Noha visszavonult a rendezéstől, neve örökre fogalom. 65 éve született Tarr Béla, Kossuth-díjas fimrendező.
„Szerintem én mindig szabad voltam, egész életemben. Erre kényes vagyok, és az emberi méltóság tiszteletére, ez a két fő érték a számomra. Egyébként nem csak az emberi méltóság: a növényeké, az állatoké, az egész élővilágé. Mert a világ él. A fák élnek, a macskák, kutyák, patkányok is élnek. Mindegyikünknek egy élete van, és ha ezt nem respektáljuk, akkor valami pokoli nagy baj lesz a Földön”. (Tarr Béla, 24.hu)
Tarr Béla 1955. július 21-én született Pécsett, érettségijét követően többek közt hajógyári segédmunkás és szállodaportás volt. Már tizenévesen amatőrfilmezéssel foglalkozott, így került kapcsolatba a Balázs Béla Stúdióval.
Főiskolásként itt készítette 1977-ben, alig négy nap alatt Családi tűzfészek című alkotását, amely 1979-ben nagydíjat nyert a mannheimi filmfesztiválon. A dokumentum játékfilm szereplői amatőrök voltak, akiknek életükben a filmhez hasonló sors adatott meg, témája pedig egy család tragikus lakáshelyzete. Filmjét a gyors forgatás, a részbeni rögtönzés és a színészi szabadság, de leginkább a tér és a távolság problémájának kulcskérdése miatt sokak John Casavettes műveihez hasonlították.
„Ha hívna, bármikor szó nélkül hajlandó lennék neki megcsinálni bármit. Komoly, mély hitele van számomra. Miniatűr pontossággal dolgozik, és makacs. Egy monomániás őrült. A végeredmény mindig őt igazolja”. (Derzsi János)
Tarr Béla 1977-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1981-ben szerzett rendezői diplomát. 1979-80-ban a BBS egyik vezetőségi tagja volt, a nyolcvanas évek elején többekkel megalapította a Társulás Filmstúdiót.
Az 1980-as Szabadgyalog szintén a valóság dokumentarista ábrázolására törekedett, a főszereplő ezúttal egy vidéki kisvárosban élő, beilleszkedni nehezen tudó, peremre szorult fiatal. A rendező itt is az egymással élők feszült viszonyát, az emberi kapcsolatok reménytelenségét mutatja be, ahogy a sorozat következő darabjában, a Panelkapcsolatban is (1982). A helyszín ezúttal egy lakótelep, a válságba jutott kétgyermekes házaspárt nem amatőrök, hanem a Koltai Róbert-Pogány Judit színészpár alakították.
„Béla makacs elszántsága megrendítő. Mindig elcsodálkozom, hogy úgy tudja cserélgetni a munkatársait, mint más a zokniját. Nem egy hűséges alkat”. (Cserhalmi György)
1982-ben a Macbeth-ből készített televíziós adaptációt, amely mindössze egyetlen, közel 70 perces vágásból áll. Az 1984-ben készült Őszi almanach az új korszak első darabja, ettől kezdve a szociográfiai filmektől fokozatosan a lassú dramaturgiájú lélektani elemzés felé fordul. A történet egy öregedő gazdag hölgy lakásában játszódik, akinek lakótársai megpróbálják megszerezni a pénzt és lakást, a film végére – az emberi gonoszság és aljasság széles skálájának felvonultatásával – minden szereplő saját morális mélypontjára jut el. A rendezőnek nemcsak stílusa, hanem világszemlélete is változott: a közeli kamerás felvételeket a hosszú snittek, a nyomasztó realizmust a metafizikusabb látásmód váltották; az előbbi alapján Antonionival, az utóbbi miatt Tarkovszkijjal rokonították az eredetileg filozófusnak készülő Tarrt.
Pályafutásában új korszakhatárt jelentett megismerkedése Krasznahorkai Lászlóíróval, aki a nyolcvanas évek közepétől állandó munkatársa lett. A Sátántangót még rögtön olvasásakor, 1986-ban meg akarta filmesíteni, s bár a forgatókönyv elkészült, erre akkor nem adódott lehetőség. Ezért egy korábbi tervét megvalósítva – a szintén Krasznahorkai által írt – Kárhozat készült el 1987-ben. A középpontban az elmagányosodás, a reménytelenség érzése, a kárhozatba zuhanás sajátos feldolgozása áll, a nyomasztó érzést csak növelik a hosszú snittek, a fekete-fehér tónus, s az özönvízszerű, állandó eső.
„Tarr Béla egyike azoknak a megkérdőjelezhetetlen magyar alkotóknak, akik után nem lehet ugyanúgy filmet csinálni. Az ő feketéje a legszínesebb fekete, amit valaha láttam. Kíméletlen költőisége, filmnyelvteremtő ereje fontos viszonyítási pont”. (Mundruczó Kornél)
A számos hazai és külföldi elismerést aratott alkotás az “univerzum apokaliptikus víziója”, egyben a Sátántangó előjátékának is tekinthető. A három évig forgatott, 1994-ben elkészült Sátántangó mindez ideig a leghosszabb, 415 perces magyar film, amely az ördög csábító és kényszerítő erejét mutatja be a játékfilm eszközével. Az apokaliptikus állapotot, a világvége hangulatot sugárzó alkotás a nézőt a legfelkavaróbb élmények átélésére kényszeríti. 2000-ben a New York-i Village Voice című folyóirat beválasztotta az évtized legjobb tíz filmjeközé.
Tarr Béla legutóbbi nagyjátékfilmje, a Werckmeister-harmóniák Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült (1996-2000). A cím a XVII. századi német orgonista Musikalische Temperatur című művére utal, amely az emberi viszonyokban megteremthető harmóniát jelképezi. A film ugyanakkor egy időtlen korúvá stilizált, szinte poszt-apokaliptikusan nyomasztó hangulatú magyar alföldi kisvárost mutat be. A néző egy újságkihordó és betegápoló fiú személyén át érzékeli a kirobbanni készülő gonoszságot, a harmóniák elméletén dolgozó zenetanár maga is kiszolgáltatottja lesz a káosznak. A magyar filmszemlén fődíjat nyert alkotás több külföldi fesztiválon is elismerést szerzett, s hosszú idő után első magyar filmként kereskedelmi forgalomba került az Egyesült Államokban. Tarr Béla filmjeiből világszerte retrospektív sorozatokat rendeztek, őt 2001-ben a Village Voice a 2001. év harmadik legjobb rendezőjének minősítette.
„Amit mindenki Tarr Bélához köt, olyan jellemző rá, azok a hosszú snittek. Régen, huszonéves filmesként sokat élcelődtünk egy-egy beállításnál, ha egy picit hosszúnak tartottuk, hogy na, bazdmeg, ez tiszta Tarr Béla. Aztán megtanultam, hogy nem is a hossza a lényege egy jelenetnek, hanem a ritmikája. Hogy mennyi ideig tart, az nem olyan fontos, ha jól működik. Tulajdonképpen ez egy minőségi kérdés, és az egész életre leképezhető. Lehet egy jó ritmusú rövid élet sokkal jobb, mint egy vontatott, haszontalan, hosszú. Aztán ha egy jelenet hosszú és még jó is a ritmusa, akkor talán az a legjobb kombináció”. (Szabó Simon)
Tarr Béla 2003 nyarán George Simenon: A londoni férfi című regényének megfilmesítésére Téni Gábor producerrel megalapította a TT Filmműhelyt. A koprodukcióban készülő film sorsa azonban meglehetősen hányatott – a forgatást többször elhalasztották, idén februárban öngyilkos lett a francia producer, anyagi okokból maga a film is veszélybe került. A munkálatokat a legutóbbi bejelentések szerint idén ősszel Franciaországban folytatják.
Tarr Béla 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, s számtalan külföldi elismerése mellett 2002-ben a jeruzsálemi filmfesztiválon életműdíjjal tüntették ki. Idén az American Cinema Foundationtól megkapta az Andrzej Wajda Szabadság-díját, mert meghatározó módon szélesítette a filmművészet látókörét, és új mozgóképes eszköztárat hozott létre. Ugyancsak 2005-ben neki ítélték a cannes-i filmfesztivál elnöke által alapított, az év legjobb külföldi rendezőjének járó díjat a Kárhozat című filmjéért. Évtizedek óta állandó munkatársa (és élettársa) Hranitzky Ágnes vágó, akit filmjei társrendezőjének tekint, 1984-től dolgozik Víg Mihály zeneszerzővel, a Balaton együttes korábbi tagjával.
Forrás: Színház Online, Magyar Narancs, 24.hu