eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 6., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Első magyarként vették fel a Yale színművészeti mesterképzésére Ilosvai Dorottyát

    2024. július 7., vasárnap 10:23

    Háromezer jelentkező közül a gödöllői Ilosvai Dóri egyike lett annak a 16 fiatalnak, akik szeptembertől az egyik legnevesebb amerikai egyetem, a Yale David Geffen School of Drama színművészeti mesterképzésén tanulhatnak. Ezzel nyomdokaiba léphet többek között Meryl Streep, Lupita Nyong’o, Paul Giamatti és sok más ismert színészóriásnak, akik szintén az intézmény falai között indították karrierjüket. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, Dórinak szponzorokra van szüksége. A fiatal színésznővel egy rendhagyó helyszínen, Abu Dhabiban találkozott és beszélgetett az Eduline.

    „Gödöllőről indul az én utam. Ott jártam általános iskolába és gimnáziumba is, és teljesen véletlenül ott hallottam egy lánytól, hogy kiment Amerikába a gimnáziumi évei alatt egy évre az ASSIST nevű ösztöndíjprogrammal” – meséli Dóri.

    Elmondása szerint ekkor még egyáltalán nem tudott angolul, mindössze a kalandvágya és a tudásszomja vezérelte és az, hogy többet lásson a világból, hogy megragadja a kínálkozó lehetőséget.

    Végül egy évet töltött egy amerikai magániskola diákjaként, megtanult angolul, az ismeretségi köre pedig egyaránt bővült amerikai diákokkal és hozzá hasonló szerencsés magyarokkal, akik részt vettek a programban. Ők tanácsolták neki, hogy folytassa tovább az épp csak megkezdett útját, és menjen külföldi egyetemre.

    Dóri választása a New York University Abu Dhabi kampuszára esett annak ellenére is, hogy az intézmény inkább az akadémiai irányt képviseli, míg Dórit a művészetek, a színészkedés, a színház érdekli. Méghozzá azért, mert az intézmény nem csupán amerikai diplomát ad, de ingyenes is. (…)

    Csakúgy, mint az Abu Dhabiban található egyetem, a Yale is ösztöndíjat ajánlott Dórinak, ami fedezi majd a képzési költségeit és némileg a megélhetését. Mindenre azonban ez nem lesz elég, a hallgatói vízummal érkező külföldi diákok ráadásul munkát sem vállalhatnak majd Amerikában, ha pedig megteszik, a fizetésüket felszámolják az ösztöndíj összegébe.

    Mivel az édesanyja nyugdíjas, a hazai fizetések pedig labdába sem rúghatnak az amerikai megélhetési költségek mellett, Dóri egyetlen esélye arra, hogy a szeptembert már a kemény munkával megszerzett amerikai képzésen kezdhesse, ha talál szponzorokat. 

    Részletek itt.

    Ezen a linken támogathatják Dorottyát: https://whydonate.com/…/help-dorottya-pursue-her-dream…

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram