„Én senkire nem dobok követ, aki ott bent aláírt, vagy aláíratott. Az álljon meg az Isten előtt, aki önként, dalolva aláírt vagy aláíratott” – többször is elhangzó, az ÁVH-val, szocialista állammal való együttműködésre utaló kulcsmondat ez Veiszer Alinda Eperjes Károllyal készült interjújában. (A teljes felvételt ezen a linken tudja megnézni jelképes támogatásért cserébe.)
Eperjes Károly a Magyar Passió című új filmjéről, és ezzel összefüggésben a családi keresztény hatásokról, a megbocsátás fontosságáról beszélt hosszan Veiszer Alinda interjújában. Arról is mesélt, hogy két pap nagybátyját is elvitték az ötvenes években, közülük az egyik disszidált. Elárulta, hogy a filmben több jelenet is a családjával történt meg, például az, amikor egy illegális Trianon-megemlékezést az ÁVH-sok vízágyúval próbálnak szétverni, de az emberek nem tágítanak, rendületlenül állnak a virágból meglepetésként a papnak kirakott Nagy-Magyarország mellett.
A színész-rendező által többször is említett kulcsmondat az elhurcolt pap nagybátyjától származik, és a műsorvezetővel arra jutnak a beszélgetés egy pontján, hogy ez az egész film központi mondanivalója: aki kényszer hatása alatt cselekedett, annak meg kell bocsátani. Sőt, még annak is meg lehet, aki önként tette a dolgokat, de később bocsánatot kért, ha „van töredelem”.
(…)
A Hídember, a besúgás és a megbocsátás kapcsán szóba kerül Szabó István is, aki tanácsokat adott az egyébként kilencszer átírt forgatókönyvben Eperjes Károlynak. Ismert, hogy Szabó ügynök volt a szocializmusban, „beszervezték, én inkább így mondanám”, veszi át a szót ekkor műsorvezetőtől Eperjes.
Elmeséli, hogy Szabó Istvánt két másik barátjával együtt elkapták 56-ban, mert főiskolásként filmezték-fotózták a történéseket. Amikor az egyik barátot vitték vallatni, és beszervezni, akkor a földön ott látta a vérben fekvő, megvert Szabó Istvánt. Szabó azt mondta Eperjesnek később, hogy ő erre nem is emlékezett.
Eperjes azt mondta, „hogyne állnék ki egy ilyen ember mellett, hát ő áldozat”. Aztán azzal folytatta, nem lehet véletlen, hogy Szabó Istvánt addig „nem is bántották”, azaz addig nem hozta senki nyilvánosságra a besúgó múltját, amíg a 2005-ös Rokonok című filmjében nem szerepeltette Eperjest.
A felvetésre, miszerint a mostani kurzusban is margóra vannak téve művészek, és vajon mit lehetne tenni, hogy megszűnjön ez a jelenség, Eperjes azt mondta,
„vissza kéne találni a zsidó-hellén-keresztény kultúrához. Mert az a kultúra, a többi csak civilizáció. És ehhez nincs más út, mint az irgalom”.
(…) A Hídembert azért bántották Eperjes szerint, mert felmutatta, hogy az akkori erőviszonyok ugyanolyanok, mint a mostaniak. „Mindig a nemzetnek van egy része, ami a nemzetért él, és van egy, ami a nemzetből él”. (…)
Eperjes azt mondta, nem ideológiai döntések vannak, hanem „ízlés-alapproblémák vannak”. Az ő társadalmi elkötelezettsége nem megkérdőjelezhető, de ha a „győri színházi pályázatomat nézzük, ha a Nemzeti Színházban való létemet nézem, én az utóbbi időben annyi pofont kaptam, isten mentsen az ilyen barátoktól, szokták mondani”.