeti egységek, hanem egy ember alkotta, nagy, vallási és kultúrtörténeti jelkép is. Az, hogy ez a lángolás több fronton történik a világban, elkezdett izgatni. Azóta még több tűzeset történt, idén nyáron egész Dél-Európa lángokban állt. Mindezzel párhuzamosan – ez a másik inspirációs forrás – forradalmak, ellenálló mozgalmak jelentek meg, mint például a Black Lives Matter, a minszki tüntetések, a Freeszfe mozgalom.
Mintha ugyanaz a tűz, ami megjelenik fizikai formájában, belső forrongásként is jelen lenne az emberekben. Nagyon elkezdett érdekelni, ahogy a külső és a belső világ egymásban tükröződik.
Mind a tűzvészeknek, mind a forradalmaknak lételeme a pusztulás/pusztítás, csak a nézőpont különbözik: az egyiknek elszenvedői, a másiknak aktív alkotói vagyunk. Mindezek kapcsán azon kezdtem el gondolkodni, mi minden történt még a tűzvészek és forradalmak mellett az elmúlt években: Covid, háború, KATA-törvény, rezsiárak, infláció. Azt élem meg, hogy valami épp csak elkezdődik, és rögtön jön rá valami olyan új körülmény, ami lenullázza az addigiakat, és folyamatos újratervezésre kényszerít minket, az élet legkülönbözőbb területein. Az előadás ezekre az élményekre adott reflexió, a magja a folyamatos újratervezés, újjáépülés egy-egy pusztulás után. Ez egyébként gyönyörűen leképződik a próbafolyamatunkban is: háromszor kellett újraterveznünk a bemutató helyszínét, illetve időpontját a különböző gazdasági nehézségek miatt, míg végül megérkeztünk a Jurányiba.
Kikkel dolgozol?
Az alapján választottam az alkotókat, hogy kik azok, akiktől tanulni tudok. Érdekesen alakult, hogy Váradi András fénytervezőn és rajtam kívül az egész csapat nőkből áll. Ez nem egy feminista gesztus, hogy több női alkotót a színházba. Egyszerűen összeírtam, hogy kikkel dolgoznék szívesen, és úgy alakult, hogy mindannyian nők, amiről aztán utólag átgondolva arra jutottam, hogy például az említett minszki tüntetésekkel, ahol valamiért a nők kerültek fókuszba, izgalmasan összecseng.
Érezni a próbákon, hogy különleges energiák származnak abból, hogy csak nők vannak a színpadon. Nagyon jóleső érzés volt, amikor az öt előadó elvállalta a munkát, mert mindegyikük iszonyú izgalmas alkotó, és hatalmas energialöket, hogy megbíznak bennem.
Lőrinc Katalin tanított az egyetemen, hozzá írtam a szakdolgozatomat is, mindig is érdekelt, mint előadó. Lenyűgöző, milyen pozitív, építő energiákkal létezik. Nagy Csillával egy workshopon ismerkedtünk meg, majd különböző projekteken dolgoztunk együtt, előbb táncosként, aztán ő rendezett engem.
Kialakult köztünk érdeklődés egymás iránt, izgalmas alkotónak tartom. Egyszerre van benne komoly bölcsesség és nagyon erős érzéki, érzelmi viszonyulás a dolgokhoz. Egyed Beával most dolgozom először, de régóta figyelem a munkásságát. Megrendítő érzékenységgel van jelen minden pillanatában. Az időbeosztások miatt ő az, aki a legintenzívebb jelenléttel tud részt venni a próbafolyamatban, ezáltal egy állandó partnerként segíti az utam. Rengeteget tanulok tőle. Podlovics Laura most végzett az SZFE-n bábszínészként. Gál Eszterrel közösen tartottunk egy féléves kurzust Lauráéknak, akik testközelből élték át a Freeszfe mozgalmat, ami valamennyire a témánkba vág. Irigylésre méltó nyitottsággal létezik a világban, kerestem az alkalmat, mikor tudunk együtt dolgozni. Nagy Petra Mária osztálytársam volt, vele régóta dolgozom együtt mindenféle konstellációban. Félmondatokból megértjük egymást. Ő ismeri legjobban az ízlésemet, gondolkodásmódomat, így sokszor ő rakja össze leghamarabb, hogy mire szeretnék kifuttatni egy-egy jelenetet.
Mind az ötükben megvan, hogy nem csak előadók, hanem alkotók is. Ez is szempont volt a választásnál: olyanokat szerettem volna magam mellé, akikkel együtt tudunk gondolkodni az előadás egészéről, nem csak a saját részükre van rálátásuk.
Tarr Bernadett zeneszerző iszonyú nagy kincs. Vele sem ez az első közös projektünk már, mégis mindig meg tud lepni, milyen finomsággal érez rá arra, mivel tudná megsegíteni azt az érzelmi és gondolati világot, amit keresek. Nagy Orsolya dramaturgként a stabilitásban segít leginkább: alapvetően elég más irányból közelítünk egy témához: ő inkább értelmező szemszögből, én az érzelmek és érzetek felől. Nagyon érdekes tapasztalat, ahogy munkáról munkára egyre közelebb hozzuk egymáshoz a saját szemszögeinket. Kárpáti Pannával, az előadás látványtervezőjével szintén még az egyetemi évei alatt ismerkedtünk meg. Nagyon szeretem, hogy folyamatos kísérletezésben van, újabb és újabb kihívások elé állítja magát és nem akar semmit megúszni. A vele való munkákban a látvány és a színpadi akciók mindig szoros egymásrautaltságban egyszerre tudnak alakulni.
Mivel a bábos és a táncos szakmában is otthonosan mozogsz, egyfajta híd ez az előadás is a két terület között.
Először dolgozom táncosokkal és bábosokkal együtt. Nagyon izgalmas látni azt, hogy ha valahova el szeretnénk jutni, ki milyen irányból közelít. Mivel báb szakon végeztem, azt ismertem, hogy Laura és Petra bábosként hogyan mozog, de a három táncos először bábozik. Érdekes látni, hogyan hozzák be a táncos szempontokat a bábmozgatásba.
Ki készíti a bábokat?
Kárpáti Panna tervezte és készítette a bábokat, amik figurálisak és absztraktak egyben. Emlékeztethetnek egy épület romjaira, vagyis az elemek összeállhatnak egy épületté, boltívvé, egyenként pedig különböző állatokra hasonlítanak. A báboknál is az volt az inspirációs forrásunk, hogy az erdőtüzekből menekülő állatok és a Notre-Dame vízköpői is a néző eszébe juthassanak.
Az érzékenység a környezeti, társadalmi változásokra, nem először jelenik meg a munkáidban, lásd a Titánium Színházi Pályázatnak köszönhetően megvalósuló A Jegesmedvék etetése tilos.
A Jegesmedvék etetése tilos a klímakatasztrófa köré épült, ilyen szempontból ebben az előadásban is megjelenik az, hogy a természeti katasztrófák összefüggnek a klímaváltozással. De se arra az előadásra, se erre nem úgy gondolok, hogy környezeti témával foglalkozna. A környezeti, illetve társadalmi problémákat abban az előadásban is inkább egy belső, lelki folyamat metaforikus leképeződéseként értelmezem.
Azt érzem, hogy nekem arról érdemes színházat csinálni, ahol a legszemélyesebb vonatkozásomban ismerek magamra. Ha a világ egy másik pontján a bőrszínük miatt elnyomott emberek szobrokat döntenek, az engem nyilván nem ugyanazon a szinten érint személyesen, mint például a Freeszfe mozgalom. Ettől függetlenül én is bizonyos szempontból elnyomott rétegekhez tartozom, így meg tudom találni a saját életemben hol vagyok én a „szobordöntő”. Viszont ugyanígy azt is megtalálhatom, mik azok a korlátozások, amik miatt szobrokat döntök, és mik azok a szobrok, amiket nekem, magamban kell ledöntenem, hogy újakat állíthassak a helyükre. Spoiler: ezek nem csak a külső világban jelennek meg, a parafrázis összes szegmensét érdemes saját lényemen belül is megkeresnem.
Az a tapasztalatom, hogy ha szöveg nélkül elkezdünk improvizálni akármilyen témára, az jön elő, ami aktuálisan érdekel minket, akár tudatosan, akár tudattalanul. Előfordul, hogy ezek első ránézésre nem is kötődnek szorosan a kiindulási témához, de ahogy picit jobban megkapargatjuk, rögtön láthatóvá válik egy mélyebb szintű összefüggés, ami miatt az alapfelvetés ezt a személyes élményt hívta meg a közös gondolkodásba. Ebben az előadásban is nagyon személyes történeteket láthatnak a nézők, de nagyon áttételes megfogalmazásban.
Hol helyezed el a pályádon a Staféta nyertes reburn a cathedral-t?
Az biztos, hogy mérföldkő. Ebben az évadban fordul elő először, hogy úgy rendezek, hogy nem szerepelek az előadásban. A Staféta megkönnyíti egy független előadás létrehozását, ez az egyetlen pályázat, ami tud adni egy akkora alapot, amivel már lehet nagyobb dologban gondolkozni. (És akkor most mindenki elképzelheti, hogy ha ez a könnyített verzió, milyen brutálisak az általános körülmények.) A Staféta presztizse meg tud nyitni olyan találkozásokat, amik nem történhetnének meg nélküle.
Szerző: Bordás Katinka
Portré: Dömölky Dániel