A Budapest Bábszínház nemrég mutatta be hosszú története egyik legnagyobb szabású előadását. A Dekameronról és arról is mesélt a Fidelio-nak Ellinger Edina igazgató, hogy mit tudott megőrizni, és mit vesztett el vezetőként a kollégákkal való viszonyból. Lapszemle.

A teljes interjú itt olvasható.

„Meg kell gondolnom, mikor vállalok el színészi feladatot, mert nagyon nehéz összeegyeztetni a teendőket. Viszont nem adom föl a színészi munkát, mert annál jobban nem lehet érzékelni egy társulat aktuális állapotát, mint amikor együtt dolgozunk egy előadásban” – nyilatkozta a direktor, aki elsőként arról ejtett szót, hogy olyan nagy léptékű produkciót még nem csináltak, mint a Szikszai Rémusz rendezte Dekameron.

„És nem is feltétlenül a bábok mennyiségére vagy a díszlet nagyságára gondolok, mert olyan már volt. De itt van kilenc, illetve a kerettörténettel együtt tíz történet, vagyis el kellett készítenünk tíz minielőadást, melyeket egymásba fűzve játsszunk. Ez pedig borzasztóan komoly logisztikát és embertelen munkát igényelt” – mondta Ellinger Edina.

Arról is kérdezték, hogyan fogadta őt a társulat vezetőként:

„A társulaton belül szintén nagyon szépen és fokozatosan épült fel a vezetővé válásom. Jövőre már húsz éve leszek a színháznál, az első időszakban színészként működtem, később viszont kaptam lehetőséget rendezni is. Ez azért lényeges, mert ha valaki rendezni kezd egy színházon belül, óhatatlanul is kialakul egy alá-fölérendelt viszony, ami az én esetemben segített abban, hogy később könnyebben fogadjanak el női vezetőként. Egy társulat nagyon érzékeny, így számukra egy idő után feltűnt, hogy egyre sűrűbben beszélgettünk Meczner tanár úrral a színházról, és ott volt a levegőben, hogy hamarosan ki fog nevezni a helyettesévé. Amikor ezt 2017-ben bejelentette, úgy emlékszem, mindenki megkönnyebbült, hogy végre ki lett mondva, amit már amúgy is lehetett sejteni. (…) Ennek a helyzetnek a nehézsége számomra  – és szerintem a társulat számára is – leginkább az volt, hogy továbbra is szerettem volna közvetlen viszonyban maradni a kollégákkal, de sok mindenkinél éreztem, hogy óhatatlanul hátrébb léptek kettőt, hiszen én mégiscsak egy felsővezető lettem ebben a színházban. Meg kellett barátkoznom a helyzettel, hogy mivel esetenként emberi sorsokról döntök, mindig lesznek olyan kollégák, akik megtartják a tisztes távolságot.”

Arról is beszámolt, hogy az utóbbi években létrehozták a kísérleti stúdiójukat, a gyermekvédelmi irányelveiket, csatlakoztak a Zöld Színházak közé, és továbbra is elköteleződnek amellett, hogy minden korosztálynak a lehető a legjobb minőségű előadásokat nyújtsák. Hamarosan saját bábfesztivállal is jelentkeznek Abstract néven a Színházi Olimpia részeként.

A kérdező, Török Ákos a kecskeméti bábfesztiválról is szót ejtett, arról, hogy megtapasztalhatta, noha az esti szakmai beszélgetéseken a bábosok kőkemény kritikákat fogalmaznak meg egymás előadásairól, nincs sértődés, viszont van valamiféle családiasság. A felvetésre, mi lehet ennek a titka, Ellinger Edina úgy fogalmazott: „A bábosok nagy családja valóban létezik, és mint minden családban, itt is lehetnek súrlódások, nem kell mindenkinek mindenkivel egyetérteni. Hogy mi a titok? Részben talán az, hogy sosem veszítjük el teljesen gyermeki mivoltunkat. Másrészt, aki bábbal foglalkozik, mégiscsak az a feladata, és éppen ezt szereti benne, hogy van valami a kezében, aminek ő ad életet. Vagyis nem én vagyok az első számú, aki kimegyek a színpadra.”