“Empátiánknak győzedelmeskednie kell” – Tánc Világnapi Üzenet Gregory Maqomától

A színházi világnaphoz hasonlóan a tánc világnapján is felkérnek egy elismert nemzetközi táncművészt, hogy fogalmazzon meg egy üzenetet. Az idei évben a dél-afrikai Gregory Vuyani Maqoma táncos, színész, koreográfus és táncpedagógus soraival ünnepelhetünk.

Gregory Vuyani MAQOMA üzenete:

A közelmúltban egy interjú során mélyen magamba kellett néznem és át kellett gondolnom, mit is jelent nekem a tánc? Válaszomban megvizsgáltam azt az utat, amit végigjártam, és rájöttem, hogy minden lépésemmel egy cél felé közeledtem, hogy minden nap új kihívással szembesültem, amikor a tánc révén próbáltam megfejteni a világot.

Elképesztő tragédiákon megyünk most keresztül, egy olyan időszakot élünk, amit leginkább úgy tudnék meghatározni, hogy az “emberség utáni korszak”. Ezért úgy kell alkotnunk, hogy táncunkkal emlékeztessük egymást: az emberség még nem veszett ki a világból.

Szándékainknak és empátiánknak győzedelmeskednie kell azon események felett, amelyek a világ pusztulása okán érzett általános szomorúságunkat egyetemes gyásszá avatták, és amelyek kemény valóságot teremtve szembesítenek minket a halállal, az elutasítással és a szegénységgel.

Táncunknak minden eddiginél erőteljesebb jelzést kell adnia a világ vezetőinek és azoknak, akik az emberi körülményeink megóvásáért, javításáért dolgoznak arról, hogy dühös gondolkodók hadserege vagyunk, és azon fáradozunk, hogy képesek legyünk a világot lépésről lépésre megváltoztatni.

A tánc szabadság, és e szabadság erőt adhat nekünk ahhoz, hogy általa felszabadítsunk másokat a nehézségek alól, amelyekkel szembesülünk a világ különböző pontjain. A tánc nem politikus műfaj, de politikus cselekedetté válhat, hiszen emberi kapcsolatokat hoz létre és reflektál a minket körülvevő világra miközben emberi méltóságunk helyreállítására tesz kísérletet.

Ahogy táncunk felkavarja a levegőt és összefűzi mozdulatainkat, egységesíti erőnket, szíveinket, lelkünk találkozik és a mozgás erejével gyógyulást hozhatunk.

A célunk az lesz, hogy egyetlen hidrafejű, legyőzhetetlen táncosként elválaszthatatlanul összeolvadjunk.

Ezért most csak annyit kell tennünk, hogy még többet táncolunk!

Fordítás: Színház Online