Ember Márk mindig színésznek készült. Tudatosan építi a pályáját, és szívesen kipróbálja magát bármilyen szerepben. Legújabb munkája kapcsán kérdezte a bcoolmagazin.hu.

A teljes interjú itt olvasható.

A Komédia egy bankrablásról című darabban a börtönből szökött rosszfiú Mitch szerepét játssza. A kérdésre, hogyan érezted magát a bőrében, a színész elárulta:

„Ennyire rosszfiút még soha nem játszottam. (nevet-szerk.) Amikor korábban negatív karakter bőrébe bújtam, valahogy mindig közel lehetett hozni az emberhez. Meg lehetett mutatni belőle valami érdekeset, és azt, ami indokolja, hogy ilyen lett. Sokkal könnyebb, amikor látom a karakter igazságát. Mitch viszont egy az egyben suttyó, egy valóban rossz ember, aki bárkin és bármin átgázol. Az elején nagyon nehezen találtam meg, mert az ember nem szeret ennyire szemét alak lenni. Ahogy az életben, a színpadon sem indokolhatja semmi, hogy csak azért, mert őt trauma ért valamikor az életben, másokat legálisan traumatizálhat. A mi fájdalmunk nem legitimálja azt, hogy másoknak fájdalmat okozzunk.”

Annak kapcsán, hogy nem először találja meg a rosszfiú szerep, úgy fogalmazott: „Sokkal kevésbé vagyok rosszfiú, mint elsőre látszik. Nekem is nehéz volt elfogadni, hogy szívesen osztják rám ezeket a szerepeket, mert én nem ilyennek gondolom magam. Mindig igyekszem a saját mércém szerint jó ember lenni. Viszont vannak ilyen emberek is, és őket is meg kell mutatni a színpadon.”

Arról is faggatták, hogy van egy nagyon komoly és társadalmi felelősségvállalásban elkötelezett énje. A covid lezárások idején például az Uzsoki Utcai Kórházban önkénteskedett, miközben egy ország rettegett, hogy elkapja a vírust: „A saját félelmeimet szerettem volna leküzdeni. Amikor kitört a vírus nagyon bezárkóztam és rosszul érintett, amikor láttam, hogy valaki nem fogja fel ennek a súlyát.”

Nemrég a tanárok mellett álltál ki. Azt is elmondta, miért érezte úgy, hogy meg kell szólalnia az ügyben: „Ez biztos otthonról jött. Mindkét szülőm segítő hivatást választott: anyukám pedagógus, apukám orvos. A segítségnyújtás mindig példaként volt előttem, és úgy vagyok vele, ha van rá kapacitásom és tudok valahogy segíteni, akkor azt meg kell tenni. (…) A döntéseimnek minden oldalát megvizsgálom, hogy mit miért, milyen céllal tettem. Például az önkénteskedésnél is: a gondolattól, hogy elmenjek önkénteskedni eljutok odáig, hogy ez a szorongásaim leküzdése. Szakmai szempontból is nagyon fontos, hogy mindig frissítsem az önismeretemet, mert nincs olyan, hogy az ember folyamatosan valamilyen. Van egy erős alap, de aztán minden egyes döntésével más irányba tudja terelni a fejlődést.”

A teljes interjú itt olvasható.