Komlós Juci Jászai Mari-díjas színésznőre, a Nemzet Színészére emlékezünk halálának 10. évfordulóján.

Komlós Juci 1919. február 10-én született Szabadkán. Komlós Juci (1919-2011) szó szerint színházban nőtt fel, nap mint nap bevitték oda, mert otthon nem volt senki, aki vigyázott volna rá. A szülei – Komlós Vilmos és Pintér Irma – színészek voltak, a nagyanyja súgó, a nagyapja ügyelő. Három éves korától játszott előadásokban, hiszen a gyerekszerepekhez kéznél volt. Pestszentlőrincen, az egykori Állami lakótelepen lakott és a Gulner Gyula utcai Általános Iskolában kezdte tanulmányait.

Azt szerették volna, ha „megbízható” szakmát választva titkárnő lesz, így gép- és gyorsírást tanult, még versenyt is nyert. Azt sikerült kikövetelnie, hogy legalább elvigyék Rózsahegyi Kálmánhoz, hogy kiderüljön, van-e tehetsége.  A neves direktor – az apai tiltakozás ellenére – felvette színiiskolájába, ahol 1935-től egy évig tanult. Pályáját még abban az évben a Király Színházban kezdte, ezt követően Szegeden kapott szerződést.

„Amikor a sármos Földessy Géza Szegedre szerződött, akkor több kolléga is figyelmeztette Komlós Jucit, hogy vigyázzon a nagy szoknyavadász hírében álló színésszel, aki minden csinos színésznőnek megpróbálja elcsavarni a fejét. Nem használt a figyelmeztetés. Viszont Földessy Gézának ezúttal komolyak voltak a szándékai, 12 évig éltek együtt Komlós Jucival. Földessy nemcsak színészként, de rendezőként is dolgozott, sőt vállalkozó igazgatóként sikeresen pályázta meg a miskolci színházat. A színházak 1949-es államosítása előtt a színházépületek az adott város tulajdonában voltak, határozott időre kötöttek szerződést egy bérlővel, pontosan rögzítve, hogy mit vállal a város és mit a színigazgató. Komlós Juci természetesen követte a férjét Miskolcra és sokoldalú színésznőként segítette abban, hogy minél színvonalasabb műsora legyen a színházának” – írta Komlós Juciról Lajos Sándor.

„A zsidótörvények értelmében Komlós Juci már nem léphetett volna színpadra, de Földessy Géza tekintélye Miskolcon megóvta attól, hogy abba kelljen hagynia a színészkedést. Míg nem valamelyik „jóakarója” feljelentette az illetékes hatóságnál. Komlós Juci Budapestre költözött, ahol külvárosi színházakban vállalt szerepeket, hogy anyagilag segíteni tudja a szüleit, ugyanis az apja túl ismert volt ahhoz, hogy a törvényi tiltás ellenére színpadra lépjen valahol. Az addig főleg vidéken dolgozó Komlós Juci megkockáztatta, hogy kisebb színházakban a törvényi tiltás ellenére is szerepeljen. Így került egyszer egy produkcióba Csortos Gyulával. (…) Az általa addig nem ismert Komlós Juci érzékeny, pontos játékára azonban rácsodálkozott, egyből megérezte, hogy ilyen képességű színésznek nem abban a külvárosi, jelentéktelen színházban lenne a helye. (…) Ahogy Csortos számára kiderült, hogy Komlós Juci miért játszik hozzá méltatlan produkcióban, akkor tett felé egy gesztust, amivel nagyon meghatotta. Csortos Gyula átadta a névjegyét, aminek a hátlapjára azt írta: „Ha majd arra kényszerül, hogy medvetáncoltatásból éljen, akkor medvének jelentkezem”. A vészkorszakot és Budapest ostromát egy szenespincében éhezve és fázva töltötte Komlós Juci családja sok emberrel összezsúfolódva, akikben Komlós Vilmos tartotta a lelket. (…)” – fogalmaz az emlékezés.

Földessy Géza időközben egy szerelem hatására úgy döntött, disszidál, így Komlós Jucira maradt a miskolci színház irányítása és kétéves kislánya nevelése. Mivel egy feljelentés sikkasztással rágalmazta, tisztázni kényszerült ártatlanságát és azt, hogy nem játszott szerepet férje külföldre költözésében.

Erről így nyilatkozott: „Nekem jócskán kijutott az emberi tragédiákból. A férjem 1948-ban külföldre ment tanulmányútra és nem jött vissza többé. Idehaza engem vettek elő, mint bűnrészest, aki segített a férjének disszidálni. Egyetlen ember tartott velem, Berényi Gábor, aki kezdő rendező volt a miskolci színház társulatánál, ahol együtt dolgoztunk. A kapunál nem akarták beengedni, s azt merte mondani, akkor a művésznő sem megy be. Aztán vallatóra fogtak, lámpával a szemembe világítottak, rettenetesen megalázó volt. Végül nem esett bántódásom, szabadon engedtek. A legközelebbi barátaim nem mertek segíteni, abban az időben a félelem megmérgezte a kapcsolatokat. Olyan is volt, aki feljelentett. Ebben volt némi gyakorlatom, korábban ugyanis a miskolci színháznál a származásom miatt bélyegeztek meg. A barátaim, akikkel szinte összenőttünk, ha megláttak az utcán, átmentek a másik oldalra, s attól kezdve nem engedtek leülni maguk közé.Magyarázatot kellett találnom arra, hogy miért fordultak el tőlem. Meg kellett értenem, hogy az állásukat, az egzisztenciájukat, a családjukat féltették. Nem lehet tudni, hova vezetett volna, ha az elvakult gyűlölet uralkodni kezd. (…)  Ez a csodálatos hivatás mindig átsegített a bajokon. A játék során jöttem rá, hogy mindent kiélhetek a színpadon. Azokat a szituációkat is, melyeket a valóságban is átéltem már. Nagyon őszintén, legbelülről.”

Az 1945 és 1948 közötti átmeneti időszakban az Operettszínházban játszott, majd a teátrum létezésének utolsó évére Várkonyi Zoltán Művész Színházához igazolt. Ezt követően a Magyar Néphadsereg Színházának tagja lett, a Vígszínház nagykörúti épületében is játszott, hiszen ezt vette birtokba a Magyar Néphadsereg Színháza. Megfordult a Vidám Színpadon, 1957-től a József Attila, 1965-től a Thália Színházban dolgozott.

Pályája kezdetén szubrett- és naívaszerepeket alakított, később kiváló karakterszínésznő lett. Játékát könnyedség, természetesség és érzelmi gazdagság jellemezte. A néma levente Ziliája, a Hamlet Ophéliája és a Koldusopera Pollyja, A szókimondó asszonyság Katája, a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije, a Kaméliás hölgy Margitja volt.

Nagyon sok rajongói levelet kapott a karrierje során, ebből számára a legemlékezetesebb: „Miskolci tevékenységem idején és később is rengeteg rajongói levelet kaptam, ezek zömét a mai napig őrzöm. Van köztük egy szívemhez nagyon közelálló. Egy fiatal tanítónő az udvarlójával látott egy darabban, már nem is emlékszem, melyikben. Sok évvel később azt írta, hogy nekem köszönheti élete nagy szerelmét. A levelében elmesélte, hogy a játékom közben egy megható pillanatban ránézett a partnerére, és legnagyobb döbbenetére azt látta, hogy az a nagy darab, beképzelt férfi könnyezik. Akkor szeretett bele. Már nagymama korú volt, amikor tollat ragadott, de úgy érezte, hogy meg kell köszönnie nekem azt az előadást. Hát ezért érdemes élni. Ezek azok a pillanatok, amelyek erőt adnak egy színésznek” – mesélte Komlós Juci a Miskolci tükör, 2004. márciusi számában.

Élete egyik legnagyobb élménye szintén a miskolci színházhoz fűződik: „Nem sokkal a második világháború előtt mutattuk be A kaméliás hölgyet, amikor bejöttek a németek. A városban köztudott volt, hogy származásom miatt nem léphetek többet színpadra. Amikor elkezdődött a jelenetem, a közönség tomboló tapssal fogadott, nem akarták abbahagyni, hiába jeleztem a fejemmel, nem tudtuk folytatni az előadást. Nyilas Misit Ózdon játszottam a nyilasok hatalomra kerülésekor, a nézőtéren ülők velem együtt sírtak, amikor a monológot mondtam: Nem akarok debreceni diák lenni, mert az emberek rosszak és a felnőttek hazudtak nekem, nem akarok tovább ilyen emberek között élni, meg akarok halni!” – mesélte egy beszélgetésben.

Több filmben szerepelt, többek között a Semmelweisben, a Rokonokban, Az aranyemberben, a Mire megvénülünkben, a Különös házasságban, a Lányarcok tükörben című produkcióban, a Beszélőben és A megfelelő emberben. A  Szomszédok című teleregényben Taki bácsi feleségeként az ország Lenke nénije lett.

Jászai Mari-díjjal 1957-ben tüntették ki, három évvel később érdemes művész címet kapott, 1998-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai közé. 2004-től Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára volt. 2002 márciusában, Lukács Margit halála után a Nemzet Színésze cím birtokosa lett.

Az elismerésről szólva úgy vélekedett: „Ebben minden benne van. Büszke vagyok rá. Én tényleg a közönségnek játszottam, és mindig éreztem, amikor velem vannak.”

Leánya, Földessy Margit színész, drámatanár, egy legendás színstúdió megálmodója és fenntartója.

„Örök optimizmusomat drága apámtól örököltem, aki a legnehezebb időkben is megtalálta azokat az apró pillanatokat, amelyeknek örülni tudott. Kislány koromban rongyosra olvastam Porter Az öröm játékai című ifjusági regényét. Arról szól, hogy egy evangélikus lelkész elintézi a szeretetszolgálatnál, hogy egy szegény család gyerekének kívánsága teljesüljön, karácsonyra tényleg kapjon ajándékot a Jézuskától. Igen ám, de amikor kibontják a missziós csomagot, egy mankót találnak benne. A gyerek teljesen összetörik. Ekkor találja ki a lelkész az örömjátékot: örülni kell a mankónak is, hiszen nincs rá szükség. Ettől kezdve bármi baj éri őket, csak azt keresik, minek tudnának örülni. Az én életem vezérfonala is ez lett. (…) Mindig arra törekedtem, hogy megtaláljam a boldogságot. Persze akadtak mélypontok is az életemben.(…) A legkeményebb helyzetekből is kimásztam.” – vallotta egy interjúban.

Komlós Juci kilencvenkét évesen, 2011. április 5-én halt meg. Egykori Városmajor utcai lakása falán emléktábla őrzi nevét. A Rákóczi híd pesti hídfőjénél az ő portréja is látható a nemzet színészeit ábrázoló dekorációs falfestményen, amelyet az új Nemzeti Színház megnyitásának tizedik évfordulója alkalmából avattak fel 2012-ben.

Forrás: MTI, Origo, Szabad Föld, Szóljon.hu