Eredetileg balerinának készült, de később a színház másik ága, a rendezés foglalkoztatta. Sikermunkái a Katona József Színházhoz kötik, ahol Ibsen Nóráját vagy épp Fassbinder Petra von Kantját hívta életre, állandó teltházzal. Színházi munkái mellett higgadt közéleti kiállásáról ismert. D. Tóth Kriszta mellett Székely Kriszta alkotó, színházrendező ült az autóban a DTK:Elviszlek magammal új epizódjában.

Munkahelyén, a Katona József színház előtt, a Hedda Gabler próbája után száll be Székely Kriszta D. Tóth Kriszta autójába. A premierre készülve van némi egészséges szorongás az alkotóban. DTK megjegyzi, hogy van benne valami „fejlett önszabályozás”, ami talán a balettos múltnak köszönhető. A fegyelmezettség valóban lénye része, zsigeri, alkati karakter, amelynek része a kívülállás.

Mindig is vizsgálódó típus volt, azzal a fajta idegállapottal, amely erőssé tesz: az áldozatiság, a hullámvasútszerű impulzivitás nem jellemző rá. DTK azonban hozzáteszi, hogy élete nagy váltásait elnézve olyan, mintha „csúzliból lőtték volna ki” egyik oldalról a másikra. Székely Kriszta ezt azzal magyarázza, hogy kívülről talán úgy tűnik, hogy ellentétes, szélsőséges, indulatvezérelt dolgok történnek, ám belül, benne, mégis lienáris folyamat zajlott. Jelen tudott lenni a saját életében, a csehovi elvágyódás nem része az alapkarakterének.

A balett is önazonosságot jelentett számára, még akkor is, ha nem lehetett balerina. Édesapja teniszezőnek szánta, mégis a balett felé indult, bár állítása szerint „kevésbé hópihe, belülről is csak nagyon ritkán”. 

A sport alatt és utána is sok különböző időszakot élt meg, az összes stádiumban a legteljesebb megéléssel volt jelen, amikor azonban valaminek a végére ért, természetességgel tovább tudott lépni. 

Az ázsiai útja, és az ott töltött évei is a továbblépés következő állomásai, ami egyszerűen egy hirdetés olvasását követően realizálódott. A balettpályafutás végén, egy másik, „intellektuális ébredés”, az élet értelme kezdte foglalkoztatni, ezért újfajta útkeresésre indult. Az ázsiai vallásfilozófiában gondolta megtalálni a kérdésekre a választ. Az élet megtapasztalása, az élet iránti éhség, kaland- és szabadságvágy jellemezte életének ezt a fázisát.

Kriszta társa az életben Jordán Adél, aki teljesen más személyiség, nem kifejezetten nyugodt. 

A színésznőről szóló Alkamáté Trupp darabban [Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett, ma már legendásként emlegetett Máté Gábor–Horvai István-osztály tagjai tizenöt éve határozták el, hogy minden nyáron színpadra viszik egyikük életét.] amikor Kriszta alakja is megjelenik az őt játszó Kovács Patrícián keresztül, Adél édesanyja, Lázár Kati sopánkodik, aggodalmaskodik a két nő kapcsolatának következményei miatt, mire Kovács Patrícia rendíthetetlen, kizökkenthetetlen nyugalommal reagál. Jól kirajzolódik a darab mellékszerepében is Kriszta valódi énje, egyfajta „középen állás”. 

A kérdésre, hogy alakul két teljesen különféle hőfokú ember dinamikája a kapcsolatban, Székely Kriszta úgy felel: jól érzi magát Adéllal, nem tudja meghatározni, hogy pontosan mitől működik az ő párosuk, de a hőfokkal izzó számára „valamiféle földelést” jelent a másik. „Engem szórakoztat Jordán Adél, a szó legnemesebb értelmében” – teszi hozzá.

Most épp Adélt rendezte Hedda Gablerként, korábban nem dolgoztak együtt, ezért régi álom vált valóra a közös munkával, ami „embert próbálan nagy feladat” a játszónak és a rendezőnek is. Női antihőst kell megmutatni, úgy, hogy együtt lehessen vele érezni, rá lehessen kapcsolódni. 

40 éves korára olyan életet él, amely önazonos. A társadalom által szabálytalannak tartott részeivel együtt is elfogadja magát: „Az ember megfigyeli az életet. Magán és másokon keresztül. Mindenféle préseken át kell menni” – mondja.

A beszélgetés Vandánál a saját kezűleg épített lakóautónál ér véget, amelynek elkészítésében Göbölyös Zsolt totalcaros újságíró segítette Krisztát és Adélt párt: „Beülünk és elindulunk, hogy többé senki ne tudja rólunk, kik vagyunk. Ebben a gondolatban osztozunk Adéllal.”