gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 19., szerda
    banner_bigBanner3

    Énekes madár – Felolvasószínházi bemutató Kocsis Pál rendezésében a Kabóca Bábszínházban

    2024. január 22., hétfő 11:24

    Tamási Áron nem csupán a legendás Ábel-trilógia írója, de a huszadik század egyik legkiválóbb színpadi szerzője is. Énekes madár című székely népi játéknak nevezett színművével – Féja Géza szavaival élve – friss légáram tört be a magyar színpadra.

    Az 1933-ban keletkezett színmű másik neves méltatója, Illés Endre szerint „az álomnak és a valóságnak, a félhomálynak és a napfényes szikrázásnak, a halálnak és a szerelemnek ilyen teljességével csak a megrendítő székely balladák szóltak eddig Erdélyről”. Két szempont, két megközelítés, egyben azonban közös a hangjuk, s ez az elismerés: kortársként is pontosan tudták, hogy Tamási Áron tolla alól korszakos remekmű került ki.

    A veszprémi Kabóca Bábszínház éppen Tamási Áron Énekes madár című művével indítja el kifejezetten középiskolásoknak szánt felolvasószínházi sorozatát, a Jászai Mari-díjas Kocsis Pál, a Kabóca Bábszínház művészeti tanácsának tagja színrevitelében. A rendező így beszél e különleges előadó-művészeti műfajról:

    „A felolvasószínház alapvető lényege, hogy az író által lejegyzett művet a lehető legnagyobb tartalmi hűséggel megismertessük a közönséggel. De én azért csalok egy kicsit, mert szeretem ezt a műfajt arra is használni, hogy a darab átadásán túl, magát a színházi világot is közelebb hozzam a nézőkhöz. Itt ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy némi bepillantást nyújtsunk abba, milyen is egy próbafolyamat. Ez persze nem azt jelenti, hogy megállunk, vagy visszalépünk az előadás közben, de mégis meg tudjuk mutatni egy-egy jelenet felépülésének a különböző fázisait. A felolvasószínház beavató műfaj: közelebb hozza a nézőket a színházhoz, az irodalomhoz és a kettő viszonyrendszeréhez is.”

    Játsszák:

    Benkő Zsuzsanna, Gidófalvi Imola, Inoka Péter, Kocsis Pál Jászai Mari-díjas, Mészáros Ágoston Jakab, Sebestény Jakab, Szívós Réka

    Lead fotó forrása: Horváth Judit (Centrál Színház)

    Próbafotók: Tóth Sára Lujza

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram