SZFESzarvas JózsefPsota IrénTünet EgyüttesMadách SzínházCsiky Gergely Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. február 27., szombat

    “Épp csak éhenhalnak” – A bajba jutott Színházépítőkért kampányol Szántó Péter

    2021. január 22., péntek 11:27

    2021 január 22-én, este 7 órakor az idei magyar kultúra napján a Független Előadó-művészeti Szövetség jótékonysági estet rendez, hogy felhívja a figyelmet a színházi szakmában tevékenykedő művészek, de leginkább annak háttérdolgozói mekkora bajban vannak a járványhelyzet miatt kialakult helyzetben. Az eseményt egy adománygyűjtő kampány előzi meg, melynek keretében Szántó Péter, egykori színpadmester is tollat ragadott és személyes sorokkal buzdít arra, hogy támogassuk a FESZ Segélyalapot. Hogy miért? Az alábbiakból kiderül.

    Ígérem ez az utolsó tarhálós posztom a Független Előadó-művészeti Szövetség Segélyalapjának nagyköveteként – utoljára próbállak meg rávenni Titeket, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok a jövedelem nélkül maradt színházi dolgozókat. Ideje színt vallanom: ÉN MÁR TULAJDONKÉPPEN NEM VAGYOK SZÍNHÁZI EMBER – legalábbis a szónak abban az értelmében, hogy már nem színházban dolgozom.

    Persze továbbra is HIVATÁSOMKÉNT tekintek a Színházra, de belefáradtam. Belefáradtam az éjszakai munkába, az elmaradt családi hétvégékbe. Elegem lett a fiam kérdéseiből a fagyizónál, hogy magamnak miért nem veszek fagyit, elegem lett a benzinkutas pillantásából, amikor huszadika környékén csak négyezerért tankoltam, elegem lett a folyamatos bokszmeccsekből, a büfészámlákból – amiket ráérek majd a hónap elején kifizetni. És még sorolhatnám.

    Jó pár éve még a feleségem sem volt pályaelhagyó. Gáspár Annánál, a Manna Egyesületben dolgozott. Volt egy több napos nyári fesztivál, amire a nejemnek el kellett mennie. A lányunk elég görbe szájjal ült a kanapén, hogy több napra elmegy az anyja. Próbáltam észérvekkel hatni rá – de hát apa is el szokott menni a színházzal több napra, ez is ugyanolyan. Mire ő: – Jó, de azt már megszoktuk!…

    A lányom 2007-ben született, a Mirandolina főpróbahete előtt 4 nappal. 2019-ben volt először elég pénzünk és időnk, hogy elmenjünk egy hétre nyaralni.

    Félreértés ne essék, nem magamat akarom sajnáltatni. Csak valahogy azt próbálom elmondani, mennyi lemondással és milyen kevés fizetéssel jár színházban dolgozni. 2016-ban lettem a Budaörsi Latinovits Színház színpadmestere. A díszítőim nettó fizetése 135.000Ft volt… Aztán kényszervállalkozók lettek, és így némileg megemelkedett a fizujuk. Amúgy ez a legcsodálatosabb, legcsaládiasabb Társulat, ahol valaha megfordultam. (És időközben a legnagyobb probléma is megoldódott – igazgatóváltás történt.) Azt hiszem, ha valaha újra arra adnám a fejem, hogy úgy és olyan anyagi körülmények közt éljek, ahogy korábban, akkor ez a Társulat lenne az első, ahol térden állva könyörögnék, hogy vegyenek újra maguk közé.

    Utólag is köszönöm nektek! (…)

    És muszáj szót ejtenem még egy Közösségről. Budaörs után ismét a pályaelhagyáson törtem a fejem a fent említett okokból. Már meg is állapodtam egy munkaadóval. Aztán felhívtak az Átriumból. (Nyilván ebben is benne volt Alföldi keze, akivel sok-sok év után Budaörsön dolgoztam újra.) Ez volt az első olyan színházam, ahol éreztem, hogy engem akarnak. Ez volt az első olyan színházam, ahol szabad kezet és nagyjából korlátlan szabadságot/támogatást kaptam a vezetőségtől. BÁRMIKOR leszólíthattam a vezetőséget, és ha nem is mindig értő, de sohasem süket fülekre találtam. Az Átrium vezetősége tisztában volt azzal, hogy magánszínházat működtetni csak úgy lehet, ha annak sikerében mindenki érdekelt (kivéve a TAO-törlők…). Törekedtek erre.

    Amikor nem tudták, hogy ez mit jelent a műszak szempontjából, akkor nem szégyelltek volna kérdezni – de nem kellett, mert addigra már az orruk alá dörgöltem. A legszigorúbb feddés, amit egy-egy ilyen kirohanásom után kaptam az egyik vezértől: „Már megint ezzel a bolsevik szakszervezeti dumával jössz!” És a legszebb az egészben, hogy erre nyugodtan válaszolhattam ezt: „Az lehet, de többek közt attól működik még a színházad, hogy ilyen bolsi szakszervetis színpadmestered van.”

    És most ők is nagy szarban vannak.

    A közönség segítségével úgy, ahogy túlélték az egyik legnagyobb TAO-elvonást. De mit tesz velük a COVID? Nem akarok szalontitkokat elárulni, de pillanatnyilag két! díszítővel várják, hogy újra közönség előtt játszhassanak.

    Mi lesz velük és a többi társulattal, ha a várva várt nyitást követően a temérdek pályaelhagyás miatt nem tudják majd megfelelő színvonalon kiszolgálni színészeiket és közönségüket?

    Én elfáradtam a Színházban, mint életformában. Ezért lettem pályaelhagyó.

    Mások még nem. Ők épp csak „éhenhalnak” pillanatnyilag.

    Most abban tudsz segíteni, hogy ők ne legyenek pályaelhagyók! Hogy maradjanak továbbra is azok, amik: SZÍNHÁZÉPÍTŐK!

    Földig hajló tisztelettel emelem kalapomat előttük, én, a pályaelhagyó színházépítő.

    Adományodat itt utalhatod át:
    https://adjukossze.hu/…/msodik-hullm-tamogassuk-a…

    Ha név nélkül utalsz, kérlek írd be a névhez: színházépítők

    Ha névvel utalsz, akkor pedig jobb oldalt találod az „üzenj nekünk” rovatot – ide írd kérlek, hogy #színházépítők

    Vagy – ha ez nem működne – ide:

    Független Előadó-művészeti Szövetség
    Magnet Bank 16200106-11663151

    Közleményként kérlek írd be: #színházépítők (ez csak azért kell, hogy lássam, mennyire eredményes a munkám)

    Fotó: Budaörsi Latinovits Színház

    - Színházi pillanatok az Instagramon -