gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Elkezdődött Dobó Kata új filmjének forgatása Csobot Adél főszereplésével

    2020. augusztus 12., szerda 17:09

    A történet kiindulópontja Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című, híres regénye. A film a tervek szerint 2021-ben kerül a mozikba, El a kezekkel a Papámtól! címmel.

    Az El a kezekkel a Papámtól! Dobó Kata rendezésében Gulyás Buda technikai rendezővel készül.

    Csobot Adél

    A film szereplői között olyan ismert és elismert színészek tűnnek fel, mint Bokor Barna, Elek Ferenc, Gubás Gabi, Járai Máté, Nagypál Gábor, Pálmai Anna és Pindroch Csaba. Főszereplői többek között a Dorkát alakító 11 esztendős Marczinka Bori, akit több száz jelentkező közül választottak ki és Csobot Adél, akinek ez az első filmszerepe. Ő énekli a produkció egyik fülbemászó, slágergyanús betétdalát is, ami a másik 3 betétdallal együtt az Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző és zenei előadó, Rakonczai Viktor szerzeménye.

    Dobó Kata és a gyerekszereplők

    „Az első hét minden egyes pillanatát nagyon élveztem, ha esetleg volt egy szünnap, akkor alig vártam, hogy újra forgathassak. Azt érzem, hogy nagyon jó csapat vagyunk, jó emberek vesznek körül és nagyon jó szakemberekkel dolgozhatok” – nyilatkozta Csobot Adél.

    Marczinka Bori

    A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő különleges látványvilágú családi filmet a Megafilm gyártja, producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte.

    A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta. Vágó: Csillag Mano. Az art department látványtervezője Valcz Gábor, míg különleges jelmezeket Bárdosi Ibolya jelmeztervező álmodta meg.

    Forrás: Instagram, Mafab

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram