A Freeszfe hallgatóival készült interjú közösségi színházi élményről és arról, mi foglalkoztatja őket pályakezdőként. Az interjút Bürger Nina, a művészeti kommunikáció osztály hallgatója készítette.
Miért jelentkeztetek a Freeszfe közösségi színház osztályába?
F.E. Gimnazista korom óta tudom, hogy szeretnék közösségi színházi csoportokat vezetni. Azt még nem, hogy ezen belül milyen irányba mennék tovább. Most leginkább a szociodráma vonz.
K.N. Én a Károlin végeztem színháztudomány szakon és már az egyetemi kutatásaim során a társadalmilag elkötelezett művészeti formák érdekeltek, mint a dokumentum színház vagy a devised theater. Sokat foglalkoztam az elmélettel, és sok jó példát találtam rá itthon és külföldön is. Amikor láttam, hogy a Freeszfe elindítja a közösségi színházi szakot nagyon örültem, mert szerettem volna a gyakorlati oldalával is megismerkedni ezeknek a formáknak.
Definiálnátok, hogy mit jelent a közösségi színház, mint fogalom?
K.N. Ez egy ernyőfogalom. Amit én kiemelnék, hogy a közösségi színházi formákban az van a fókuszban, hogy mi történik a résztvevőkkel. Próbálja őket valamilyen módon kimozdítani a megszokott nézői pozícióból.
F.E. A legrövidebb válaszom általában az, hogy a közösségi színház jelentése színházat csinálni civil emberekkel fontos társadalmi témákról – mert amik számomra a legfontosabb tényezői ennek a műfajnak, azok többnyire benne vannak ebben az egy mondatban.
Mik azok a témák, társadalmi kérdések, amik most a legjobban foglalkoztatnak titeket?
F.E. Engem a kivándorlás témája, épp benne vagyok egy ilyen közösségi színházi folyamatban.
K.N. Mostanában gondolkodunk az osztállyal azon, hogy hogyan lehetne foglalkozni a nők helyzetével a társadalomban, illetve lesz egy másik projektünk, ami a múltfeldolgozás, emlékezés témájára épül. A Füge Produkció és a Budapest Brand közös pályázatára jelentkeztünk, amit a Budapest Nagyregény fejezeteinek színházi formában történő feldolgozására írtak ki. Mi a Vonatkozó naplórészletek című novellából indultunk ki. A novellában egy iskolás kislány, Kincső naplóbejegyzéseit olvashatjuk. Fontos szál a történetben, hogy a kislány a lakásukban megtalálja az előző lakó régi fényképeit és próbálja kitalálni, hogy vajon milyen ember volt ez a férfi. Az előadás során, a naplórészlethez hasonlóan a résztvevőkkel közösen fedezzük majd fel a kislány emlékeit és a résztvevőkkel együtt fogjuk megkeresni a múlt hiányzó darabkáit.
Az előadást a X. kerületi Bánya utca 32. szám alatt található régi általános iskolában fogjuk megvalósítani, ami azért is nagyon izgalmas helyszín mert az iskola alatt húzódik a kőbányai pincerendszer egy része, aminek a története szintén nagyon gazdag.
Ella, mesélsz egy kicsit erről a kivándorlás témájú közösségi színházi folyamatról, amiben benne vagy?
F.E. Ez a MU Színház, a Paralel Alkotócsoport és a Bartók negyed közös projektje, aminek májusban lesz a bemutatója. A kivándorlás témája összekapcsolva az 1956-os nagy disszidálási hullámmal.
Arról szól, hogy ma hogyan van jelen az emberek életében ez a gondolat. Ki az, aki mégis itt marad, vagy miért jön vissza az, aki visszajön. Mivel ez az első olyan közösségi színházi projekt, amiben alkotóként veszek részt, nagyon meghatározó az a biztonságérzet, amit Török Timi és Róbert Juli teremtenek tapasztalataikkal és személyiségeikkel. Ilyen közegben nagyon inspiráló dolgozni.
Mi volt az első közösségi színházi élmény, amiben részetek volt, akár alkotóként, akár résztvevőként?
F.E. Alkotóként nekem most ez a kivándorlásról szóló az első. Résztvevőként pedig ami hirtelen eszembe jut, az az egyik tanárunknak, Sereglei Andrásnak az Aziskoláját! I. című előadása a Kávában, ami a pedagógusok helyzetéről szól. Ebben egy családtagom játszott is, így a folyamatba is jobban beleláthattam, nemcsak a végeredménybe.
K.N. Nekem az egyik legmeghatározóbb pont az osztályfőnökeink előadása volt, az Éljen soká Regina! szomolyai roma nőkkel készítettek előadást személyes történeteken keresztül, az egészségügyről és az ellátó rendszerek hiányosságairól. Nagyon fontos tényező volt abban, hogy ide jelentkeztem, hogy Romankovics Edit és Horváth Kata indított osztályt, akik ennek az elképesztően izgalmas és meghatározó előadásnak a létrehozásában részt vettek.
Az említett előadásokat én is ismerem, illetve hozzátenném még a Túlságosan vékony falak c. előadást is, ezek mind nagyon népszerűek. Mintha egyre nyitottabb lenne a közönség és egyre több sikeres közösségi színházi előadás születne.
K.N. Szerintem nagy a kíváncsiság a személyes történetekre, ez most minden művészeti területen meghatározóvá vált. Talán azért, mert szeretünk belelátni mások életébe.
F.E. Én is azt érzem, hogy egyre több ilyen projekt van és már nem csak független alkotók vágnak bele közösségi színházi projektekbe, hanem kőszínházak is. Nagyon örülök annak, hogy egyre többen népszerűsítik ezt a műfajt.
Szerintetek, miben adnak többet az ilyen típusú non-hierarchikus színházi formák mint a hagyományos előadások?
K.N. A tökéletesen non-hierarchikus forma, lehet hogy nem létezik, de az igaz, hogy a közösségi színház törekszik a horizontális működésre. Ez nagyon nehéz. Nem vagyunk hozzászokva, ahhoz, hogy ne hierarchiában működjünk. A non-hierarchikus forma egyfelől a kísérletezés szabadságának élményét adja, másrészt tudatosságra is nevel, hiszen, ha nincs, aki helyettünk döntéseket hozzon akkor azzal is szembe kell néznünk, hogy miénk a lépéseinkkel járó felelősség. Ezzel sok dolgunk van ebben a társadalomban. De ha ezt megtapasztaljuk az nagy önbizalmat adhat.
F.E. Horváth Kata tanárunk mondja mindig, hogy ez a műfaj egy közös kutatás is, úgyhogy ebben is többet ad az embereknek, hogy ez tényleg mindig közös gondolkodás, közös vizsgálata helyzeteknek.
Ez a demokratikus hozzáállás lassítja a folyamatot?
Együtt: Igen!
F.E. De megéri!
A közösségi színház lehet a társadalmi felelősségvállalás egyik formája vagy eszköze?
F.E. Igen, mi hiszünk ebben és terjesztjük is, hogy a művészet beavatkozhat a társadalmi folyamatokba. A közösségi színház egyik formája, amikor civilekkel hozunk létre egy előadást. Ilyenkor a csoport általában egy hosszabb alkotófolyamatban vesz részt, aminek a végén az előadás a résztvevők történetét vagy kiválasztott közös ügyét mutatja be. Ebből származó fontos tapasztalat a résztvevők számára, hogy az ő narratívájuk is számít és figyelemre méltó. Ráadásul képessé válnak arra, hogy közvetítsék is saját történeteiket és kiálljanak magukért. Minél több olyan ember van egy társadalomban, aki képes képviselni a saját érdekeit, felemelni a hangját, megosztani a történetét, annál összetartóbb, szolidárisabb és érettebb lehet egy társadalom.
Mit gondoltok, milyen hatókörbe jut el egy közösségi színházi előadás? Hány embert érhet el?
F.E. Ez nagyon változó, van, amelyik három előadást él meg, és azt is megnézik háromszor ötvenen, de például ott van az Éljen soká Regina! amit turnéztattak és felvétel is készült róla. Szóval sok mindentől függ, hogy egy adott előadás hány emberhez tud eljutni.
Meghatározza, hogy milyen társadalmi csoportról szól? Vannak népszerűbb témák?
K.N. A közösségi színházban fontos, hogy ki a célközönség, az alkotók nagyon sokat gondolkodnak arról, hogy az adott előadás kinek készül.
F.E. Lehet, hogy vannak a nézők számára megfogóbb témák, de pont az utóbbi időben az emberek egyre nyitottabbak és ezek a falak talán ledőlnek. Most már annak, aki ezt a műfajt megismerte és megkedvelte, már szinte mindegy, hogy mi a téma.
Mik azok a készségek, emberi tulajdonságok, amik elengedhetetlenek egy közösségi színházi alkotó számára?
F.E. Facilitátorként nagyon fontos a szociális érzékenység, és az, hogy végig tudjunk vezetni egy csoportot egy folyamaton. Illetve, hogy képesek legyünk egy csoport felelősségét magunkra venni. Néha nehéz egy ekkora súlyt cipelni, úgy, hogy az élvezet is megmaradjon. Viszont aki résztvevőnek jelentkezik egy közösségi színházi folyamatba, annak nincs szüksége ilyen elengedhetetlen tulajdonságokra. Mindenkit tárt karokkal várunk.
K.N. Fontos a kíváncsiság, mert ha egyáltalán nem érdekel, hogy a másik ember mit gondol, akkor nem biztos, hogy izgalmas számodra egy ilyen folyamat.
F.E. Elengedhetetlen, hogy a szociális lét, a közösség szeretete meglegyen az emberben.
Szerintetek mitől jó egy közösségi színházi előadás?
K.N. Attól, hogy akik benne vannak, azok élvezik.
F.E. Látszik rajtuk, hogy tényleg róluk szól. Meg, hogy érzem rajtuk, hogy végig mentek egy folyamaton, ami nem annyi, hogy rendezzünk meg egy darabot, hanem a folyamat szólt valamiről, aminek született egy terméke, eredménye, ami nem is feltétlenül van teljességében megmutatva a nyilvánosságnak. Azokban a közösségi színházi projektekben is ezt érzem általában, akiktől tanulunk vagy akikkel dolgozom – Káva, Sajátszínház, Paralel.
A béke szigete a Freeszfe és a Budapest Brand eseménysorozata a CEU-ban fog megvalósulni, egy performansz-részvételi akció-koncert hármasa alkotja, aminek Schilling Árpád a művészeti vezetője és freeszfések az alkotók. A ti osztályotok tervezi meg a részvételi akciót. Kicsit meséljetek erről!
F.E. Május 12-én lesz, délután 4 órától, a CEU Nádor utcai épületében, ugyanott, ahol a performansz is. Ingyenes, azok tudnak rá regisztrálni, akik jegyet váltottak az előadásra. Izgalmas lesz benne, hogy teljesen máshogy fogjuk használni ugyanazokat a tereket, amiket a performansz is használ. Egy körülbelül háromórás akció lesz, aminek a vége egy koncert, amit szintén freeszfések csinálnak.
Az egész egyszerre kapcsolódik is az előadáshoz és el is rugaszkodik tőle. Szeretnénk a kreativitás felszabadításával és művészeti eszközökkel azon gondolkodni együtt, hogy milyen alternatív társadalmi valóságot tudunk építeni. A performansz egy disztópikus világot fog felvázolni, az akció pedig inkább arról fog szólni, hogy most a jelenben milyen világot tudunk együtt elképzelni, ami az előadásénál jobb vagy másabb lehetne – mert úgy gondoljuk, hogy amit el tudunk képzelni, azt meg is tudjuk valósítani.
K.N. Reméljük, hogy sokan eljönnek. Szerintünk mindenki számára élmény lehet, aki kíváncsi arra, hogy mások mit gondoltak erről az előadásról, másoknak milyen élmény volt, itt kialakulhat vagy folytatódhat az a párbeszéd, amit elindít a performansz az előző napokban. Ez az előadás sok gondolatot fog szülni, és a részvételi akció annak kínál egy platformot, hogy ezeket megosszuk, tovább gondoljuk és közösen alkossunk.
A részvételi akció, a performansz cselekményéhez is szervesen kapcsolódik vagy annak inkább a problémafelvetéseit, gondolatiságát viszi tovább?
F.E. Inkább a gondolatiságát viszi tovább. Az akció úgy kapcsolódik a performanszhoz, hogy azokból az érzésekből, gondolatokból szeretnénk együtt dolgozni, amiket kivált az előadás. Ezekből szeretnénk cselekvőképességet és erőt formálni művészeti eszközökkel. Erre egy konkrét példa: én dühösen mennék haza a performanszról. Amit mi vizsgálunk az akciónapon, az az, hogyan lehet ezt a dühöt pozitív, cselekvő energiává formálni. Lehet, hogy ez kicsit absztraktnak hangzik, de a művészeti eszközök, a közös alkotás és a közös gondolkodás képes erre.
Tisztázzuk az olvasók számára, hogy ebben a részvételi akcióban ti, a közösségi színház osztály tagjai fogtok „szerepelni” vagy a nézők?
K.N. Az a szabálya ezeknek a foglalkozásoknak, hogy soha semmi nem kötelező. Persze az a legjobb, ha mindenki beleadja a gondolatait és nyitott a különböző formákra. De ezt nem is neveznénk szereplésnek. Az alkotás szótól sem kell megijedni, mert semmilyen művészi hajlam nem előfeltétele a részvételnek, és mi nagyon igyekszünk majd a csoport igényeihez igazodni.
F.E. Igen, az osztályunk már hónapok óta készül erre a napra, és már egyre izgatottabban várjuk. Lesznek olyan formák, amikor nagyon sokan együtt leszünk és lesznek olyanok is, amikor kisebb csoportokban dolgoznak a résztvevők. Mi ezekben a kisebb csoportokban leszünk facilitátorok. A közösségi játék fő témája az lesz, hogy hogyan tudunk alternatív társadalmi valóságot teremteni közösen. Azokból az érzésekből meg viszonyulásokból fogunk kiindulni, amik ma jellemeznek minket, ahogy ma hozzáállunk a magyar társadalom helyzetéhez. Amikor keresgéltünk az osztállyal, hogy milyen érzések határoznak meg minket akkor például sokan fogalmaztuk meg, hogy tehetetlenséget, dühöt vagy zavarodottságot érzünk. De vajon milyen az a társadalom, világ, amit nem ezek az érzések uralnak?
Hogy fogtok ennyi embert egyszerre mozgatni?
K.N. Nehéz rá készülni, de tanulunk róla, meg inspirálódunk más projektekből, a tanáraink megosztottak példákat és tapasztalatokat más, nagycsoportos megmozdulásokról. Az biztos, hogy minket nagyon motivál, hogy ilyen nagyszabású projektben vagyunk.
A részvételi akció egyszeri és megismételhetetlen lesz.
F.E. Ez még izgalmasabbá teszi! Mindenkit meghívunk erre az alkalomra, aki az előtte levő három napban megnézte – előadásonként száz ember. Ennek tényleg van egy olyan ereje, hogy most gyertek, ez most lesz, ez egyszeri és megismételhetetlen, ami önmagában olyan energiákat hoz, hogy talán kár is lenne megismételni.
Úgy gondoljátok, hogy kialakulhat egy közösség azokból az emberekből, akik részt vesznek az akcióban?
K.N. Azt mindenképp reméljük, hogy lesz mit tovább vinni belőle, illetve az előfordulhat, hogy a kis csoportokon belül jobban meg tudják ismerni egymást az emberek, és abból nő tovább valami. De az elsődleges célja nem az, hogy jól megismerjük egymást és kialakítsunk egy közösséget, az csak plusz, ha mégis megtörténik magától.
Mit lehet elmesélni az alkotófolyamatról?
K.N. A teljes projekt első szakasza egy tíznapos, intenzív alkotótábor volt, ahol sok embert megismertünk a Freeszfe közösségéből. Ez volt az első olyan alkalom, ahol ennyi más osztállyal kapcsolatba tudtunk kerülni, együtt tudtunk dolgozni, és egymástól is tanulhattunk a folyamat közben. Azóta is keresgéljük, hogyan tudunk a legjobban együtt dolgozni. Amennyire csak tud, ez is egy demokratikus folyamat, ami ennyi embernél nagyon izgalmas.
F.E. Jelenleg kisebb csoportokban, a jeleneteken dolgozunk. Lesz még egy intenzív része az alkotófolyamatnak, az előadások előtti hetekben, amikor újra mindenki összegyűlik és összerakunk mindent, amin addig külön dolgoztunk. A közösségi akció nap munkacsoporton túl mi Noémivel egy olyan csoportban dolgozunk, amely a női és férfi viszonyokból indult ki. Olyan helyzeteket kerestünk, amik jól tükrözik ezeknek a viszonyoknak a lehetséges torzulását.
Miért fontos, hogy ez a performansz kiegészül egy közösségi akcióval?
K.N. Nekem azért fontos, mert az a tapasztalatom, hogy sokan nem látják a cselekvési lehetőségeket és ezért keresni kell azokat a formákat, amik valahogy aktivizálják az embereket. Rám is jellemző olykor, hogy úgy érzem, nem tudok változásokat elindítani a saját közösségeimben, miközben vannak jó példák és gyakorlatok arra, hogyan lehet élményszerűen tanulni egymástól és hogyan lehet közösségeket építeni. Nagyon jó módszerek léteznek, amiket sokszor lemondóan elengedünk vagy lekicsinyeljük a hatásukat, mert lassú folyamatok.
F.E. Mivel a performansz egy negatívabb világot fest fel, felelősséget érzünk azért, hogy ne hagyjuk az embereket ebben az állapotban, ebben a tudatban. Hogy az egész ne arról szóljon, hogy ilyen negatív jövőképünk van, hanem hogy oké, ez van, de mit kezdhetünk együtt ezekkel az érzetekkel?
Szerintetek az embereknek milyen eszközeik lehetnek arra, hogy küzdjenek az értékeikért?
K.N. Mi nem tudjuk megmondani, hogy mit tegyenek az emberek a saját környezetükben egy jobb társadalomért.
F.E. Mi arra tudunk facilitálni embereket, hogy gondolkodjanak arról, hogy mit tehetnek, ezt tudjuk felajánlani. Nincsenek kész megoldásaink, válaszaink a világ problémáira.
K.N. Pont az lenne az érdekes, ha sokfelől jönnének emberek és sokféle tudás, gondolat és kreativitás tudna becsatornázódni ebbe az eseménybe.
Értelmezhető-e a performansz nélkül a részvételi akció, avagy fordítva, a részvételi akció nélkül a performansz?
F.E. A performansz értelmezhető a részvételi akció nélkül, de jó lenne nem értelmezni nélküle. Az akció olyan szempontból nem értelmezhető a performansz nélkül, hogy részben azokból az érzetekből és gondolatokból indul ki és azokra épít, amiket az előadás erősít majd. Viszont nem kizárt, hogy egyszer ki lehetne dolgozni egy olyan verziót ebből, ami értelmezhető lenne a performansz nélkül.
Foglaljuk össze: mikor és hova várjátok az érdeklődőket?
K.N.
Nagyon várunk mindenkit, május 12-én délután 4 órakor a CEU Nádor utcai épületébe. Bárki jöhet, aki látta a performanszt, más előzetes tudásra vagy művészeti hajlamra nincs szükség, csak nyitottságra. A CEU szuper izgalmas hely, jó terekben fogunk együtt dolgozni!
Úgyhogy gyertek, mert mi már nagyon régóta készülünk arra, hogy egy szuper közösségi élményben legyen részetek!