Rendező, író, társulatvezető és színész – a mai napon ünnepli születésnapját Pintér Béla.
Pintér Béla pályájáról:
Pintér Béla Budapesten született 1970. szeptember 21-én. Nagyapja, aki részt vett a második világháborúban és a Don-kanyarnál fogságba esett, citerázott, így a hangszeren Béla is megtanult játszani.
Gyerekkorában sok időt töltött nagyszülei tanyáján, a darabjaiban visszatérőn megjelenő nagy falusi eseményeket, összejöveteleket az ott tapasztaltak ihlették.
Elmondása szerint ezekhez az időkhöz csak jó emlékei fűződnek, ami munkáját tekintve azért érdekes, mert darabjaiban a falusi élet eseményei konfliktusforrásként jelennek meg.
Édesapja alkoholproblémái miatt kapcsolata fiával feszült volt. Két évig úgy éltek egy fedél alatt, hogy nem szóltak egymáshoz. Pintér Béla egy összeveszés után, tizenhat éves korában, pár napra el is költözött otthonról. Gimnáziumba nem mehetett, mert az általános iskolában nem mentek jól neki a reál tárgyak. Központifűtés-szerelőnek jelentkezett egy barátjával, de gerincferdülése miatt nem vették fel, végül bőrdíszművesnek tanult az újpesti Simon Ferenc Bőripari Szakközépiskolában.
Fiatal korában ismerkedett meg a népzenével, elsősorban a tanyavilágban élő nagyszüleinek és rokonságának köszönhetően. Sokat járt táncházba és képzett néptáncos vált belőle. A népzene és a néptánc számos darabjában kap fontos szerepet.
Tizenhat éves korában lett az akkor Tanulmány, később Arvisura Színház tagja, ahol színészként és rendezőként 1998-ig tevékenykedett. Ezután alapította meg saját társulatát Pintér Béla és Társulata (PBEST) néven, a csapattal 1998. december 19-én léptek fel először.
Eleinte kollektív improvizációval kísérletezett, de a Kórház-Bakonyban első próbája után úgy döntött, megírja a szövegkönyvet, innen datálja írói pályafutását.
Munkamódszeréről azt mondta, hogy mindig a következő előadás jár a fejében, a szerepeket a színészeire írja. Színházcsinálóként elsősorban saját társulata számára ír darabokat. Színházát inkább megfigyelőnek, mintsem tanítónak tekinti. Magát nehéz, belső törvényeihez, elképzeléseihez ragaszkodó embernek tartja, a munkafolyamatban durva tud lenni.
Művei provokatívan mutatják be a magyar valóságot, közéletet. Színházi rendezései a szapannopera, a bohózat és a tragédia keverékéből álló folklór mesének hatnak, amelyekben rendre megjelennek a magyar történelem motívumai, gyakran a népzenével és a tánccal kísérve.
„Az első húsz év – alatt hatalmas tőkét halmozott fel a társulat: óriási, húsz darabból álló repertoár, népszerű előadások, stabil, sőt rajongó közönség, kiemelkedő nézőszám, ma már jelentős jegybevétel és taopénz, ami a valódi függetlenséghez is elvezethet. Mindez hosszú út eredménye.
És nem biztos, hogy ma is létre tudna jönni hasonló életmű és hasonló társulat. (…) Az egyedi játéknyelvnek is időre volt szüksége, amíg a kritika elfogadta: Pintér színészeinek – a társulat kezdeti időszakában úgynevezett profik nem voltak – egyszerű, olykor teátrális gesztusokkal élő, groteszkbe, ironikusba hajló, máskor erős érzelmi színekkel dolgozó játéka igencsak eltért a kifinomult, realisztikus magyar játékhagyománytól, de a függetlenek játéknyelveitől is” – írta a Pintér Béla Társulatról Tompa Andrea kritikus.
„Pintér munkáiról kezdetben nehéz volt elképzelni, hogy külföldi érdeklődésre tarthatnak számot, annyira lokálisnak, specifikusan magyarnak tűnhetnek, s annyi helyi referenciával bírnak. Nem így történt: sokat utaztak, a „legmagyarabb” Parasztoperától kezdve a Szutyokon át a Kaisersigszámos európai fesztiválon jártak, a Titkainkról pedig a The New York Times is elismerően írt, amikor Amerikában turnéztak” – teszi hozzá a kritikus.
Pintér Bélának 2013-ban jelent meg az első drámakötete,amely 2014-ben Artisjus Irodalmi Nagydíjat kapott.
A budapesti Katona József Színház 2016-ban mutatta be, első kőszínházi rendezését. A Puccini műveinek felhasználásával készült mű címe: A bajnok. Erről szólva a Magyar Narancs kritikája úgy fogalmazott:
„Pintér egyik fő erénye, népszerűségének záloga, hogy esztétikai-műfaji újításai mellett mindig közérthető, „fogyasztható” marad. Akár szórakoztató népszínházként is leírható, miközben témáiban kritikai szellemű, politikus színház.
A vállalások sokrétűek tehát, és mint a Katonában bemutatott A bajnok bizonyítja, igazi kockázatot is rejtenek. A humor, az ironikus látásmód fontos eszköze a sötét témák, helyzetek ellenpontozásának. Pintér szappanoperásan bonyolult, pergő történeteket ír a giccs, a pátosz és az elidegenítés finoman egyensúlyozó, bonyolult dramaturgiájával; referenciái szerteágazóak, de történetei egyszerűbben is befogadhatók.”
A bajnok után – hasonlóan nagy sikerrel – az Ascher Tamás Háromszéken c. produkciót is színre vitte a Katonában.
Pintér Béláról saját szavaival:
Eszközök: Hatásra törekszem persze, de mindig csak ott és akkor, arra a néhány emberre szeretnék hatással lenni, akik a darabot nézik. Az eszközeim pedig a humor és a tragikum, melyek elemei pillanatról pillanatra váltakoznak akár egy jeleneten belül is. Jó esetben a sírás és a nevetés egyszerre környékezi a nézőket. Mindig az egyénből indulok ki, de ha az egyén problémáját pontosan akarom láttatni, akkor óhatatlanul megjelennek a társadalmi problémák. A kettő mindig összefügg.
Dolog: Nem nevelni szeretnék, hanem pontosan láttatni a problémákat. Kiutat mutatni, megoldásokat kínálni nem a színház feladata. A mi dolgunk, hogy minél pontosabb, fájdalmasabb, eredetibb látleletet adjunk a valóságról.
Erő: A színháznak gyógyító ereje van, de nem biztos, hogy okosabb lesz tőle az ember. Bármilyen jó darabot látunk is, attól még nem fogjuk azt mondani, na, most már tudom, hogyan éljem az életem. Sok nyomasztó, megoldatlan kérdés van az én életemben is, de attól, hogy megírom és eljátszom őket, még nem fognak megoldódni.
Téma: Nem azért futok neki egy számomra fájdalmas témának, hogy megszabaduljak tőle, hanem mert jó drámai anyagnak tartom. Ha gyűjtögetni kezdem azokat a sérelmeket, melyek gyermekkoromban értek, akkor az agyam rákattan a témára, és máris azon gondolkodom, hogyan következzenek egymásból a különböző stációk, drámai fordulatok.
Nem a gyógyulási szándék vezet, hanem hogy jó darab legyen belőle. Hiszen nem csak én küzdök ezekkel a problémákkal, hanem sokan mások is, akiknek katarzist okozhat, ha sikerül pontosan megfognom és láttatnom egy adott helyzetet.
Társulatvezető: Sokszor előfordul, hogy egy próbafolyamat során felmerül egy probléma, és valaki másnak jut eszébe a megoldás. Ebből nem csinálok presztízskérdést. Függetlenül attól, hogy ki dobja be az ötletet, átírom a problematikus jelenetet. Tény, hogy a végső verzió mindig az enyém, de a lényeg az, hogy minél jobb legyen a darab. A színészek a próbákon és az előadásokon is sikerélményhez jutnak, nincsenek az agyatlan végrehajtók szerepébe kényszerítve. Szükségem van a színészek kreativitására. Viszont a próbákon határozott vagyok, nincsen gondom azzal, hogy valakinek megmondjam, mi a bajom az alakításával.Társulatvezetőként viszont nem játszom a főnököt.
Magyarság: Elfogult vagyok a magyar népi kultúrával szemben. A táncházmozgalom annak idején nagy hatással volt rám, ugyanakkor mindig is liberális értékrend szerint gondolkodtam. Aki a magyarságát arra használja, hogy mások fölé helyezze magát, annak komplexusai vannak. Csak az bizonygatja bugyuta érvekkel, hogy a magyarok mindenek fölött állnak, aki valójában attól szorong, hogy értéktelen. Ez egyszerre kínos és szánalmas.
Unikum: Kis túlzással már maga a társulatunk léte is originális: kuriózum, hungarikum. Némi szerénytelenséggel azt mondhatom, a sok év során az én állhatatosságomra volt szükség ahhoz, hogy ezt az utat be tudjuk járni. Unikum az is, hogy sokan csak a mi előadásainkra járnak, vagyis mi jelentjük számukra a színházat. Ennek szerintem az az oka, hogy tőlünk a színház lényegét kapják, méghozzá nagy intenzitással, nagy töménységben, műfajok bátor elegyítésével, társadalmi problémák ábrázolásával együtt.
Fontos:
Fontos nekünk a néző. Partnernek tekintjük. Személyes történeteket adunk elő hitelesen. A tragikumot és a komikumot úgy vegyítjük, hogy folyamatosan fenntartsuk a figyelmet, és megteremtsük a valóság illúzióját.
Minőség: Nekünk az első pillanattól nagy sikerünk volt, ezzel már sok éve együtt kell élnünk. A kritikai visszhang viszont hullámzó. De egyik sem befolyásolta a darabjaink minőségét. Ha félelem van bennem, az arra vonatkozik, hogy sikerül-e a következő darabunkkal is érvényesnek lennünk. De szerencsére nem vagyok e téren magányos, mert a többiek kreativitása akár az alapkoncepciót is megváltoztathatja.
Forrás: Wikipédia, Színház Online, PBEST, http://www.origo.hu