12 év után jelenlegi formájában megszűnik egy meghatározó független színházi műhely: a k2 Színház. Az idei Ördögkatlan Fesztiválon búcsúznak el közönségüktől. A társulatot 2010-ben a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói alapították Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. A K2 megszűnésének margójára Kurta Niké készített interjúfüzért a volt és jelenlegi tagokkal. 12 év, 12+1 kérdés. Vissza- és előretekintés 10 részben.

Szómagyarázat: fiúk, srácok, csávók: Fábián Péter, Benkó Bence
Megjegyzés: Az interjúkban látható egy legelőnyösebb és egy legelőnytelenebb fotó a megszólaló alkotókról. 

Boros Anna interjú

„Én akkor lettem magabiztosabb, amikor elkezdtem mással is foglalkozni.”

1. Mi a legelső meghatározó emléked, mint k2-ős?

2015 márciusában Bence meg Petya elhívtak kávézni. Iszonyatosan másnapos, depresszív és kilátástalan állapotban voltam, le akartam mondani, végül valahogy összeszedtem magam. Leültünk egy asztalhoz és megkérdezték, hogy mit szólnék, ha társulati tag lennék. Mintha hirtelen tíz emeletet zuhantam volna. Egyik pillanatról a másikra megváltozott az életem. A káoszból minden kitisztult. Életem egyik legmaradandóbb pillanata volt. 

2. Mi volt társulati tagságod során a legfelemelőbb színházi pillanatod?

A Röpülj, lelkem! előadás legvégén, ahogyan ülünk a parlament tetején és várjuk, hogy felrobbanjunk. Imádtam, ahogy ott vagyunk, együtt a csapattal és pillanatokon belül meg fogunk semmisülni. Ez egy nagyon maradandó emlék. 

Az Apátlanokban (Platonov) Szabival való Szása- Platonov jeleneteink is a legfelemelőbb pillanataim közé tartoznak. 

3. Mi volt a legkiemelkedőbb társulati pillanatod?

Elsőre az jut eszembe, amikor Amerikában voltunk, kétszer is. Nagyon jó volt kint lenni velük együtt! Elég mélyen van bennem a k2-ős időszak, nehezen emlékezem. Szerintem most még elnyomom magamban ezt a korszakot, talán a hirtelen jött döntésem miatt. Sokszor nagyon hiányzik. Korábban azt gondoltam, hogy egész életemben k2-ős leszek és eszerint éltem a csapatban és a csapatért. Minden gondolatom a k2 volt. A Kende utcai Hungary L!ve Studiot is nekik akartam megszerezni anno. 

4. Mi volt a legkínosabb színpadi pillanatod?

Biztos valami szövegfelejtés…

 A Holdkő előadásunk! Nagyon nehéz előadás volt, másfél órányi szöveget kellett megtanulnunk. A próbafolyamat egyik fázisában a csapat előtt, mint egy vizsgán fel kellett mondani a teljes szöveget egyesével mindenkinek. Iszonyatosan parázok a vizsgahelyzetektől. Dühített is, hogy kikérdeznek. Annyira izgultam, hogy semmi nem jutott az eszembe, pedig rengeteget készültem rá. Nagyon szégyelltem magam. 

5. Melyik volt a legfontosabb alakításod?

Sokszor eszembe jut az Eklektikon 2048 című előadásunk, amit a Miskolci Nemzeti Színházban csináltunk, imádtam játszani Tormay Cécile szerepét.

6. Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Hogy nem sikerült a k2 Színházat olyan szintre emelni, mint amire szerettem volna.

7. Mi az, ami a kilépés után hiányzott?

A csapat, a szeretetük. Borzasztó! A mai napig hiányoznak a mindennapjaimból. Mikor legutóbb együtt karácsonyoztunk, olyan természetes volt köztük lenni, mintha soha nem is jöttem volna el. Kiráz a hideg, ha erre gondolok. Annyira szeretve voltam! Elmondhatatlan jó dolgom volt! 

8. Mi az, ami nem?

Egyelőre a kötöttség, meg az anyagi bizonytalanság. Szeretem azt is, amikor egy kiszámítható rendszerben vagyok, nem kell gondolkodni, csak csinálni, amit mondanak, de szükségem volt már ennyi húzós év után a teljes szabadságra. Miután kiléptem, rengeteget tudtam utazni. Szinte egész évben jöttem-mentem, amikor akartam, kiugrottam Amerikába. Magam ura lettem, és egy csomó izgalmas új projektet indítottam el.

9. Van olyan, amit másképpen csinálnál?

Annyira szerettem volna, ha nem így válunk el. Talán jobban kellett volna segítenem egy hely, egy színház megszerzését. A fiúk nagyon a Mu Színházhoz ragaszkodtak, amiben én a próbaév után nem láttam perspektívát. Amikor már ott tartottunk, hogy be- és kipakoltuk a díszletet, lepróbáltuk és lejátszottuk a szuper előadásunkat pár nézőnek hatezer forintért, akkor feladtam. Nem küzdöttem tovább, pedig eszméletlen biztonságban éreztem magam Petya és Bence kezében. Nem tudok elképzelni csodálatosabb színésznői létet, mint amiben én öt évig lehettem! Eszméletlenül hálás vagyok nekik.

10. Szerinted mi az oka a megszűnésnek?

Nagyon összetett kérdés. Sokat gondolkozom rajta. Azt hiszem, hogy a Bence és Petya közötti feszültségek már az én belépésemkor is jelen voltak. Nem voltak kitisztítva a szerepkörök, a felelősség elosztása. Biztos benne van az is, hogy már nem frissen diplomázott huszonévesek. Harminc pluszosak lettek ők is, akik anyagi biztonságra, jobb körülményekre vágynak. Teljesen megértem, hogy belefáradtak! Persze nem egyszerűen anyagi problémákról van szó. Minden egyes tag kiválása iszonyatos sokk volt. Ott lazult meg először a társulat, amikor Krisztián elment. Azt mondtam magamnak, ha már a Szabi elmegy, akkor én is. Végül egymástól függetlenül hoztuk meg a döntést. Nagyon váratlan volt a döntésem még a magam számára is. Nem gondoltam volna, hogy meg merem lépni. Hihetetlen felszabadító érzés volt visszavonhatatlanul vállalni az elhatározásomat és új életet kezdeni. Teljesen úgy éreztem, mintha egy nagy szerelmi szakítás lenne. 

11. Hogy látod a jövőt?

Most abban vagyok, hogy megengedem magamnak, hogy egyáltalán nem látom a jövőt és nem is tervezem. Iszonyatosan be akarok fogadni. Sokfele járok, sok minden után megyek. Azt érzem, hogy valami úgyis alakulni fog. Ahogyan a k2 is becsapódott az életembe, ahogyan felvettek a Kaposvári Egyetemre, úgy fog jönni valami új. Tök sok minden érdekel és sok minden van a fejemben, de most inkább hagyom és figyelem a dolgokat, mintsem erőszakosan irányítsam. Egy biztos, hogy csapatban szeretnék gondolkozni. Magam köré szeretnék gyűjteni embereket. És a legnagyobb adósságom, amit a világon a legjobban akarok, az az angol nyelv tökéletes megtanulása! Ez biztos! De összességében nem tudom elképzelni, hogy a színészettel egyáltalán ne foglalkozzak. Azt szeretném, hogy az életem része maradjon, de ne minden áron! Ha olyan jó, nagyszabású előadásokban tudok játszani, mint most, akkor szuper, de ha nem, akkor is a világ őrület nagy és izgalmas.

12. Az előtted megkérdezett kollégád, Horváth Szabolcs kérdése: Végülis miért jöttél el a k2-ből?

Azt éreztem, hogy annyi minden mást szeretnék csinálni és nem bírok párhuzamosan ennyi mindent. Azt érztem  hogy a Hungary L!ve Művészeti Alapítványt meg kell csinálnom. Az volt a tervem, hogy leteszem az alapokat és utána átadom valakinek. Néhány évig háttérbe kellett és kell szorítanom a színészetet azért, hogy hosszú távon, egy nélkülem is működő, önálló rendszert hozzak létre. Nagyon fontos, hogy nem a semmibe ugrottam bele, hanem ennek a tervnek a megvalósításába. Mindig mindenkit arra bíztatok, hogy a színházon kívül legyen más elfoglaltsága is az embernek. Most a pandémia ezt elő is segítette sokak életében. Szerintem hülyeség, hogy egy színésznek a színházon kívül nem szabad mással foglalkozni! Én akkor lettem magabiztosabb, amikor elkezdtem mással is foglalkozni. Annyira nehéz volt az amerikai Hungary L!ve Festivalt szervezni, hogy ahhoz képest a világ legfelszabadítóbb dolga volt bemenni este a színpadra játszani. Nagyon sokat segített, hogy más vágyaim is lettek. Minden örömöm és lelkesedésem vissza tudtam forgatni a színészi munkámba. Az utazásaim során összegyűjtött tapasztalatból, megélésekből tudtam táplálkozni és dolgozni a színházi évadban. 

13. Milyen kérdést teszel fel az utánad következő Bán Bálintnak?

Mit változtatnál a társulat működésében, ahhoz képest, ami eddig volt?

Hálás köszönet Kurta Nikének, a sorozat ötletgazdájának és megvalósítójának!