Ha meghalljuk Edward Albee amerikai drámaíró nevét, a legtöbbünknek azonnal a Nem félünk a farkastól című drámája jut az eszébe. A Három magas nő talán kevésbé ismert, ám nem kevésbé érdekfeszítő Albee-darab, amelyet jelenleg az Art-Színtér produkciójában láthat a hazai közönség, Hegyi Barbarával az egyik főszerepében. Az előadást a nézők a nyári színházi szünet ellenére is megtekinthetik – például július 8-án Balatonbogláron, a Kultkikötőben. A mű három különböző korú nő beszélgetése, amely a legidősebb életére való visszaemlékezésén alapul. Hegyi Barbarával arról beszélgettünk, miért három közel azonos korú nő játssza a Nőket, miért várja, hogy orvos szerepe legyen és arról is, miért kellene egy évnek hét évig tartania.

Edward Albee az amerikai modern irodalom jeles képviselője. Alkotásaiban nagy hangsúlyt fektetett az emberi lélek bemutatására és nem félt attól, hogy kényes családi viszonyokat ábrázoljon. Albee élete zaklatottan indult, kéthetes korában örökbefogadták. Nevelőszüleivel való viszonya meglehetősen feszült volt, életrajza szerint nem kapott sok szeretetet, ellenben a Három magas nő szereplőinek megformálásához nagy segítségére voltak nevelőanyján tett megfigyelései. 

Először is hadd tegyem fel ezt az egyszerű kérdést: hogy vagy?

Hegyi Barbara: Köszönöm szépen, nagyon jól. Ma, június 9-én van az évadzáró a Vígszínházban, de nyáron lesz néhány előadásom és forgatok is. Játszom a Retro páholyban, a Dámák a pakliban című előadás Szekszárdon és Szigligeten is megy még, a Három magas nő pedig Balatonbogláron kívül Kapolcson is látható lesz, ahol kétszer adjuk majd elő.

Az Art-Színtér Három magas nő című darabjáról azt olvastam, hogy az öregedés és a halál témáját dolgozza fel, de te úgy fogalmaztad meg, hogy ez egyfajta időskori visszatekintés az életünkre.

HB: Igen, a Három magas nő az öregségről is szól, de nem az öregedés a központi témája. A darab egy Pulitzer-díjat nyert remekmű, amely mindenki számára tartogat mondanivalót. A hatvanas években íródott, de kortalan darab és mindenkori aktualitása van. Egy 81 éves asszony visszaemlékezését mutatja meg, amelyben komoly hangsúlyt kap, hogy az életében történtekre hogyan reagál. Az asszony mellett, akit én játszom, egy 51 éves ápolónő és egy 28 éves ügyvédbojtár a darab többi szereplője. Albee – akinek ez az írása nagyon rafinált – úgy gondolta, hogy a három nő egy ember három énjeként jelenik meg. Az idős nő két fiatalabbal folytatott párbeszédében ismerjük meg, milyen viszonyban van átélt élményeivel és önnön magával. Összefoglalva, sokkal inkább arról szól a darab, hogy egyrészt huszonnyolc évesként milyen elvárásaink, reményeink vannak az előttünk álló élettel szemben, másrészt megismerjük az ötvenéves kor realitását, majd ehhez jön a 81 éves asszony összegzése, akinek az egészre rálátása van. 

A korodnál jóval idősebb karakter játszol, számodra ez mennyire nagy színészi feladat?

HB: Rokonaim révén ez a korosztály és az ő látásmódjuk jól ismert előttem. Egyszer egy nagyon bölcs kollégám azt mondta, színészként akkor vagy nagyon szerencsés, ha a valós korodnál fiatalabb és idősebb szerepeket is játszol, ezáltal megmarad a rugalmasságod. Azonban ebben az előadásban sokkal inkább a gondolkodásmódot, semmint a kort kell eljátszani, mert az elhangzik, hogy a szereplő 81 éves, tehát tudja a néző.
A darab rendezője Jantyik Csaba úgy gondolta, hogy ha három, hozzávetőlegesen ötvenéves nő játssza ezt a három különböző korú karaktert, akkor az még nagyobb hatást kelt majd. Mind a három színésznőnek kihívás a szerep: Marjai Virágnak azért, mert 28 évest kell játszania, nekem azért, mert 81 évest. Ebből a szempontból Nagy Enikő járt a legjobban, mert ő a saját korában maradt. 

Az általam játszott karakternek több betegsége van. Például a keze nem működik rendesen. Emiatt Törőcsik Mari jutott eszembe, aki annak idején mély benyomást tett rám. Gyerekkoromtól kezdve ismertem őt, nagyon sokat forgatott az apámmal, a Majális című darabot játszottam vele a Játékszínben, a Vígszínházban pedig az Átutazókat. Egy öltözőben voltunk és akkor volt alkalmam megfigyelni, hogy a kezét nem tudta megfelelően használni, nem tudott vele jól fogni, és borzasztóan fájt neki. Ezek az emlékek a segítségemre voltak, amikor a darabban lekötött kézzel játszottam. 

Ez a karakter egyébként elégedetlen, utálja az öregségét? Keserű?

HB: Hol ilyen, hol olyan. A karját le akarják vágni, de ő nem hagyja. Keserű, de nem ez érzékelhető belőle elsősorban. Kiszolgáltatott, ami borzasztó, mert ha a fejében mindent tud is, a teste már nem úgy működik. Jó példa rá, hogy ha én leveszem a szemüvegemet, nem látok olyan élesen, amitől támad bennem egy kis bizonytalanság. Látok persze, de ettől még ezt nagyon utálom. Az pedig, hogy az idős asszony ül egy székben és maga alá piszkít, mert nem engedi pelenkázni magát, a méltóságát sérti, ettől pedig az egész funkciója megváltozik és még kiszolgáltatottabbá teszi. 

Talán a címben szereplő magas jelző is a korral van összefüggésben?

HB: Igen. A magas arra utal, hogy fiatalon magas volt és elegáns, idős korára pedig összement. Albee-nak nagyon fontos volt a szereplő valóban magas mivolta. Egy alkalommal például Franciaországban botrány volt belőle, hogy a színésznő, akit a szerepre találtak nem volt elég magas, noha Franciaország egyik legjobb színésznője volt. Az előadás végül, úgy tudom, megvalósult.

A darabban minimális díszlet van, egy kandallós, nagypolgári lakást látunk háttérként, amely előtt a három nő egy-egy széken ülve beszélget, és ez utóbbin van a legnagyobb hangsúly.

HB: A rendezői gondolat az volt, hogy praktikusan egy légüres térben történik az egész, de végülis lett háttér. Fekete lepelben jönnek a Párkák az elején és azt mondják, hogy ez volt az asszonynak az élete, az utolsó pillanatban még kap egy lélegzetvételnyi időt arra, hogy önmagából kilépve kívülről lássa magát. Tulajdonképpen ennek a pillanatnak az előadás hosszúságúra való növeléséről szól a darab.

A díszletnél sokkalta fontosabb, hogy ennek az idős nőnek miről mi a véleménye, mit gondol az élete végén, és a nagy kérdés is előkerül, hogy az ember mikor a legboldogabb. Kiderül, hogy mindig most vagyunk a legboldogabbak, hiszen utólag minden megszépül. Erre jó példa az a rész a darabban, amikor a gerinctörésre emlékeznek vissza. Itt kiderül, hogy az is jó volt valamire: a házasság hozadéka volt, hogy a fiatal nő megtanult lovagolni, ezáltal történt meg, hogy eltört a háta, amelyben viszont az volt a jó, hogy a férje nem hagyta el. Végig azon szorongott, hogy a férje keres egy olyan nőt, akinek nincs eltörve a gerince, de ez mégsem történt meg. “Hogyne lenne ez jó dolog?” – teszi fel a költői kérdést az idős nő. Ez a megnyilvánulás is azt mutatja, hogy 81 évesen másképp lát rá a múltra az ember, másképpen értékeli a múltbéli helyzeteket, mint mondjuk ha 28 évesen arra gondolt volna, hogy eltörhet a háta.

Edward Albee noha nem akart az Abszurd Színház tagja lenni, mégis úgy tartják, hogy szövegei a naturista és az abszurd között mozogtak. Az abszurd humor mennyire van jelen a Három magas nőben?

HB: A párbeszédek által kreált helyzet nem abszurd, viszont maga a szituáció az: hárman beszélünk a saját életünkről, ami egy – csak három kivetülésben. Nem vidám a darab, de összességében az mondható el róla, hogy humoros, szellemes. A reakciók, amelyeket a szereplők egymásnak adnak, viccesen van megalkotva. A néző a szituáción nevet, ahogy a különböző generációk reagálnak egymás érzéseire, visszaemlékezéseire. 

Te is vissza szoktál tekinteni az életedre? A darab tanulásakor belehelyezkedtél ebbe, hogy fiatalon milyen elvárásaid voltak a világgal és most hogyan értékeled az átélt élményeket?

HB: Nem tudtam kikerülni. Nagyon is kellettek azok az emlékek, amelyek megsegítik a hitelességet. Minden, ami az én életemben kicsit is rímelt a darabra, az nyilván be kellett, hogy kerüljön. Azok az én emlékeim, és általuk az Albee szövegét még jobban alá tudtam támasztani. Emiatt is nagyon szeretem magát az írást, a darabot, mert annyira frappírozóan reális, igazi, átélhető, és ez minden alkalommal ámulatba ejt. Hogy konkrétabban válaszoljak a kérdésre: emlékszem, gyerekkoromban akrobata akartam lenni és biciklizés közben elképzeltem, hogy milyen életem lesz: reggel tornaóra, aztán rohanás másik órára – biztos voltam benne, hogy nem egy helyben fogok ülni. Aztán jött a Színművészeti Főiskola és pont így történt minden.

Ha nem a színészet irányába indulsz el, tudod, hogy mi lett volna, amit szívesen csináltál volna még?

HB: A gimnázium alatt oroszul, angolul és franciául tanultam, anyám ragaszkodott hozzá. Majd felvételiztem a külkereskedelmi főiskolára, de imádtam volna az orvosi pályát, ha nem lett volna olyan nehéz biokémiából és fizikából felvételizni. Eddig csak szinkronizáltam, de nagyon várom, hogy játszhassak is egyszer orvost. 

A darab nagyon fontos hívószava a kor. Te hogyan érzed magad az aktuális korodban. Lennél esetleg újra fiatalabb, vagy élnél inkább egy korábbi életkorodban?

HB: Én általában jól vagyok a saját korommal. A negyvenet jól éltem meg. De azt hiszem én mindig az adott koromat szeretném kicsit szélesíteni. Például az ötvenhét ne egy évig tartson, hanem mondjuk hétig (nevet). Jó volna, ha egy nap nem 24 órából állna, hanem 48-ból. Olyan sok dolgot tehetnénk és annyi mindenre kell és kellene időt szakítani, de minden nem fér bele. Ez pedig hajszoltságot eredményez. Több szabadidő kellene, hogy a kedved szerint tudd eltölteni az időt. Újra magamat hozom példának: a beszélgetésünk után rohanok vissza az évadzáróra, majd megyek Szekszárdra játszani, ahonnan éjjel jövök vissza. A kollégáim az Irodalom Éjszakája rendezvényén vesznek részt, amelynek idei helyszíne az Állatkert. Én az egyik tegnapi eseményen olvastam fel tegnap, isteni volt, és ha most lenne időm, akkor kimennék megnézni a programokat mezei látogatóként. 

Ha mégis van egy kis szabadidőd, mit csinálsz?

HB: Most éppen egy festett bútort újítok fel, hőlégfúvóval és kromofággal maratom le a festéket, egészen a fáig, majd bleaching technológiával egy másik anyag segítségével a fát szeretném világosítani. Ezzel kísérletezgetek, hogy aztán egy másik régi bútorról le tudjam szedni a politúrt is. 

Az eredmény motivál vagy folyamat okoz örömet?

HB: Így, pont ebben a sorrendben. Régen, amikor foteleket újítottam fel, a folyamatot untam és nagyon gyorsan túl akartam lenni rajta, csak az eredmény érdekelt. Ezzel szemben most az egész procedúrát nagyon élvezem, amihez viszont sok idő kell. Ahogy beszéltük, a 48 óra lenne az igazi, ezért tolnám ki ezt az 57-et hét évre!

A Három magas nő-t július 8-án játsszátok Balatonbogláron, a Kultkikötőben. Milyen a viszonyod a Balatonnal és a szabadtéri színpadokkal általában?

HB: Mindig szerettem volna balatoni lenni. Mindig is izgatott, milyen lehet egy tó partján élni. Balatonboglár különösen kedves számomra, mert egy kapcsolat révén több éven keresztül jártam a MÁV-üdülőbe. Gyerekkoromban is, amikor tehettük, Balatonra utaztunk.

A nyári előadások, maga az, hogy szabadtéren játszhatok, mindig különleges élmény. Elég sok alkalmam van vidéken játszani. Amellett, hogy a Vígszínház tagja vagyok, egy-két olyan előadásban is játszom, amely országszerte utazik. Ezek nekem mindig kedves alkalmak: nem fáraszt az utazás, szeretek vidékre menni, élvezem, hogy együtt utazom a kollégákkal, és jól esik az ottani közönséggel találkozni. 

Mikor, hol látható a Három magas nő?

KULTKIKÖTŐ – Balatonboglár (Árpád u. 17.)
Időpont: 2023. júl. 8. (Szo) 20:30
Esőnap: 2023. júl. 9. (V) 20:30

szerző: Rátkai Zsófia

fotók: Art-Színtér