Kajakosként 44-szer borult, színpadon ennél jóval kevesebbszer került bajba. Sajnálja, hogy elsőre felvették a színművészetire, sok rosszat látott a szakmában, amire nem volt felkészülve. Végül Bodrogi Gyula győzte meg, hogy ne kaszkadőr legyen, de azért verekedett Lindával. Legyőzte a rákot, és bár repesztett már 310-zel is, ma már megelégszik a 200 km/óra alatti sebességgel, mert megszállott motoros is. Jelenleg Mads Mikkelsen Oscar-díjas filmjének színpadi változatára készül – Epres Attila egy délelőtti próba után adott interjút az rtl.hu-nak.
A teljes interjú itt olvasható.
A tornatanárt fogja játszani az Oscar-díjas Még egy kört mindenkinek színpadi változatában. Négy kapuzárási pániktól sújtott, dán tanáremberről szól a történet, akik úgy döntenek, inkább a folyamatos, reggel-délben-este szalonspicc, mint a teljes kiégés. A kérdésre, vannak-e tapasztalatai e téren, Epres Attila elmondta:
“Nem vagyok gyakorló ivó. Persze próbálkoztam vele, még pályakezdő koromban, vidéken, de elég gyorsan rájöttem, hogy ez nekem nem pálya. A küzdés hevében, vagy elkeseredésemben próbálkoztam az itallal, de nem ment, már csak azért sem, mert mindig sportoltam valamit, és a reggeli edzéseken kegyetlenül megbosszulta magát, ha előző éjszaka ittam.”
Arról szólva, ismerős érzés-e a kapuzárási pánik, elárulta:
“Elmaradt, kiütötte a betegség. Lehet, hogy éppen ez következett volna, de nyolc évvel ezelőtt rákbetegséget állapítottak meg nálam és ez mindent felülírt. Egészen más szempontok léptek be az életembe, nem volt időm a kapuzárással foglalkozni. A túlélés volt a cél. És hogy visszanyerjem valamilyen módon az erőnlétemet.”
Epres Attila azt is elárulta, mindig is vízi ember volt, szakmailag is jobb, ha jó erőben és mentálisan is jó állapotban lép színpadra. Azt is hozzátette: “Nem vagyok színházlakó, de nem is voltam az a típus korábban sem, aki szétpakol az öltözőben és soha nem megy haza. Végül aztán két éve úgy döntöttem, hogy nem vállalok új évadot az Örkény Színházban, és ez a szabadságérzés szép lassan minden színpadon elmondott mondatomba beleköltözött. Valamiféle egészséges lazaság. Pontosan tudom, mennyire másként játszom azokat a szerepeimet, amiket sok éve játszom. A Tótékban, az Anyám tyúkjában és az Édes Annában továbbra is szerepelek az Örkényben.”
Az interjúban a főiskolás évekről is szó esett, arról, hogy Szinetár Miklós osztályába jár: “Sokat köszönhetek neki. A világszemléletet, amit adott és azt a felkészítést, hogy hogyan lehet túlélni ezt az érdekesen és bonyolult módon bántalmazó szakmát. A keserűséget, kudarcot, szakszerűtlenséget, az érdekszövetségeket, a méltatlan dolgokat, ami minden jó mellett a szakmánk sajátja. Jól kell csinálni, hogy az ember ne ebben fáradjon el.”
Arról is beszélt, hogy mit kívánna a saját gyermekeinek: “A nagy gyerekeim itthon élnek, de a két kisebbik már valószínűleg külföldön folytatja. Örülnék, ha felépítenek kint egy egzisztenciát, de azért bízom abban, hogy egyszer majd visszajönnek. Olyan viszolyogtató, ami ma Magyarországon van, ez a fajta autokrácia, hogy ebben jó érzéssel nem lehet részt venni, csak szorongva, keseregve, dühöngve.”