„Elnyomva, mint egy cigarettacsikk” – Darvasi Áron végzős színész hallgató sorai
2020. június 25., csütörtök 21:23
Darvasi Áron végzős színész hallgató is reflektál Besenczi Árpád, Cseke Péter, Forgács Péter és Seregi Zoltán nyilatkozataira és a Teátrumi Társaaság nyílt levelére a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban.
Darvasi Áron vagyok, idén végzős színművész hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Egyetemi gyakorlati éveimet a Vígszínházban és a budapesti Katona József Színházban töltöttem. Az egyetem során két alkalommal is kipróbálhattam a rendezést (Amphitryon, Oidipusz király), s olyan izgalmas szerepek találtak meg, mint Jaques az Ahogy tetszikből, Amphitryon az Amphitryonból, Jaques Roux a Marat/Sadeból. Ezeket én az egyetememnek, a mestereimnek, az itt oktató tanároknak s az ide járó hallgatóknak is köszönhetem.
Az elmúlt egy évben az alábbi vidéki színházakkal s azok igazgatóival tárgyaltam azzal kapcsolatosan, hogy szívesen erősíteném a társulatukat, abban az esetben, ha azt tudom erősíteni:
kecskeméti Katona József Színház (igazgató: Cseke Péter)
szombathelyi Weöres Sándor Színház (igazgató: Jordán Tamás)
Miskolci Nemzeti Színház (igazgató: Béres Attila)
Szegedi Nemzeti Színház (igazgató: Barnák László)
A fentebbi írásom Forgács Péter győri Nemzeti Színház igazgatójának azt az állítását, miszerint – ” a budapesti Színművészetin végzett színészek nem nagyon akarnak vidékre jönni” – szerintem cáfolja.
Amikor Vidnyánszky Attila aláírtan azt mondta, hogy az SZFE-n alacsony minőségű oktatás zajlik, bizonyára és csakis magára gondolhatott, hiszen 2016-ban osztályfőnökeink által ő maga volt megbízva azzal a feladattal, hogy az akkor másodéves osztályunknak zenés-színész vizsgát csináljon a Háry Jánosból egy féléves kurzus keretén belül, s a féléves kurzus alatt ő maga kétszer jelent meg, így a másodév 2. félévének zenés vizsgája elmaradt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy egy másodéves színészosztálynál milyen fontos, milyen jelentősége van egy színész/zenés vizsgának. Tehát a Magyar Teátrumi Társaság állítása itt igaznak bizonyul, mert az oktatási minőség itt valóban igencsak alacsony volt.
Esetleg Vidnyánszky Attilának nem jutott eszébe, amikor aláírta a Magyar Teátrumi Társaság levelét, – amelyben besározza és kollegáival együtt hazug tényeket állít az SZFE-ről – hogy éppen ezen az SZFE-n és éppen most indít színművész osztályt a saját fia?
Amikor Vidnyánszky Attila elutasította a Déryné Programba pályázott Amphitryon rendezésem mellett a Madárhegy című projektemet is, – amelyet főként édesapám írt a Klakker Társulásnak – az volt az indoka, nem biztos benne, hogy a Madárhegy című darabot érteni fogja a vidéki közönség. Tehát ő előre tudja, mit fog megérteni a vidéki közönség. Ő előre tudja, hogy az esetlegesen mélyebben, netán költőibb, „kacifántosabb” stílusban megírt műveket nem fogja megérteni az „egyszerű” vidéki közönség, az az „egyszerű” vidéki közönség, aki vélhetően meg szokott fordulni olyan vidéki színházakban is, amelyeket Cseke Péter, Forgács Péter vagy Besenczi Árpád vezet.
Persze megdöbbentően izgalmasak ezek a szálak, meg, hogy hol érnek össze a történetek, csak közben éppenséggel tehetséges emberek vannak ellehetetlenítve, s elnyomva úgy, mint egy cigarettacsikk.
Tisztelettel,
Darvasi Áron
Fotó: Éder Vera