Árvai György és Szűcs Edit gondozásában nyílik kiállítás a 2010. december 6. óta eltűntnek nyilvánított Bodza W. Mihály hagyatékából Időn túl! címen 2024. április 19-én a Jurányi Galériában. 

Hogyan került hozzátok Bodza W. Mihály hagyatéka?

Árvai György: Mihály 2001-ben látta a 62 nap c. előadásunk bemutatóját, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy készített egy tárgy-együttest. Mivel hárman barátok és bizalmasok voltunk, ezért 2004. április 4-én egy levél kíséretében ránk bízta a tárgyak megőrzését azzal a kitétellel, hogy a lezárt konzerv-kapszulák szavatossága 20 év múlva jár le, és ha addig nem jelentkezik ezzel kapcsolatban, csináljunk velük, amit szeretnénk. Mihály 2010. december 6-án nyomtalanul eltűnt, azóta nem tudunk felőle semmit, ezért amikor idén a Jurányi megkeresett minket egy kiállítás lehetőségével, arra gondoltunk, hogy a hagyatékot mutatnánk meg, hiszen letelt a 20 év. Egyébként B. Nagy Anikóval, Csanádi Judittal, Horgas Péterrel és Medvigy Gáborral már rendeztünk egy emlékkiállítást MISSING címen a Prágai Quadriennálén, 2011-ben a magyar szekció kiállítását az ő életművének szenteltük. Érdekes módon több barátom hagyott már rám valamit. Mindig becses helyen tartottam ezeket a rám bízott tárgyakat. Kötődöm hozzájuk, féltő megőrzőjük vagyok. 

Szűcs Edit: Amikor kinyitottuk a 20 éve lezárt csomagot, úgy éreztük, van aktualitása. Régóta foglalkoztat minket az, hogy miért tűnnek el körülöttünk potens emberek, nemcsak egyszerűen a sors által, mert eltávoznak az élők sorából – bár ki tudja, Mihály esetében mi történt –, hanem mert el kell menniük az országból. Vagy lehet, hogy itt élnek köztünk, de fel kell adniuk az alkotótevékenységüket, karrierjüket valamilyen oknál fogva. Ezt a kérdést fontosnak érezzük, és azt gondoljuk, ez is benne van Mihály ránk hagyott munkáiban. Amikor Roxi (Felmérai Roxána, a Jurányi Galéria egyik kiállításszervezője – a szerk.) megkeresett azzal, hogy csinálhatnánk egy kiállítást, felmerült, hogy ne saját magunkat mutassuk meg, hanem szóljunk egy általánosabb, minket foglalkoztató témáról: hogy hogyan tűnnek el mellőlünk értékes emberek, hogyan tudunk sajnálkozni ezen utólag, hogy nem aktívak, hogy lehetőségek zárultak be előttük, hogy elmenekültek ebből az országból. Vajon van-e felelőssége az átlagembernek, nekünk, kortársaknak, hogy kiürül az alkotó közeg. Mihály munkái áttételesen, de erről is szólnak. Az persze kérdés, hogy ez a barátságos környezet, amiben jelen pillanatban még Gergye Krisztián festményei vannak, amik megnyugtatóak és szívet melengetőek, vajon mennyire lesz közege ennek a hagyatéknak, de reméljük, hogy a Jurányi, mint inkubátorház az ilyen üzenetek átadására is alkalmas. A Jurányi tud egy olyan hely lenni, ahol meglátják az emberben az alkotóvágyat, amely gyújtószikrát ad. Ez a kiállítás, már csak a megszületése által, ilyen üzenetet is ad. 

Árvai György: Szerintünk ez a tárgyinstalláció kifejezetten közösségi térben tud életre kelni. Az élethez szeretnénk hozzácsatolni, nem klasszikus, steril kiállítótérben elhelyezni. Nem akarjuk kisajátítani az örökséget. Ez a kiállítás egy figyelemfelhívás is, mennyire vagyunk felelősek abban, hogy észrevegyük, megtartsuk a kultúrában aktív, progresszíven gondolkodó, nemzetközileg is ismert alkotókat? Hogyan tudjuk védeni, támogatni, létezésükben segíteni őket? A kiállítás célja, hogy tipizáljunk, nem a Mihály extrém szituációja a lényeges, hanem hogy azóta hányan tűntek el, vonultak önkéntes száműzetésbe, és azt észrevesszük-e. Az is eltűnésnek számít, ha az alkotó kényszerpályára kerül, vagy egzisztenciális állapotát mentve abba kell hagynia az elhivatottságát, esetleg elhallgattatják. A legfontosabb az lenne, hogy észrevegyük a Mihályokat, és ne engedjük, hogy eltűnjenek. 

Mivel foglalkozott Bodza W. Mihály?

Árvai György: Reneszánsz alkotó volt – amennyiben érvényes ez a kifejezés a huszadik, huszonegyedik század fordulóján –, aki gondolkodott, és a gondolatait különböző módon próbálta, elsősorban vizuálisan kifejezni. Nem szakosodott irányokra, de a színház környékén mozgott. Olyan alkotókkal dolgozott, akik kísérleteznek, megfeszítik a húrt, nem a bevett formulákon lovagolnak: Hervé Diasnas, Fehér György, Gaál Erzsi, Halász Péter, Josef Nadj, Paál István. 

Szűcs Edit: Mihály polihisztor volt. Többek között a műfajok közötti átjárás volt a személyében az érdekes. Mostanában hajlamosak vagyunk kategorizálni, címkéket ragasztani, döntenünk kell, hogy ezt vagy azt csináljuk. Nála meghatározhatatlan volt, hogy mi a fő profilja, mert hol ezzel, hol azzal foglalkozott. Mindenhez érzékenyen és tehetségesen nyúlt. Izgalmas alkotói állapot az ilyen, de néha szorító kényszer is egy művész számára, ha választania kell a műfajok között. 

Miért viseli a kiállítás az Időn túl! címet?

Árvai György: Mert letelt a 20 év. Mihály hagyott nekünk egy leírást a javaslatával, hogy ő hogyan képzeli a kiállítást, de engedélyt adott rá, hogy a saját ízlésünk szerint tegyük nyilvánossá. Nem adunk abban segítséget a nézőknek, hogy a kiállításból mennyi vagyunk mi, Edittel. A tárgyak installáció jelleggel lesznek kiállítva, szeretnénk a konzervált állapotot érzékeltetni. 

Szűcs Edit: Manapság a tehetségkutatásra sok figyelmet fordítanak, de mi egy másik generáció tagjaiként pontosan tudjuk, hogy amilyen fontos a felfedezés, olyan fontos a megtartás, a gondozás, a lehetőségek biztosítása egy életen keresztül. Számomra erről is szól a cím. 

Az interjút készítette: Bordás Katinka