„Ez a dráma számomra elsősorban a hétköznapi küzdelmeinkről szól, arról, hogy megpróbálunk a számunkra megadatott lehetőségeinkből valami maximálisat kihozni” – Máté Gáborral második budaörsi rendezése, a kortárs amerikai színdarabból készülő, évadindító John kapcsán beszélgetett Zsigmond Nóra. 

Heinrich Böll 1974-es regénye, a Katharina Blum elvesztett tisztessége után most egy nálunk egyelőre alig ismert kortárs műből, a Pulitzer-díjas Annie Baker 2015-ben írt színdarabjából rendezel előadást Budaörsön, amelynek ez lesz a magyarországi ősbemutatója. Hogyan találtál erre a darabra, és miért éppen rá esett a választásod?

Sok darab olvasása után – egyiket sem találtam különösen vonzónak – épp az Eprésző kislány előadásán ültünk Török Tamarával, a Katona József Színház dramaturgjával, akivel már évek óta dolgozom együtt, és a szünetben kérdezte, tudom-e már, mit fogok rendezni Budaörsön. Egy nap múlva átküldött két drámát a gépemre, az egyik a John volt. Az írta Tamara, biztosan nem fog tetszeni, de azért átküldi, hátha…

Mitől különleges számodra ez a darab, mi az, ami a leginkább megfogott benne?

Mindig is vonzódtam a kortárs darabokhoz. Szeretem az olyan műveket, amelyek lehetőséget adnak a színészekkel való elmélyült munkára. A John négy nagyszerű szerepet kínál a színészeknek. A szónak abban az értelmében is, hogy a szerepek olyanná válhatnak, amilyenekké a színészek teremtik őket. Szabadon dolgozhatunk majd ezzel az anyaggal. Ugyanakkor az írónő nagyon bátran használ váratlan színpadi ötleteket. Igazi meglepetésekkel szolgál majd a budaörsi nézőknek is.

Mi az, amit meg akarsz mutatni a készülő előadással?

Sokszor előfordult már velem, hogy magam számára nagyon határozottan megfogalmazok valamit a készülő előadásaimmal kapcsolatban, de a munka során más kerül előtérbe, és szívesebben bontok ki egyebet, mint amit eredetileg elképzeltem. Ez a dráma számomra elsősorban a hétköznapi küzdelmeinkről szól, arról, hogy megpróbálunk a számunkra megadatott lehetőségeinkből valami maximálisat kihozni. Legyen az valamilyen szenvedély, karrier vagy akár – mint a John esetében – szerelmi viszony. Egy fiatal pár története áll a középpontban, akik megpróbálnak megoldást találni az egymás mellett maradás vagy a különválás dilemmájában.

A Katharina Blum elvesztett tisztessége egy sok szereplőt mozgató, látványos előadás. Ezzel szemben a John egy négyszereplős kamaradarab, de lényegében mindkét mű fókuszában a magány áll, jól látom?  

Őszintén szólva A Katharina kapcsán semmiképpen sem a magány érzésével foglalkoztam, sokkal inkább a sajtó, a politika és az egyén problémájára figyeltem. Más kérdés, hogy Hartai Petra alakításából joggal érezhette a néző ezt az állapotot. Egyelőre a John című színműben is sokkal inkább érdekel a párkapcsolati problémakör, amelynek persze az eredménye valószínűsíthetően megint csak a magány lesz.

Hogy látod, mi jelenti majd a legnagyobb kihívást számodra a John színrevitelében?

A szerző nagyon pontosan meghatározza a színpadi látványt, egyelőre azt találom a legnagyobb nehézségnek, hogy az általa részletesen leírt színpadi teret hogyan tudjuk majd a legaprólékosabban megjeleníteni.

Négy nagyszerű színésszel dolgozol majd, akik közül hárman (Böröndi Bence, Hartai Petra és Takács Katalin) a Katharinában is játszanak. Hozzájuk csatlakozik most Bánsági Ildikó. Hogyan, milyen elvárásokkal készülsz erre a nagyon izgalmas színésznégyesre? 

Bánsági Ildikóval többször dolgoztam a rádióban rendezőként, és színészi partnere is lehettem. Volt pár tévéjáték és film, amikben szerencsére egymáshoz tartozó nő és férfi voltunk. Életem egyetlen általam rendezett tévéjátékának, Strindberg Az erősebb című színművéből készült kétszereplős egyfelvonásosnak is ő játszotta az egyik szerepét, nem mellesleg Takács Kati mellett. Egy alkalommal pedig a gyermeket váró Básti Juli szerepét vette át a Katona József Színházban Örkény Kulcskeresők című groteszkjében, amit szintén én rendeztem. Nem mellékes, hogy a Katharina Blum-ban végre találkozhattam Takács Katival, akihez régi szakmai és emberi kapcsolat fűz. Hartai Petra alakítása, a vele való munka megkerülhetetlenné tette, hogy a legközelebbi budaörsi produkcióban ismét dolgozzak vele. Böröndi Bencét pedig még a Színművészetiről ismerem, ahol egy kurzust tartottam az osztályuknak, így volt alkalmam megismerni kreativitását, színészi fantáziájának határtalanságát és hallatlan teátrális érzékét. El lehet képzelni, mekkora bennem a várakozás mindezek után!

Az interjút Zsigmond Nóra készítette.