December 1-jén lett nyolcvanöt éves Müller Péter József Attila-díjas író, dramaturg, a kortárs ezoterikus-spirituális irodalom legismertebb, legnépszerűbb alakja. 

“Mindenhol szerettem lenni, és hamar otthon éreztem magam. Bárhol tudtam volna élni, mert a lelkem és a szellem jött volna velem. Hazám a nagyvilág” – írta a honlapján található önéletrajzában.

„Lényegében nincs is életrajzom. Ilyenkor fel kéne sorolni iskoláimat, kitüntetéseimet. De mindaz, amit az iskolában tanultam, hazugság volt. … Gyermekkoromtól kezdve magamat nevelem. És azok az emberek, akiket szellemi tanítómesterem hozzám küld. … Kívülről nézve az életem unalmas” – írta Müller Péter, aki 1936-ban született Budapesten, Zuglóban, és azóta is a kerületben él.

Sokan nem tudják róla, hogy 8 éven keresztült bokszolt. Arról szólva, honnét jött a bunyó, egy interjúban kifejtette: „A világháború alatt lepecsételték a lakásunkat és egy csillagos házban éltünk. Időnként éjjel hazajártunk lopni önmagunkhoz. Ez halálos veszélyt jelentett. A háború végére a házunkból csak egy halom tégla maradt. Anyám fogta a kezemet, és azt mondta: „Most gondoljuk azt, hogy ez nem is volt a mienk”. Ettől kezdve egy szorongó kisgyerekből veszedelmes csibész lettem. Hideg volt, éheztünk, és elmentem haverokkal betörni. Pincéket feltörni, szenet, kaját lopni. Nagyon kemény verekedésekbe keveredtem, más emberré váltam. Úgy alakult, hogy az életem során mindig megtaláltam azokat a cimborákat, akiket gyerekkoromban megismertem, persze nem csak a fiúkat, hanem a vagányságot, a küzdelem szépségét, amibe aztán később belevittem Péter fiamat és az unokámat is. A bunyós életemről írtam is egy filmet, Ez volt a K.O. Rényi Tamás rendezte, Cserhalmi Gyuri játszotta a főszerepet.”

1956-ban, a forradalom idején a szerelméhez indult, amikor egy részeg orosz katona egy sorozatot adott le rá, hat golyót kapott a testébe. A halál közelsége életének meghatározó spirituális élménye lett, a misztikum, a transzcendencia iránti fogékonysága, érzékenysége részben ebből fakadt, műveinek nagy része ebből a megrendítő élményből született.

Írói pályáját drámákkal kezdte (Márta, Szemenszedett igazság, Két marék aprópénz), első regénye, az 1973-ban megjelent Részeg józanok volt. A művet a zseniális, önsorsrontó színész, Soós Imre és felesége öngyilkossága ihlette, de nem a köréje szőtt mítoszt növelte, hanem inkább az okokat boncolgatta mély humánummal. 1977-es Madárember című regényében a honi repülés hőskorának, Kvasz Andrásnak, “a mezítlábas pilótának” állított emléket. 1988-as Világcirkusz című regényében az 1938-ban öngyilkosságot elkövetett expresszionista festőzseni, Ernst Ludwig Kirchner alakját idézte fel.

Hatásosan felépített, olykor abszurd hangvételű színműveiben a commedia dell’ arte és a cirkuszművészet elemeit is felhasználja. Búcsúelőadás című tragikus bohócparádéja is valós tényeken alapul: annak idején egy amerikai cirkusz meg akarta szerezni Mussolinit, hogy ketrecbe zárva mutogathassa, e vállalkozás kimeneteléről szól Müller darabja.

A Szomorú vasárnap című kamaradarabjában a méltán világhíressé vált dal szerzőjének, Seress Rezső életéről mesélt. Lugosi- A vámpír árnyéka című drámájában Lugosi Bélának, Drakula gróf hollywoodi megformálójának tragikus életét idézte meg. A mű ősbemutatója Amerikában volt, Magyarországon Szabó István rendezésében állították színpadra, Lugosi szerepét Darvas Iván játszotta. Színműveit európai és amerikai színpadokon is bemutatták, gyűjteményes drámakötete A lélek színpada címmel jelent meg.

Írt televíziós és filmforgatókönyveket is, valamint szövegkönyvet zenés darabokhoz. A Madách Színházban nagy sikerrel játszották a Doktor Herzet, a Tolcsvay Lászlóval és Müller Péter Sziámival közösen írt Mária evangéliuma című rockoperát, a Dickens nyomán készült Isten pénzét, amelynek zenéjét szintén Tolcsvay László szerezte.

A kilencvenes évek elejétől jelennek meg az emberiség lelkiségével és az ehhez kapcsolódó kérdésekkel, a létezés titkaival, a szeretet témakörével foglalkozó spirituális, ezoterikus művei, esszéregényei, amelyek közül a Kígyó és kereszt, Lomb és gyökér, Boldogság, Benső mosoly, Jóskönyv, Titkos tanítások, Szeretetkönyv, Örömkönyv, Varázskő, Gondviselés, Férfiélet, női sors, Az élet művészete aratta a legnagyobb sikert. Legutóbb 2016 októberében jelent meg könyve Aranyfonál címmel, amely a lélek halhatatlanságáról, az embert a szellemvilághoz fűző kapcsolatról szól.

Munkásságáért több rangos elismerést is kapott: 1979-ben megkapta a filmkritikusok díját, 1997-ben az Amerikában rendezett “évszázad drámaíró versenyén” elnyerte az Onassis-díjat a Lugosi – A vámpír árnyéka című drámájáért, 1997-ben a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjének aranyfokozatával, 1998-ban József Attila-díjjal tüntették ki.

Két gyermeke is művészember: Júlia lánya színésznő, nevelt fia, Müller Péter Sziámi költő, filmrendező, rockénekes, az URH, a Kontroll csoport egykori frontembere, a Sziget fesztivál egyik alapítója.

Müller Péter legfrissebb interjújában a Metropolnak úgy fogalmazott,egyáltalán nem foglalkoztatja a kora: „A közeli zöldséges bolt előtt néha találkozom egy jópofa cigány emberrel. Egyébként ő kérte, nyugodtan mondjam így, cigány ember. Mondom neki, mindjárt 85 leszek, mire azt felelte:

Arról szólva, hogy új könyvet írt, úgy fogalmazott: „holt anyámmal együtt írtuk”. A kérdésre, tudott-e édesanyja hangos naplójáról, elárulta: „Fogalmam sem volt róla. Juli lányom és Péter fiam találtak a padláson egy csomó magnókazettát, évtizedek óta ott hevertek. Belehallgattak és kiderült, hogy anyám titokban magnóra mondta élete legfontosabb emlékeit, mindent, ami ki akart szakadni belőle. Elmondta, hogyan ismerkedett meg apámmal, és azt is, mennyire szerencsétlen nászútjuk volt. (…) Ez a könyv lényegében arról szól, hogyan lehet a legnehezebb időkben is vidáman és derűsen élni. Ezt tanultam Anyámtól. A Himnuszban két dolgot kérünk: jókedvet és bőséget. Csakhogy a bőségnek spirituális értelme van, ez a Teremtés bősége, aminek semmi köze a pénzhez.”

Noha 85 éves, edzeni is jár, amiről így mesélt: „Úgy alakult, hogy az irodalmi és színházi életben nincsenek közeli barátaim, mert akik voltak, már elmentek. Kivétel talán csak Vámos Miklós és Medveczky Balázs. Azt a helyet akartam megmutatni, ahol a valódi barátaim vannak, ahol igazán jól érzem magam. Be kell vallanom, igazából nem vagyok író. Ezt nem ironikusan mondom. Az igazi cimboráim mindig is a sportolók voltak: a bunyósok, a birkózók, a fiúk a konditeremben. Velük tudok igazán beszélgetni. Csináltam egy olyan váltást, amit író nem szokott: átléptem egy határvonalat, és amit most művelek, az már nem helyezhető el az irodalmi műfajok között. Ez már egy derűs vándorszerzetes életműve, akit Isten megáldott jó kedvvel. Nem is tudom, mi ez a műfaj. Esszének nevezném, de nem az. Talán inkább lélekmegszólító, költői önvallomások. De ne is határozzuk meg! (…)

Forrás: MTI, Müller Péter, Madách Színház, Metropol