Könnyű- és komolyzenei alkotókat díjazott idén is az Artisjus: kilenc zeneszerzőt és szövegírót tüntettek ki. Fábri Péter életműdíjat, Borlai Gergő az év zeneszerzője címet, Major Eszter pedig az év szövegírójának járó díjat kapja a szerzői egyesülettől.
A 2020-as év produkciójának a Random Tripet választották. A szerzői egyesület posztumusz junior díjjal tiszteleg az idén elhunyt Siklósi Örs dalszerzői munkája előtt. A komolyzene területéről Soproni József, Horváth Márton Levente és Molnár Viktor kap elismerést. Az év nótaszerzője Éliás Tibor lett.
Fábri Péter író, költő, dalszövegíró, műfordítót a Fidelio kérdezte. Az oldalnak elmondta: “Anyámat, Surányi Ibolyát az egész irodalmi élet ismerte – meséli. – Kortársaim azt hitték, korai sikereim csakis annak köszönhetőek, hogy ő volt az Egyetemi Színpad irodalmi vezetője. Miközben anyám nem is tudott róla, hogy én szerkesztőségekbe jártam! Tizenöt évesen bementem a verseimmel az Élet és Irodalomhoz, akkor Mezei András volt a vers-rovat vezetője. Azt mondta, nagyon jók a verseim, le is hozott belőlük egyet. Azt mondta, menjek szépen haza, és minden nap írjak egy szonettet. Ami nagyon jó tanácsnak bizonyult, mert a szonett fegyelemre szoktat. Az első verskötetem bevittem a Magvetőbe, majd a kiadó főszerkesztője, Sík Csaba felhívta anyámat, mert eldöntötték, hogy megjelentetik. (Fosztóképzőkkel, 1972. – a szerk.) Akkor voltam negyedikes gimnazista. Csaba megkérdezte anyámat, mint szülőt, ez vajon nem hat-e majd rosszul rám? Nagyon bölcs kérdés volt, mert a kollégáim elmondhatatlanul utáltak. Azért eljártam a Fiatal Írók Körébe, de leginkább az avantgárdokkal éreztem jól magam: ők szabad emberek voltak. Én is annak éreztem magam.”
A költészet mellett a színház is fontos állomás az életében.: “Először Novák Jánossal írtunk dalokat ’77-ben, a Thália Színháznak készítettünk egy dalt Kazimir Károly egyik rendezéséhez. Majd Árvai Jolán, aki televíziós szerkesztő volt, hozott össze Gallai Péterrel. Jolán nagyon fiatalon meghalt. Valaha velem járt, később Gallai Péterrel. ’81-ben, amikor már egyikünkkel sem járt, felhívott, nincs-e kedvem dalszövegeket írni Gallai zenéjére. Így hozott össze vele, aki már szintén nem él. (…) Hihetetlen izgalmas dolog ráfaragni a zenére a szöveget, számomra is váratlan dolgokat hoz elő belőlem.”
Arról is beszélt, mit szól az életműdíjhoz: “Az is ijesztő, hogy már 67 éves vagyok! Egészséges vagyok, de az ember egy idő után már nem áltatja azzal magát, hogy örök életű. Harminc éves korom körül – amikor egy szerelmem meghalt autóbalesetben – nagyon sokat írtam a halálról. Ma már leírni sincs kedvem ezt a szót és temetőbe sem tudok menni. Krisztával már közöltem, hogy halálom után sem megyek oda ki. Tessék elégetni és szétszórni! Fordítottam Shakespeare-től A vihart, aminek a végén Prospero mondja:
„Uram, meghívlak a kíséreteddel
együtt a barlangomba, ott pihenhetsz
ma éjszaka; bár ez az éjszaka
– vagy legalább egy része – gyorsan elszáll,
ha elbeszélgetünk, elmondom nektek
élettörténetem és ami történt,
amióta a szigetre vetődtem;
reggel aztán elviszlek a hajódhoz,
és indulunk Nápolyba. Ott, remélem
hamar megtartjuk majd az esküvőt;
onnan Milánóba megyek, és minden
harmadik gondolatom: a halál.”
(Fordította: Fábri Péter)
Döbbenet, hogy ezt Shakespeare negyvenvalahány évesen leírta! Sajnos mostanában gyakran eszembe jutnak ezek a sorok és ezt nem szeretem. Ezért aztán mindenfélével elfoglalom magam. Élvezem, hogy mennyi mindent nem tudok. Tettem magamnak egy ígéretet, hogy egyszer megtanulom azokat a nyelveket, amelyekbe valaha belekaptam. Körülbelül tíz ilyen volt, úgyhogy előttem áll még legalább öt. A dédnagymamám 98 esztendeig élt, úgy döntöttem, én 100 évig fogok. Kiszámoltam, ha végig akarom olvasni a saját könyvtáramat, éppen csak, hogy elég lesz rá.”
A teljes interjú ITT érhető el.
Köszönet a Fidelionak!