1973-ban Balassagyarmaton egy párttitkár két tinédzser fia fegyveresen tartott fogva öt napon keresztül húsz, velük nagyjából egyidős lányt a helyi leánykollégiumban, remélve, hogy így útlevelet tudnak kizsarolni maguknak, és Ausztriába emigráltak. Ezt a lassan 50 éve történt eseményt dolgozza fel műfaji és megközelítési szempontból is sokszínűen és sokrétűen a Túszopera című dokumentum alapú kortárs kamaraopera-játék. Gryllus Samu zeneszerzővel és Varga Vince rendezővel viszonyrendszerekről, komplexitásról, a soundpainting nyelvéről és a történet univerzalitásáról is beszélgetett Német Fruzsina Lilla.

Eredetileg Peter Shaffer Equus című drámáját szeretted volna megcsinálni. Miután az külső okok miatt nem tudott megvalósulni, hogyan bukkantál rá erre az eseményre?

Gryllus Samu: Az apósom nyaralójában voltam és a polcon keresgélve egyszer csak kezembe akadt egy gépelt oldalakkal teli mappa. Dr. Samu István pszichiáter feljegyzései voltak a balassagyarmati túszdráma kapcsán. Ő két napig bejárt a fiúkhoz, megpróbált velük beszélni. Ám miután kiderült hogy Samu nem a rendszer barátja, eltiltották az ügytől, ő azonban leírta írógéppel a tapasztalatait. 

Később, bukkantam rá Hatala Csenge Hírzárlat című dokumentumregényére, amely ezt az esetet dolgozza fel a túszdráma egykori szereplőinek többségével készített interjúkkal. Ez a szöveg képzi az előadás librettóját. A balassagyarmati túszejtés eseményein túl az is érdekelt, hogyan lesz valakiből terrorista, milyen út vezet oda?

Vince, te ebben a produkcióban nemcsak media designerként szerepelsz. Már a 2021. májusában megvalósuló online bemutatót is te rendezted? 

Varga Vince:  Nem,  de akkor kezdtem el személyesen is kötődni a sztorihoz. Több olyan szál előkerült a történetben, amivel szerettem volna kezdeni valamit. Utólag már előkészítő munkának is tekinthető az online verzió, ott például létrejött egy teljes, zenekarral játszott hanganyag, ami sokat segített a színpadi előadás tervezésében.

Nehezebb az online térben született előadást színpadra konvertálni? A járvány idején sok esetben inkább a fordítottjával találkoztunk.

V.V.: Amikor szűkülnek a keretek, nekem könnyebb megtalálni, mit mivel lehet helyettesíteni, mi hogyan tud működni, hogyan lehet a 3 dimenziós valóságból streamelhető verziót készíteni. A jelenlegi társulat nagy része részt vett az online verzióban is, így most közös keresés, mit kezdünk a tágabb eszköztárral. A nyári előkészítés után szeptemberben kezdtünk személyesen próbálni a bécsi bemutatóra (szeptember 18-án, a bécsi Musiktheaterage Wien fesztiválon volt a premier, itthon szeptember 24-én a Trafóban láthatja az előadást a közönség – a szerk.)

Abszolút csapatmunka jellemezte kettőtök együttműködését?

G.S.: Nem! Azaz, én megpróbáltam, hogy ne úgy kelljen. Zeneszerzőként nem dolgom, hogy tyrannusi módon, mindentudó főokosként működjek, hiába én hoztam az anyagot. Sok helyen nyitott paramatérekkel dolgoztam én magam is, hogy ezek majd hatással legyenek egymásra Azt szerettem volna, hogy más autonóm alkotó is hozzányúljon a felvetéseimhez. Vince egyedül dolgozik úgy, hogy bizonyos dolgokat megbeszélünk. 

V.V.: Samunak erős víziói voltak a partitúrába kódolva. A megbeszéléseink általában arról szólnak, hogy én ezt és ezt vajon jól értem-e, mert ha igen, akkor erre ez és ez a színpadi ötletem. 

A fókusz a korábban említett „Hogyan válik valaki terroristává?” az egyén és a hatalom viszonyára helyeződött át a színlap szerint.

G.S.: Ha maga a rendszer nem úgy működött volna, ahogyan, ennek az egész történetnek egyik eleme sem így alakult volna, maguk a szereplők sem úgy viselkedtek volna, ahogyan viselkedtek. A túszdráma ötvenedik évfordulója lehetőséget ad arra is, hogy rálássunk erre a viszonyrendszerre. Éppen ezért egy olyan előadást akartam csinálni, amiben mindannyian benne vagyunk. 

V.V.: A hatalom nem csak a szocialista rendszert jelentheti. Uralkodhatnak rajtunk a traumáink során kialakult különböző szokásminták. A sérülések öröklődése, átadása nekem kifejezetten fontos szál ebben a történetben.

A többféle művészetet, zenét és színházat is magába olvasztó formába ültették bele a történetet vagy a túszdráma sokrétűsége hívta életre a komplex előadásmódot?

G.S.: A kamaraopera hagyományai megtalálhatók ebben a munkában is. Ugyanakkor mindkettőnk sokoldalúsága segít abban, hogy a történetnek a közepébe lőjünk. Mindketten képesek vagyunk olyan színházat csinálni, amiben közben énekelnek, vagy olyan képekkel foglalkozni, amiknek testük van vagy olyan emberi dolgokat csinálni, amik zenétől függetlenül is mozdulatokat adnak ki. Ezek a kapcsolódások mindkettőnknél felfedezhetők, csak más-más területen. Mondhatnám, hogy fűrész-bűvész-erőművészek vagyunk! 

V.V.: Az, hogy sokféle eszközzel dolgozunk a színpadon, rímel a történet komplexitására. Szeretném, ha a közösségi érzés úgy is meg tudna valósulni, hogy közben a fókusz minden nézőben más egy kicsit. Nem személyes terápiát, hanem interaktív operát igyekszünk létrehozni, sokféle kapcsolódási lehetőséggel. Megpróbáljuk együtt megélni ezt a történetet. 

Ebben segít a soundpainting technika is, amit az előadás során alkalmaztok?

G.S.: Mondhatjuk. Ez egy negyven éve létező, multidiszciplináris jelnyelv, amit gyakran használok különféle munkáim során. Ezzel a technikával táncosokkal, színészekkel, képzőművészekkel és zenészekkel egyaránt lehet dolgozni, mert kevés olyan elvárást tartalmaz amihez okvetlenül ilyen vagy olyan magasszintű specializáció szükséges  tartalmaz. 1500 különböző kézjel nyelvi szabályok szerinti kombinációjából épül fel ez a nyelv. Konkrét dolgokat lehet kérni, miközben nagy kreatív szabadságot is ad a többi alkotó résztvevőnek, bizonyos keretek között. Az előadásban a zenét szolgáltató Black Page Orchestra tagjai ismerik ezt a nyelvet, jártasak a performatív, határterületeken mozgó kompozíciókban. Az előadásban lesz  élő elektronika mely részben hozzájárul az interakcióhoz, ezen kívül pedig hegedű, cselló, szaxofon és elektromos gitár a hangszerösszeállítás.

Az esetet Gazdag Gyula rendező is feldolgozta filmként, 1989-ben. Abból emeltetek be bármit is a koncepicóba?

G.S.: A hivatalos kommentárok terrorista akcióként tartották és tartják számon a fiúk tettét, mindenfajta háttérinformáció nélkül. Ezekből, az akkori kommunikációból indult ki Gazdag Gyula filmje is, ezért abban is vannak ferdített jelenetek. A háttéranyag, a lányok szemszöge csak Hatala Csenge könyvében jelenik meg, mi pedig a hitelességre és a vizsgálatra koncentráltunk, nem arra, hogy mindenáron véres történetet csináljunk.

A kamaraoperában négyen tűnnek fel a színpadon: két színész és két énekes. Ők formálják meg az összes szereplőt?

G.S.: Mondhatjuk azt, hogy ez az én színpadi találmányom. Már zeneszerzés közben is volt egy pont, ahol azt éreztem, nem szeretném, hogy az egyik játssza a rosszfiút, a másik az áldozatot, mi meg üljünk és nézzük őket. Ezért arra gondoltam, hogy az öt nap, öt éjjel eseményei során „naponként” váltakozzanak a szerepek. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy családállításon, amikor valaki beáll más szerepébe. 

V.V.: A rotálódó szerepeknek köszönhetően nemcsak feszesebbé válik az előadás, hanem a történet univerzalitása is egyértelműbb lesz. Megélhetjük, hogy ez a szituáció nem volt egyszerűen fekete-fehér, a hatalom sem egyértelműen egy kézben összpontosult, események, kapcsolatok, sérülések egymásra hatása vezetett ide. 

Van már terv a hogyan továbbra?

V.V.: A balassagyarmati események közelgő 50. évfordulója apropót nyújthat majd további előadásokra.

G.S.: Szeretnénk, ha minél többfelé tudnánk játszani. Könnyen szállítható előadás, amihez tényleg mindenki tud kapcsolódni, függetlenül szocializációjától, nemzetétől, társadalmi helyzetétől.

Az interjút Német Fruzsina Lilla készítette.