Ember Márkot az év első felében a színházi előadásai mellett a Sztárban Sztár nyolcadik évadában is láthatták a nézők, amiben egészen a döntőig jutott. A Thália Színház művészét az Index kérdezte. Lapszemle.
A teljes interjú ITT olvasható.
Ember Márk elsőként arról mesélt, miként kezdett el zenével foglalkozni: „Az igazság az, hogy annak idején nagyon szerelmes voltam egy lányba, aki a pomázi zeneiskolába járt, és emiatt kezdtem el zenélni. Először klarinétoztam, de a gimiben rájöttem, hogy ez nem az, amivel csajozni lehet, így megtanultam gitározni is. Aztán hamar jött a többi hangszer, mert kedvet kaptam a kísérletezéshez. Kamaszként a zenélés nekem nagyon erős terápia volt, dalokban írtam ki magamból a fájdalmaimat, vagy ami éppen foglalkoztatott. Alapítottunk egy rockzenekart is, aminek nagy sikere volt, Papp Szabiék előtt is játszottunk. De a zenélés később megmaradt hobbinak, mert a Színművészetire akartam jelentkezni.”
Azt is elmesélte, miként indult el a színészi pályán: „Valóban úgy kezdődött, hogy láttam a szüleimet a Magyarországi Szerb Színházban játszani. Apukám orvos, anyukám gyógypedagógus, és gyerekkoromban, amikor hazaértek a munkából, mindig elvittek magukkal a próbákra. Szerelemből, meg a közösség iránti elhivatottságból volt tehetségük a színjátszáshoz, amit egy olyan csapattal csináltak, akik szerették volna ezáltal a kultúrát öregbíteni. Én ebben nőttem fel, és mivel azt láttam, hogy a színjátszás jókedvre deríti őket, nem csak esténként, hanem egész nap ezt akartam csinálni.”
Arról szólva, hogy a Sztárban Sztár című műsorban előny vagy inkább hátrány volt-e, hogy színész, azt felelte: „Inkább hátrányként éltem meg. Azért a mi munkánk nagyon más, mint amit ebben a műsorban csinálni kell. Amikor egy színész próbál, hetekig tart, amíg beleteszi az idegrendszerét egy adott szerepbe. Az egész olyan, mint egy nyomozás. Látok jeleket, apró kis mozzanatokat, és abból összerakok egy nagy képet. Itt egy hét alatt kellett nagyon sűrítve megcsinálni valamit. Mivel egy színész mindig a perfekcionizmusra törekszik, nagyon nehéz elhitetni magammal ilyen rövid idő alatt, hogy én egy rocksztár vagyok.”
Az SZFE után a Vígszínházban játszott, ahonnan 2020-ban igazolt át a Tháliához. Ennek kapcsán megerősítette: szépen váltak el egymástól Eszenyi Enikővel, az akkori igazgatóval: „Eljátszhattam Sír Kánt A dzsungel könyvében, A nagy Gatsbyben Tom Buchanan, A padlásban Rádiós voltam, a szerepívem pontosan úgy haladt, ahogy szerettem volna. De megállás nélkül ugyanabban a közegben voltam, és egyszerűen nem láttam más utat. Mindezt úgy, hogy közben azt gondoltam, Hegedűs D. Géza szeretnék lenni, aki azóta ott van, hogy elvégezte a Színművészetit. Egyszerűen úgy éreztem, több impulzusra vágyom. (…) Sokat adott, hogy új embereket ismerhettem meg, akiktől teljesen másfajta színházfelfogást lehetett tanulni, mintha elém raktak volna 15 új könyvet.”
A pandémia időszaka őt is megviselte: „Nem estem depresszióba, de egy nagyon erős melankólia lett úrrá rajtam. Azt gondoltam, hogy a színháznál nincs fontosabb a világon, hogy a kultúra az élet hajtóereje, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy művészet nélkül is működik a világ, mert most nem erre van szükség.”
Ember Márkot arról is faggatták, mennyiben érezhető a #metoo ügyek hatása a színházi munka során: „(…) A színház a szabadság terepe, bármit meg lehet tenni, csak igaz legyen. Ehhez viszont meg kell találni a megfelelő metódust, főleg most, amikor ez már ennyire érzékeny téma. Ha például egy rendező a próbafolyamat elején szól, hogy van egy jelenet, amit úgy képzel el, hogy abban meztelenkednem kell, és megkérdezi, mit gondolok róla, az egy teljesen más helyzet, mert akkor beszélünk valamiről, és én is úgy készítem a lelkem, vagy adott esetben a testem, ha esetleg nem vagyok elégedett. De ha valaki diktatórikusan azt mondja, meztelenkedés lesz, az ellen fel kell szólalni. És mindegy, hogy az ember Kossuth-díjas színész vagy pályakezdő, nem szabad hagyni, hogy bármit rákényszerítsenek. A mai kor most pont ezt tanítja nekünk, hogy mi színészek alkotó emberek, nem végrehajtó rabszolgák vagyunk. (…) Van az a mondás, hogy teher alatt nő a pálma, de nem mindenki pálma. Ha én liliom vagyok, akit locsolni és gondozni kell, rám nem fog hatni, ha valamit erőszakosan kényszerítenek.”