December 11-én láthattuk először Budapesten az ÖrkényKÖZtérben az Érpataki modell c. dokumentarista szegénységdrámát Kabdebon Dominik rendezésében. Ó- és új esztendő fordulóján vele beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló rendről, kényszerességről, Patyomkin-falvakról, társadalmi narratívákról és arról, hogy ezek a gazdasági nehézségek kéz a kézben járnak…

A PÓTSZÉKFOGLALÓT ITT ÉRHETIK EL.

A rendről mi jut  elsőre az eszedbe?

Nehezen tudok elvonatkoztatni az előadásunktól: ahogy most ebben a díszletben ülünk, az uniformizáltság jut elsőre eszembe, amitől egy kicsit minden érzelemmentessé is válik. A rend önmagában jó is tud lenni, sőt: hasznos, szükséges is, ám nem arról a kényszeres, túlzó, radikalitásig elvitt rendről gondolom ezt. Az is kérdés persze, hogy valakit kényszerítenek a rendre, vagy valaki kényszert érez, hogy rendben tartsa, szabályai közé szorítsa a világot? Lecsupaszítani, dobozolni az embereket… csak azért, hogy megfelelhessenek bármiféle elvárásnak…

…és lám: egyesek “modellt” is fabrikálnak a maguk rendjéből… Honnan egyébként a téma- és darabválasztásotok?

Még az egykori SZFE-n fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy valójában mennyire erős megosztottságot képes előidézni a nemzeti retorika a társadalmunkban? Amit a “ti” és a “mi” kétosztatúságán túl okoz. Ez az a fajta hatás, aminek a lebomlása egy társadalom szöveteiben a legtovább eltart. Ezerféle társadalmi ügy lehet, amely tönkretehet egy társadalmat, de talán ez a gyűlöletbeszéd a leglassabban lebomló, amit a legnehezebb kiheverni, ha teljességgel ki lehet heverni egyáltalán…- ez a seb gyógyul a legnehezebben, mert a megosztottságra épülő világlátás az, amit a leghosszabban cipelünk magunkkal, és csak generációk elteltével lúgozódik ki az egyének gondolkodási sémái közül. És ehhez az alaptézishez igyekeztünk olyan témát találni, ami a mi mindennapi valóságunkban gyökerezik. Az érpataki modellt ismertem korábbról sajtóanyagokból, videomegosztó felületekről, de nem is igazán értettem, hogy mi is ez.

Tényleg, mi is az az érpataki modell?

Ebből a modellből, azt hiszem, csak a jéghegy csúcsa volt csupán az, ami a videókon, a sajtón keresztül eljutott a szélesebb nyilvánossághoz. Nem is csoda, hogy ebből nem született eddig egy egész estés dráma, mert annyi rétege és szinte bevilágíthatatlan mélysége van ennek a történetnek, hogy mi is csak egy kis szeletet vagyunk képesek az előadásunkban megmutatni mindebből. Történetünk a 2005 és 2018 között eltelt időszakból merít, amikor Orosz Mihály Zoltán volt Érpatak többször is újraválasztott polgármestere.

A kutatásainkból az derült ki, hogy Érpataknak abban az időben arra volt szüksége, hogy legyen egy erős kezű vezetője. Orosz Mihály pedagógus volt, és nem igazán akadt akkoriban vetélytársa a polgármesterségben. Ezért sokan támogatták a kezdetekben, akár még anyagi eszközökkel is, ám ahogy teltek az évek, Orosz Mihály egyre erősebben kezdte kiépíteni a maga nemzeti radikalizmusát. És egy idő után már nem lehetett megállítani. A történetben az a szürreális, hogy ennek a polgármesterségnek a hozadéka több száz per és több tízezer oldalnyi peranyag lett. Jártunk Érpatakon, interjúztunk olyan személyekkel, akik részesei voltak az akkori, nyolc évnyi eseményeknek, és láttuk azt is, hogy mi zajlik most, napjainkban ott.

Megkérdeztük például Szőlőssi Gábort, hogy szerinte 2018 óta jobb lett-e a helyzet, mire azt válaszolta: “szerintem sokkal rosszabb lett.” Ezen mi igencsak meglepődtünk, hiszen hogyan lehet annál valami még sokkal rosszabb? Amire ő azt válaszolta, úgy, hogy azóta sokkal nagyobb volumenű a pénzek elsuvasztása. Ott áll például egy teljesen felújított iskola, ahová senki nem jár: teljesen üres. Eleve  nagyon kis lélekszámú településről van szó, ennek ellenére rengeteg épülete van, amin tábla hirdeti, hogy a Széchenyi Tervből vagy más állami vagy EU-s pályázatokból újulhatott meg… Mindegyiken látszik, hogy tetőtől talpig felújított, ám használva még sincs egyik sem igazán. Beszámolók szerint, most másképpen zajlik az emberek kizsákmányolása ott, amiről már eddig is tudtunk. 

Az általatok gyűjtött anyagokból a 2005 és 2018 közötti közállapotokról, közhangulatról mi derült ki? Mi az, ami miatt például négyszer újraválasztották Orosz Mihály Zoltánt polgármesternek?

Az többek között, hogy ennek az időszaknak voltak komoly, kézzelfogható vívmányai is. Igyekeztünk is az előadásban teret hagyni annak, hogy a néző maga döntse el, hogy ez a modell mennyire lehet káros vagy sem. Történtek fejlesztések Érpatakon, rengeteg közbiztonságot érdemben javító intézkedést valósítottak meg. Nyilván ezeket az intézkedéseket egészen a radikalitásig fejlesztették, ám a kiindulási szándék nem tűnt ilyennek. Például Orosz polgármester úr nagyon is rendben, kézben igyekezett tartani a közmunkaprogramot, nem nagyon történt lopás a településen, javult a közbiztonság, folyamatosan fejlesztési, felújítási keretekre pályáztak ez idő tájt – tehát ez a része pozitív. Az persze már korántsem az, amikor mindez társul egyfajta túlzó le- és beszabályzottsággal, és elkezdünk építőnek vagy rombolónak minősíteni egyéneket, na, ez pedig már semmiféleképpen sem az. Ahogy az sem, ha húzunk egy “vonalat”, és akit e vonal alattinak minősítünk, annak büntetés jár.

Megbélyegzés?

Azért tudom ezt így kimondani, mert ez az érpataki modell lényege, ez el is hangzik az előadásban. A polgármester minden anyagában elhangzik, hogy az építőket támogatni, a rombolókat tűzzel-vassal üldözni kell. Az építőre nem száll rá a gyámügyis, nem zaklatja a mezőőr. Feltételezem, hogy ha valaki az építők közül eljárt a hagyományőrző rendezvényekre, az pozitív pontnak, “jó cselekedetnek” számíthatott.  De volt példa arra is, hogy valaki valamiért kiesett a pikszisből…

Hogyan lehet, illetve mit lehet ebből a pikszisből megmutatni a színpadon?

Alapvetően ez a műfaj, maga a téma is nagyon sok morális kérdést vet fel. Hisz bemutatsz Budapesten valamit egy színházban, miközben, Érpatakon szinte változatlan a helyzet. De számomra az egyik fő célkitűzés az is,  ha már egy nemzetet egy közösségnek gondolunk, akkor legyen erőnk annak a hibáival is szembenézni. Illetve azokat az embereket is tudjuk annak a nemzetnek a részeiként kezelni, akiknek esetleg más a szociális helyzetük vagy más környezetben élnek, mint mi. Őket sem szabad kizárni, sőt, talán pont ők azok, akikre extra módon kell figyelmet fordítanunk.

Túlzó lehet, ha azt állítjuk: érzékenyíteni is szeretne ez az előadás?

Nem, fogalmazhatunk így is. Bár eredendően nem is jutott eszembe ez a fogalom, hiszen az előadás verbatim jellege miatt hozzá vagyunk kötve az anyag dokumentarista jellegéhez. Mégis igyekeztünk ennek az anyagnak egy olyan ívet adni, melyben a “díszletvalóság” mögül kibuknak a nyomor és az elnyomás jelei. Aztán már Orosz Mihály Zoltán annyira sok per részese lesz, annyi ügy kirobbantójává válik, hogy tulajdonképpen beszalad a saját zsákutcájába. Hogy mindebből az lenne a summázható igazság, hogy az, aki ily módon kezel embereket, irányítja a rábízott javakat, az mind így jár…? Hát ez az, amit nem tudok. Egyébként a mai napig aktív a közösségi média felületein. A mai napig nézem az élő videóit. Meglehetősen nárcisztikus embernek gondolom, kevés lenne rá egy hónap is, hogy végig nézd az összes anyagot, ami fellelhető róla az interneten. Valami egészen brutális.

…és lehet, hogy hazánk másik háromezerkétszáz települése között találnánk még ilyen Érpatakokat, nem?

Biztosan! Érpatak körül nagy volt a médiazaj, és egy erősen teátrális világot teremtett Orosz Mihály. Nyilván azért is kezdtünk el vele foglalkozni, mert nagyon szélsőséges formában nyilvánult meg ott az, amit a társadalmunk egészében tapasztalunk. Mindemellett az is érdekelt minket, miért van szükség arra, hogy egy ilyen ember legyen a polgármester? Ilyenkor aztán számba kell venni, ki kell mondani, hogy mi az előnye, mi a hátránya egy ilyen habitusú vezetési modellnek? Aztán azt már közössége válogatja, hogy melyik értékrendjébe fér bele egy ilyen habitusú vezető. Mit tart egy közösség még igazságosnak, és mit már bűnnek?

És ti miért akarjátok mindezt megmutatni színpadon, nem csak azért, ugye, mert Soros György adott rá pénzt?

Mert ez a történet a saját reflexeinkről is szól. Rá kellett jönnünk, hogy nem tudjuk, mi is történik vidéken. Pedig én is egy borsodi kis faluból jöttem. Nagyon megviselő ezzel az anyaggal, előadással dolgozni, Mert folyamatosan olyan anyagokat nézel, amelyeken például a kitörés napi Waffen-SS tisztek tisztelegnek az akkori kor nacionalista (hortysta) katonái felé…

…ez már azért kicsit több, mint narcisztikusság, nem?

Igen, ezt már másképp hívják… ez már mániákusság avagy őrület. Nagyon megterhelő ezt így fogyasztani, hisz ahhoz, hogy egy ilyen anyagot össze tudj rakni, nagyon sok órányi ilyet végig kell nézned. Ezért aztán lehetnek benne sokkoló elemek, ám az nyilván kevés lenne, ha csak jól sokkolnánk a nézőket, aztán mindenki menjen isten hírével! Ezért is gondoljuk, hogy igyekeznünk kell plasztikussá tenni ezt a történetet, hogy lehessenek egymástól eltérő árnyalatai. De ez azért nehéz feladat.

…pláne egy ilyen országban, ahol az a cél, hogy ne legyenek árnyalatok, csak egyféle árnyalat legyen.

…csak fehér vagy csak fekete. Akkor azonban, amikor én ezen az anyagon, témán elkezdtem gondolkozni, dolgozni, még jellemzően tényleg ezek tematizálták a mindennapjainkat: tüntetések tömegjelenetei, ahol egyik tábor véres szájjal szidja a másikat. Ám most már, azt hiszem, nem ez a legnagyobb problémánk. Most már a fűtés, az energiaválság a legnagyobb gondunk, illetve az, hogy nincsen benzin, cukor, olaj, tojás vagy krumpli. Az az előbb említett probléma akkor fog “visszajönni”, amikor ezen utóbbiakon túlestünk valamennyire. Persze e kettő azért valamelyest kéz a kézben jár.

Szerintem a jelen pillanatban nagyon kevés embernek lehet rálátása arra, hogy milyen állapotban van a társadalmunk. De amikor elkezdtem ezen az előadáson gondolkodni, akkor azt éreztem, hogy ez egy olyan téma, olyan ügy, amiről általánosságban is fontos beszélni, és most egy konkrét ügy kapcsán tudunk is valamit tanulni belőle, gondolkodni róla. Aztán majd meglátjuk, hogy mindez mit tud, mit fog kiváltani a nézőkből.

Szerző: Csatádi Gábor

Fotó: Szokodi Bea

A PÓTSZÉKFOGLALÓT ITT ÉRHETIK EL.