gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Epres Attila: „Mindig elájulok attól, ha egy nő csodálatos a színpadon”

    2023. március 26., vasárnap 09:57

    Epres Attila első alkalommal lép fel a Rózsavölgyi Szalonban: Hárs Anna Szívhang című darabjában egy ötvenes férfit játszik, aki hosszú idő után találkozik újra három volt csoporttársnőjével. Ennek kapcsán kérdezte a Fidelio oldalán Török Ákos. Lapszemle.

    A teljes interjú itt érhető el.

    A beszélgetésben a színész elsőként arról beszélt, szabadúszóként most már csak azt vállalja el, amihez tényleg kedve van. A Szívhangról szólva kifejtette: „Egyrészt még nem játszottam a Rózsavölgyi Szalonban, viszont láttam már itt előadásokat, és észrevettem a kollégákon, hogy jól érzik magukat. Jó hangulata van ennek a kis térnek. Állítólag a közönsége is értő és érzékeny. Másrészt az mindig csodálatos dolog, ha az ember olyasmit játszik, amit kvázi neki írtak. Amikor Hárs Anna, a darab szerzője elkészítette a végső változatot, már tudta, hogy én fogok benne játszani.”

    Epres Attila saját bevallása szerint kedveli azt a fajta intimitást, amit a kis színházi terek adnak: „Ez biztos azzal is összefügg, hogy kevésbé szeretem azokat a színészeket nézni, akik magamutogatóan játszanak. Azt szeretem, ha egy színész a figurából, a helyzetből adódóan fogalmaz, amit persze lehet indulatosan vagy éppen érzelmesen, de azt nem szeretem, ha kilátszik a trükk. Persze vannak olyanok, akik egész életükben ezzel élnek, és rendkívül sikeresek. Ez ízlés dolga.”

    A kérdésre, mi lehetett az oka, hogy korábban szinte folyamatosan dolgozott, nyáron is, gyakran Kőszegen, elárulta: „Kőszeg nem munka. Egyébként sem tartom munkának azt, amit csinálok. Nem is szeretem ezt a kifejezést. Azt hiszem, akármilyen tragikus vagy drámai helyzethez nyúlunk hozzá, ez akkor is játék, és aki ezt elfelejti, az hibázik. Amikor azt mondják nekem, hogy ez kemény munka lesz, azonnal el is megy a kedvem az egésztől. Ez nem kemény munka, hanem nagy koncentráció, egymásra figyelés, meg valami igazi, komoly bányászat: valami olyasmit megtalálni, ami eddig nem volt – de ez akkor is játék.”

    Epres Attila arról is beszélt, hogy amikor színész lette, nagy divat volt az önpusztítás, rengetegen ebbe bele is haltak: „Aki most a XXI. században nem foglalkozik a saját fizikai és mentális karbantartásával, az szerintem hibát követ el. (…) A színészet és az ember alapállása civilben két teljesen különböző dolog. Én a színésznők miatt lettem színész, ebben biztos vagyok: mindig elájulok attól, ha egy nő csodálatos a színpadon.”

    A teljes interjú itt érhető el.

    A Szívhang március 30-tól látható a Rózsavölgyi Szalonban.

    Ajánló a darab elé:

    Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre?

    A produkcióban fellép Szulák Andrea, Györgyi Anna, Sajgál Erika és Epres Attila.

    lead fotó: Kallus György

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram