gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 3., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Évtizedekig szolgálta faluját orvosként és íróként Bodosi György – A Forte ősbemutatót készített az életéből

    2023. augusztus 8., kedd 10:07

    Milyen az, amikor a színház egy balatonfelvidéki falu életébe szövődik, és ritkán látott közelségből tapasztalható meg? A Forte Társulat a Kultháló VEB2023 keretében Völgyvallatás címen indított projektet Pécselyen. A vidék legendás körorvosa, Dr. Józsa Tivadar életművének nyomába erednek, aki Bodosi György néven íróként, szociográfusként és műgyűjtőként is aktívan működött. Az egész nyáron tartó eseményeket és a Kettesek a tóban című ősbemutató próbafolyamatát Horváth Katalin Fanni fotográfus követte végig, betekintést adva az olykor humoros, máskor drámai helyzetekbe. 

    Minden közösségnek megvannak azok a kultikus alakjai, akik sokszor több területen is szerepet vállalva alkotnak maradandót. Bodosi György több mint hatvan éven keresztül szolgálta választott faluját orvosként és szépíróként. Írói életművét azonban kevesen ismerik, pedig ezen keresztül bepillantást nyerhetünk a vidék életébe, értékeibe.

    A helyiek emlékezetében ma is számos anekdota él, amely személyehez, verseihez, drámáihoz kapcsolódnak. A Forte Társulat nyáron hosszabb időszakokat tölt Pécselyen, ahol a helyiekkel beszélgetve összegyűjtötték ezeket a történeteket, nyílt próbákat, előadásokat tartanak és közösségi programokat szerveznek.

    Több felolvasóest és műsor megvalósult már a helyi iskolások közreműködésével, valamint az itt élők a nyílt próbafolyamatokba bekapcsolódva a színház keletkezésébe nyerhetnek betekintést, így az előadás róluk és velük együtt születik meg. Ráadásul a pécselyiek nemcsak történeteikkel, de személyes tárgyaikkal és emlékeikkel – többek között fényképekkel és a helyi csipkeművészet remekeivel – is hozzájárulnak az előadáshoz.

    A Kettesek a tóban című Bodosi-drámát július 29-én mutatták be a pécselyi Kultúrházban Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas koreográfus-rendező, a társulat vezetőjének rendezésében, aki maga is pécselyi kötődésű. Horváth Katalin Fanni fotográfus a nulladik ponton bekapcsolódott a próbákba. 

    “Nem klasszikus színházi térben jelenik meg a mű, hanem a pécselyi kultúrház termében. Azt próbáltam dokumentálni, hogy egy kisebb balatoni település közösségi terében hogyan születik meg egy professzionális színpadi mű a helyi sajátosságokhoz alkalmazkodva, előtérbe helyezve a helyi emlékezetet, a múltat és történeteket.

    Az első pillanattól, tehát egészen az olvasópróbáktól végigkövettem a Bodosi-dráma ősbemutatójának próbafolyamatát. ​​Az utolsó napokban, ahogy az előadás óráról-órára született meg a szemem előtt, magam is libabőrös lettem, a színészi játék, a nonfiguratív mozgások és a humor ötvözése szerintem minden néző számára izgalmas lesz.

    A fotókkal azt próbáltam dokumentálni, miként épültek fel a jelenetek, milyen drámai pillanatok, nehézségek vannak egy ilyen rendhagyó folyamatban. Olyan pillanatokat próbáltam elkapni, amelyek egy teljesen kívülállónak is megmutatják az előadás és az odavezető út hangulatát, stílusát. Arra külön ügyeltem, hogy fotográfiailag a darabra jellemző humort és a meghökkentést is meg tudjam jeleníteni, valamint készítettünk a színészekkel és gyerekekkel külön fotókat a falu egy-egy helyszínén, mondhatni “kiemeltük” a színmű jeleneteit a falu terébe is” – meséli Horváth Katalin Fanni. 

    A helyspecifikus Völgyvallatás-sorozat augusztus 8. és 11. között a Nincs nevük a köveknek nyílt próbafolyamatával folytatódik Pécselyen. Augusztus 12-én a Forte Társulat a Toldi című előadást mutatja be a falu lakóinak, míg a sorozatot szeptemberben egy unikális, a lokális közösségi értékek feltárásával készülő előadás, Az idő marasztalása ősbemutatója zárja. 

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram