Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Koronavírus – Elmarad a miskolci operafesztivál

    2020. május 12., kedd 13:20

    A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók+ Miskolci Operafesztivált – közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

    A tájékoztatás szerint az elmúlt hetekben, hónapokban Miskolc város vezetése az Operafesztivál szervezőivel, szakembereivel együttműködve mindent megtett azért, hogy a járvány szorításában, a veszélyhelyzet ellenére se maradjon el idén a programsorozat, amely immár két évtizede az egyik legfontosabb kulturális rendezvénye a városnak.

    „Minden erőfeszítés és küzdelem ellenére mára világossá vált, hogy az Operafesztivált az eddig megszokott módon és feltételekkel idén nem lehet megrendezni” – tartalmazza a közlemény, amely arra is kitér, hogy a károk nagyságát, amelyeket a járvány a kulturális élet területén okoz, egyelőre még senki nem tudja megbecsülni, Miskolc azonban továbbra is azon dolgozik, hogy a fesztivál megmaradjon.

    A város a nyitóprodukcióként tervezett júniusi José Carreras-koncert ügyében továbbra is komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a koncert ellehetetlenülése ellenére Miskolc számára pénzügyileg is a lehető legjobb megállapodás születhessen meg – írták.

    Fotó: Vajda János / MTI

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram