Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 14., hétfő

    „Ez egy ostobaság, amiben most élünk” – Páros interjút adott Novák Eszter és Novák Tata

    2021. augusztus 7., szombat 14:05

    „Ez egy ostobaság, amiben most élünk. Nem lehet valakit konzervatívnak nevezni azért, mert mondjuk folklórral foglalkozott egész életében. A liberalizmust sem lehet összekeverni a szellem szabadságával, a konzervatív értékek pedig nagyon fontosak sok szempontból számára is, egy valódi konzervatív pedig szabad szellemű és modern is lehet akár”.

    Többek közt erről beszélt Novák Eszter Jászai Mari-díjas rendező Veiszer Alindalegutóbbi műsorában, amelyben édesapjával, az idén 90 éves Novák Ferenc 90 éves, Kossuth- és Erkel-díjas koreográfussal, etnográfussal adtak páros interjút.

    Telex szemléje szerint Novák Eszter azt mondta, nem vallja magát semminek és kikéri magának, hogy róla mások gondoljanak bármit is anélkül, hogy ismernék.

    Nem úgy értem, hogy a hétköznapi életben, mert úgy persze, gondolnak. Hanem ezt az ostoba sarokba szorítást, azt, hogy a magyarságtudatomat vagy a magyarságomat, nem csak az enyémet, nagyon sokunkét elvitatják, azt nagyon nehéz megemészteni

    – mondta.

    Novák Ferenc, vagy ahogyan sokszor emlegetik, Novák Tata ezt megerősítette. Úgy folytatta, nem tudja elképzelni, hogy ha valaki művészettel foglalkozik, az ne legyen liberális.

    Milyen az ő szabadsága, ha nem adja meg a szabadságot másnak? Folklórral foglalkozom, de ezen belül is én másképpen foglalkoztam. (…) Nem tudom elképzelni, hogy ha a folklórt is választottam, ne adjak teret annak, hogy másképp is lehet alkotni

    – fogalmazott.

    Az SZFE-ügyről Novák Eszter a legelején azt gondolta, hogy lehet a két fél között közeledés. Azt gondolta, az egyetem érdekében ha nem is egymagában, de testületben le tudott volna ülni tárgyalni.

    Aztán volt egy fordulat, amikor megjelent a Teátrumi Társaság levele, amiben megengedhetetlen jelzők és megengedhetetlen igaztalanságok voltak, hogy szépen fogalmazzak, ott azért világos lett, hogy itt nem lesz miről beszélni

    – nyilatkozott.

    Novák ott maradt az egyetemen, de már nem rektorhelyettes. Arról is kérdezte őt Veiszer Alinda, milyen most ott lenni.

    Hát nagyon rossz. De erről nem szívesen beszélek, nem azért, mert gyáva volnék beszélni, hanem mert nem akarom, hogy a hallgatóim ezt hallgassák, hogy nagyon rossz. Nekik nem is mondom, hogy rossz

    – mondta.

    A teljes, kicsit több mint egyórás adás ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében.

    Forrás: Veiszer Alinda, Telex, 24.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram