Eszenyi Enikő: “Én adni is szeretnék valamit az embereknek, mindenkinek”

Startvonalra állt szombat este Eszenyi Enikő. A népszerű televíziós táncműsor, a Dancing with the Stars egyik versenyzője volt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Ennek kapcsán kérdezte az Új Szó oldalán Szabó G. László.

Főiskolásként épp egy olyan filmmel startolt, amely egy tánciskola életébe enged betekintést. Gimnazisták cserélik meghatározott sorrendben a táncpartnereiket. Twisztet szeretnének gyakorolni, de a fájós lábú tánctanár a már lefutott régi táncokat veszi előre. Gádor Panniként a Cha-cha-chában többször is figyelmezteti a partnerét, hogy izzad a tenyere: “Kis szerep volt, de szerettem. Az volt az első film, amelyben táncolhattam. Aztán elkezdődött egy másik, nagyon szép történet. Vasárnaponként a Magyar Állami Operaházba és az Erkel Színházba jártunk balett-előadásokra. Követni kezdtem a hozzám hasonló korú balerinák pályáját. Csodálattal néztem Volf Katalin, Hágai Katalin, később pedig Popova Aleszja remek alakításait. Imádom a tánc szabadságát, a táncosok kifejlett mozgáskultúráját, amellyel rengeteg érzést képesek kifejezni” – nyilatkozta Eszenyi Enikő.

A Kálmán Imre életéről szóló filmben, Az élet muzsikájában is lehetősége nyílt táncolni egy kicsit. Közös jelenete pedig Lakatos Gabriellával, a legendás balerinával is volt. A koreográfusok közül, már a Vígszínházban az első nagy találkozása Imre Zoltánnal volt az Össztáncban, amely egy Oscar-jelölt francia–olasz film, Ettore Scola A bál című alkotása alapján készült, és arról is híres, hogy egyetlen szó sem hangzik el benne.

“A Ping-Szving is szép emlék. Hozzáteszem, annak is több mint húsz éve már. De mindez úgy hangzik, mintha én magam is profi táncos lennék. Sajnos nem vagyok az. A Ping-Szving óta nem csináltam zenés önálló estet. Ezért most nagy küzdelmet folytatok, hogy jó legyen, amit csinálok. A testemnek már fizikailag is elég megterhelő, amit ez a verseny megkíván tőlem. A tartásra, a formára nagyon erősen kell figyelnem. Őszintén mondom, 1 perc 45-50 másodpercet nem akármilyen hőfokon végigcsinálni komoly feladat” – mesélte Eszenyi.

Arról szólva, kért-e gondolkodási időt, vagy azonnal igent mondott-e a műsorra, elmondta: “Nem kértem. Illetve csak annyit, hogy lemondjak minden mást a műsor érdekében. Külföldi felkéréseket kellett elhalasztanom azért, hogy a verseny idejére semmi mással ne kelljen foglalkoznom. Ha megnézzük, eddig kik vettek részt a műsorban, akkor elmondhatom, én vagyok a legrégebben fiatal tagja az egész eddigi csapatnak. Ez most komoly dolog.”

Azt is elárulta, mit tart a legfontosabbnak egy ilyen versenyben:

“A magam részéről azt, hogy felkészüljek a következő évekre. Hogy jó állapotban legyen a testem és a lelkem is. Hogy továbbra is friss legyek. Én adni is szeretnék valamit az embereknek. Mindenkinek. Férfiaknak, nőknek. Megmutatni, hogy igen, ebben a korban is lehet, sőt kell is még mozogni, új dolgokat tanulni, fejlődni, továbblépni. Ne hagyjuk el magunkat, hogy hetven-nyolcvan évesen könnyebb legyen az életünk.”

A teljes interjú itt olvasható.