Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Enyedi Ildikó kapja a Palicsi Filmfesztivál idei életműdíját

    2020. augusztus 31., hétfő 18:00

    Enyedi Ildikó rendező kapja az idén a Palicsi Filmfesztivál életműdíját, az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról elnevezett elismerést – közölték a fesztivál szervezői hétfőn.

    A díjat minden évben egy szerb és egy nemzetközi alkotónak ítélik oda, a szerb díjazott ezúttal Mirjana Karanovic színésznő. Az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját korábban a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, a helyzet javulása miatt viszont a szervezők úgy döntöttek, végül mégis megrendezik szeptember 12. és 18. között.

    A filmmustra versenyprogramjában tizenkét európai alkotás szerepel, az ünnepélyes megnyitót követően szeptember 12-én A nép neve című szerb alkotást, valamint az olasz Matteo Garrone Pinokkióját tekintheti meg a közönség.

    A versenyprogramban egy magyar film, Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című alkotása is helyet kapott. A fesztivál egy hete alatt egyebek mellett látható lesz még a francia Philippe Garrel A könnyek sója, valamint a lengyel Agnieszka Holland Sarlatán című filmje.

    Az aktuális kérdésekkel foglalkozó Párhuzamok és ütközések című válogatásba bekerült Hartung Attila FOMO – Megosztod és uralkodsz című, első nagyjátékfilmje. 

    Az öttagú zsűri a fesztivál legfontosabb elismeréseit, a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját ítéli oda a fesztivál utolsó napján, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak vélt alkotásra. A fiatal európai rendezők munkái, a környezetvédelemmel foglalkozó filmek és az úgynevezett hommage-alkotások mellett ezúttal is láthatnak válogatást a nézők a legújabb magyar filmekből is, ezek listáját azonban még nem közölték.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram