Március 6-án született Király Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Nemzet Színésze.

1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, friss diplomásként – mivel akkoriban a vidéki gyakorlat kötelező volt – két évre Szegedre szerződött. De annyira megszerette a Tisza-parti várost, hogy 53 év után is a társulat meghatározó tagja maradt. Bár többször hívták máshova, Király Levente mindig nemet mondott.

A Szegeden töltött több mint fél évszázad alatt – saját szavai szerint – jóformán mindent eljátszott, éppen csak operát nem énekelt, ennyi lehetősége három Budapesten sem lett volna. Mint a Kossuth-díj átvételekor mondta, “minden szerepért, a szó nemes értelmében, megdolgozott”, mert “aki megnyugszik, az megáll a pályán”.

Szerepet soha nem kért és soha nem adott vissza, alakításainak listája csaknem harminc oldalt tesz ki. Volt Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Sir John Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Galilei (Brecht: Galilei élete), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Svejk (Hasek), Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála), Mikszáth (Görgey: Mikszáth különös házassága). Számos zenés darabban is fellépett, például a Hegedűs a háztetőn, a Chicago, a Jézus Krisztus szupersztár, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady című musicalekben.

Több mint 200 színpadi szerepével a legtöbb szerepet eljátszott magyar színészek egyike, aki szerepeiben mindig az embert kereste. 

A Szegedi Szabadtéri Játékok keretében a Dóm téren is fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásaiban. Több magyar filmben és budapesti színházakban is jelentős szerepet játszott.

Tépelődő alkatnak tartja magát, előadások előtt mindig lámpalázas volt. Azt vallja: az a legfontosabb, hogy a színpadon eljátszott életet megtöltse hitelességgel. 

„Sportolásképpen mindennap hosszú sétát teszek a Tisza-parton. A régi hídtól végiggyalogolok az újig; ha süt a nap, visszaballagok akár az árvízi emlékműig. Figurát váltottam: Falstaffból átmentem öregúrba. Nyakkendőt kötök, mert azt szeretem. Nem pózból csinálom, egyszerűen így érzem jól magam. (…) A fiatalok nagyon aranyosak. Rossz lábaimmal a hatalmas, mozgó díszletek között kicsit labilis vagyok. A tapsrendnél az egyik ifjú kollégám mindig a karját nyújtja, hogy bele tudjak kapaszkodni. Érzem a szeretetüket, és ez mindennél többet jelent” – mesélte egy 2012-es interjúban.

1967-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, a Kossuth-díjat 2003-ban vette át “több évtizedes, sokoldalú művészi pályafutásáért, kiváló szerepformálásaiért”. 2006-ban a nemzet színészévé választották, a vidéki művészek közül elsőként. A Szegedi Nemzeti Színháznak 1968 óta örökös tagja, 2007-ben Szeged díszpolgára lett. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Forrás: Színház Online, Szinhaz.hu, Délmagyar, Szegedi Nemzeti Színház