Elnémult harangok – Az 1900-as évek Erdélyébe kalauzol a zalaegerszegi színház

Vallási különbözőségek, nemzeti hovatartozás, fatális szerelem. A Hevesi Sándor Színház Elnémult harangok (Rákosi Viktor – Nemlaha György) című színműve az 1900-as évek Erdélyébe kalauzol.

Ajánló a darab elé:

Szerelmi történetként, és messziről indul a cselekmény. Az erdélyi református teológus, a tehetséges Simándy Pál kitűnő bizonyítványokkal, ám megtört szívvel tér haza Utrechtből Kolozsvárra. A református püspöktől azt kéri, hogy a koldusok papja, az elhagyottak támasza, a szenvedők vigasztalója lehessen.

Így kerül Magyargarabóra, Bod Péter egykori templomába, a görgényi havasok közé, hogy a magyarság megmaradásának végvári vitéze legyen e nyomorultul tengődő havasi faluban. Simándynak azonban nemcsak a nyomorral, a babonákkal, a tudatlansággal kell megküzdenie, hanem az erőszakosan terjeszkedő román ortodox egyház helybeli képviselőjével, Todorescu pópával is.

A nyelvek, a kultúrák és felekezetek párharcában váratlan fordulat áll be, amikor Simándy őrülten beleszeret a román pap lányába, Floricába. Eleve kilátástalan szerelmük epizódjai egy szörnyű tragédia felé vezető út állomásai, amelynek betetőzéseképpen a lelkész rájön, hogy a lány apja a bukaresti nagyromán irredenta központ ügynöke 

“Nemlaha György átdolgozása, amit a zalaegerszegi színház használ, mondhatni alaposat fordít a végkifejleten: a Hollandiából hazatérő, lelkesült, nagy tervekkel, elszántsággal bíró, a román nagypolitikai terveket szolgáló pópával is szembeszálló református lelkész nyerésre áll, a hívek köré gyűlnek a záróképben. (Ezt a forgatókönyvet használja az 1940-ben forgatott film.)

A remény visszfénye, a magyarság megmaradásának legalább hitéleti vonatkozású esélye drámaivá teszi az ezután történtek átélését. A színpadon három színművész is eleven sebet szaggat magán: Czegő Teréz (Sári), Wellmann György (Zalathnay) és Bálint Péter (Benedek kurátor) egyaránt Erdélyben kezdte a színimesterség művelését, hogy ott megtűrt magyarnak, áttelepülve romániainak érezhesse magát a részvétlen többség miatt” – számolt be a Zaol.hu.

Szereplők:
Simándy Pál – D. Varga Ádám e.h.
Todorescu, román pópa – Besenczi Arpád Jászai-díjas
Florica, a pópa lánya  – Dura Veronika e.h.
Benedek kurátor – Bálint Péter
Sára néni – Czegő Teréz Gobbi Hilda-djas
Zalathnay Barnabás  – Kiss Ernő Jászai-díjas
Zágoni Albert, főispán – Wellmann György Aase-díjas  
Smaranda, a pópa házvezetője – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Rózi, cselédlány – Kovács Virág
Petru – Kovács Martin eh. 
Kovács Aron, pakulár – Andics Tibor

Az előadásra itt tudnak jegyet váltani.