Ellinger Edina: „Az új hagyományok megteremtésében hiszek”
2020. április 27., hétfő 06:33
Március 1-től Ellinger Edina a 70 éves Budapest Bábszínház első női igazgatója. Jászay Tamás a Színház folyóiratban faggatta terveről és tapasztalatairól.
A teljes interjú a Színház folyóiratban olvasható.
Ha csak szóba kerülnek a színházigazgatói pályázatok, mindenki fejében megszólal a vészcsengő: botrányok jutnak az eszünkbe. A felvetésre, hogy ehhez képest a Budapest Bábszínház esete sima menetnek tűnik, Ellinger Edina elmondta: “Meczner János, akit tanár úrként fogok emlegetni ebben a beszélgetésben is, már hét évvel ezelőtt elkezdett azon gondolkodni, mi lesz az után, amikor abbahagyja az igazgatást. Beszélgettünk erről, és mindkettőnk számára kiderült, hogy lenne színházvezetői ambícióm. Rögtön beadtam a jelentkezésem a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori képzésére.
Egyrészt azért, mert nagyon szeretek tanítani, másrészt úgy gondoltam, hogy az igazgatói pályázatnál is előnyt jelenthet ez a fokozat. Aztán ment tovább minden: játszottam, rendeztem, tanítottam. 2016-ban aztán a tanár úr kinevezett igazgatóhelyettesnek. Korábban ez a poszt nem létezett, de így három év gyakorlatot szerezhettem a pályázás előtt, és mélységében átláttam ennek a nyolc emeletnek a működését, az egész intézmény rendszerét. (…) Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végig nyugodt voltam, hiszen nem lehetett tudni, más pályázik-e.
Erőt adott, hogy a tanár úr és a társulat mögöttem állt.”
2004 óta társulati tag. A kérdésre, azóta mi változott leginkább a bábjátszásban, azt válaszolta: “Az első társulati ülésen kicsit megrémültünk az osztálytársaimmal, amikor láttuk, hogy díszokleveleket osztottak a színészeknek a húsz-, harminc- vagy még több éves jubileumokra.
Ehhez képest fel se tűnt, hogy már tizenhat éve itt vagyok. Pesti lány vagyok, bábozni akartam, szükségszerű volt, hogy itt kössek ki.
Amikor ide kerültünk, volt egy viszonylag idősebb társulat, akik Szilágyi Dezső érájának utódaiként a paravános játék örökségét képviselték. Az idősebb kollégák bábtechnikai tudása elképesztő, a kornak megfelelő bábesztétikában való jártasságuk megkérdőjelezhetetlen: én magam is tőlük tanultam meg a paravános játék fogásait. A ma legnépszerűbb vegyes technikával, az élő színész és a báb kapcsolatával a színpadon azonban fenntartásaik voltak. Mi, az egyetemről kikerülő fiatal bábosok azonban már máson szocializálódtunk: komplex képzést és bábos gondolkodásmódot kaptunk. Nagy erőt adott az induláskor, hogy az osztályból négyen ide szerződtünk. A Budapest Bábszínházban végzett, szerződtetett stúdiósok is örömmel csatlakoztak ehhez a gondolkodásmódhoz, jó csapat lettünk. A tanár úr pedig elkezdett olyan rendezőket hívni, akik megbontották az illúziószínház eszméjét. Véletlenül se érts félre: nincs törés idősek és fiatalok között a társulatban, a régi tagok közül is egyre többen elfogadták ezt az irányt.
Hogy csak a legidősebb tagunkat, Blasek Gyöngyit említsem, ő bármilyen őrültségre kapható, és örömmel dolgozik fiatalokkal. A paravános játék sem tűnik el, mivel a közönség igényli ezt. A Budapest Bábszínháznak egyik feladata a műfaj hagyományainak őrzése.”
A vidéki műhelyekkel való együttműködésről is beszélt: “A Bábu Fesztiválra többször jöttek vidéki előadások, de 2019-ben nemzetközivé vált a fesztivál, és a jövőben ezt erősíteném tovább. Évad közben viszont muszáj lehetőséget teremteni a magyar együttesek fellépésére.
Nagyon pici ez a szakma, senkinek sem jó, ha a fővárosi bábszínház nagyon leválik róla, és a budapestieknek is látniuk kell az országszerte készült jó előadásokat.
Van erre igény a társulatunkban is, hiszen az egykori osztálytársak az egész országban szétszóródva játszanak. Ismernünk kell egymás munkáit”.
Pályázatában ír arról, hogy a színészek terheit csökkenteni kell, ezzel párhuzamosan belső pályázattal motiválná őket saját projektek készítésére:
“Néha viccesen Budapest Gyárszínházként emlegetem magunkat. Attól félek, hogy a leginvenciózusabb kollégák is felőrlődnek a túlfeszített működésben. Évi öt, legfeljebb hat bemutatót tervezek, szemben az eddigi hét-nyolccal.
Igaz, a kevesebb premier kevesebb szerepet jelent, de hiszek abban, hogy a színész nemcsak próbálni szeret, hanem játszani is. Bízom abban, hogy ha tehermentesítem a társulatot, akkor lesz kreatív energiája arra, hogy a Kísérleti Stúdió projektünket kihasználva alkotóműhelyként is működjön” – fejtette ki az igazgató.
Annak kapcsán, hogy az új repertoár felépítése együtt jár a mostani szűkítésével, azt nyilatkozta:
„Nehéz döntés, de le fogom venni a muzeális előadásokat. Tudom, hogy a Diótörő vagy a Misi mókus vándorúton emblematikus előadás, a hagyományunk része. Viszont ha ma egy család megnézi, akkor nem egy olyan előadást lát, amit én első bábszínházi élményként szeretnék nekik nyújtani. Én az új hagyományok megteremtésében hiszek”.
Pályázatában a bábjátszás nagy nevei mellett a prózai színház felől érkezők is megjelennek: „Meczner tanár úr jól érezte, hogy kell a bábszínháznak a vérfrissítés. Én ezt színészként is imádtam, az első ilyen találkozásom tizenhat évvel ezelőtt Alföldi Róbert Sade márkija volt.
Elengedhetetlen, hogy a prózai irányból meghívott rendező tudjon bábban gondolkodni. Én is úgy kerestem meg alkotókat a fiatalabb rendezői generációból, hogy megvizsgáltam, kiben látom az ilyen absztrakcióra való fogékonyságot.
Így jutottam el többek között ifj. Vidnyánszky Attilához, Hegymegi Mátéhoz vagy a k2 Színház vezetőihez. Remélem, hogy az elkövetkező öt évben mindegyikükkel sikerül egymáshoz igazítani a naptárainkat. (…) Nagyon rég járt nálunk külföldi rendező, külföldi tervező, ezen célom változtatni” – számolt be Ellinger Edina.
A teljes interjú a Színház folyóiratban olvasható.
Színház 2020.03.27 – 36,37,38. oldal