A folyamatosan telt házakkal játszó Pintér Béla Társulat színésznőjével és dramaturgjával legfrissebb előadásukról, a Vérvörös, Törtfehér Méregzöldről beszélgetett a dunszt.sk.
„A mi előadásunk alapvetően egy Oidipusz-parafrázis. (…) Nyilvánvaló, hogy a gúnyos, ironikus hang dominál. Érdekes volt a próbafolyamat során elfogadni, hogy a jelenkori reflexiókkal operáló történetben nem lehet olyan nagyszabású, jószándékú, a bűneivel szembenéző és a bűntudattól elégő, önmagát megsemmisítő, nagyformátumú „uralkodópár”-t megjeleníteni, mint az eredetiben. Ezért is mozdult el a fókusz a belső, lelki folyamatról a közéleti történésekre. Tragédia helyett a hatalomhoz végsőkig ragaszkodó és örökre hatalmon maradó vezető túlélését mutatjuk meg” – kezdte szavait Enyedi Éva.
A sok dicsérő és méltató kritika mellett olyan írások is megjelentek, amelyek „felrótták” az előadás cigányos nyelvezetét és a cigány viselkedés megjelenítését. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Az előítéletektől minden művésznek el kell határolódnia, de hogy a színház ne dolgozhasson sztereotípiákkal, azt ostobaságnak tartom. A szereotípiák leegyszerűsítőek, de a színházban a felismerésre, a közös nyelvre van szükség. (…) A színház nem szószék, hanem problémákat vet fel, a valóságra világít rá, tükröt tart. Kérdés, hogy ez a tükör mennyire torzít, és mennyire erősíti fel a negatív vonásokat. Az éles fogalmazás sokakat felszabadít. De el kell fogadnunk, hogy a nézőinknek más és más az érzékenysége, vállalnunk kell a rizikót.”
Azt is hozzátette: „A járványhelyzet mindenkiben szorongást okoz, és az egész világot érintő fenyegetést hozott magával. A globális felmelegedés is hasonlóan: maga a gondolat, hogy elpusztítjuk a Földünket, hogy elérünk a tartalékaink végére, az is nyomasztó. Ez az előadás nem csak a mi országunkban működne, azt gondolom. Ha lenne még olyan, hogy külföldi fesztivál…”