Ez volt Gábor Miklós utolsó interjúja – A művészre emlékezünk
2021. július 2., péntek 20:19
1998. július 2-án hunyt el Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Gábor Miklós Zalaegerszegen született 1919-ben, apja mozitulajdonos volt, gyermekkora így a filmek bűvöletében telt. Műveltségét a gazdag családi könyvtár is megalapozta, gimnazista korában már eredetiben olvasott Proustot és Gide-et. Ugyanakkor remekül rajzolt, és már középiskolás korától kezdve naplókban rögzítette érzéseit és gondolatait.
A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1941-ben a Madách Színházhoz szerződött. A II. világháborúban tüzérként szolgált. 1945-től kilenc éven át a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1954-ben hosszú időre ismét a Madách Színházhoz kötelezte el magát. Innen 1975-ben, a közönség és a kritikusok meglepetésére a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, mert úgy gondolta, az ott dolgozó Ruszt József mellett találja meg az ízlésének megfelelő színházat, játékstílust és társulatot.
Kecskeméten rendezett is, sokáig emlékezetes maradt Sarkadi Oszlopos Simeon című drámájának színre vitele. 1979-től ismét Pesten játszott, előbb a Népszínházban, majd 1984-től a Nemzetiben. 1991-től ismét Ruszt József mellé, a Független Színházhoz szerződött, 1994-től haláláig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt.
A színház számára szenvedélyes és véresen komoly játék, igazi kaland volt, amelynek minden apró mozzanatát utóbb egy boncmester alaposságával elemezte.
Egész lényével játszott, nem voltak alkati határai: színpadon és filmben is szellemileg-testileg tökéletesen frissnek látszott. Nem volt kijelölt szerepköre, lehetett hős és intrikus, töprengő, moralizáló, vagy cinikus, kiábrándult figura. Műfaja sem igazán volt, drámában, vígjátékban, filmben, rádiójátékban egyaránt elvarázsolta a közönséget.
Színpadi szerepei közül kiemelkedik a Hamlet – amelyről egy angol kritikus azt írta, hogy Laurence Olivier után az övé a legjobb Európában -, Füst Milán IV. Henrikje, a Koldusopera Bicska Maxija, és George alakítása Albee Nem félünk a farkastól című drámájában. Filmszínészként is hatalmas népszerűségnek örvendett. Első igazi sikere az 1947-es Valahol Európában egyik főszerepe, a csavargó kamaszok vezére volt, ezt követte – a teljesség igénye nélkül – a Mágnás Miska, a Budapesti tavasz, az Éjfélkor, az Apa, az N. N., a halál angyala, a Sértés, a Circus Maximus.
Kamaszkorától írott naplóiból, jegyzeteiből több kötet is megjelent, írásművészetéért 1997-ben Füst Milán-díjban részesült. Színészi tevékenységét több díjjal jutalmazták: 1953-ban Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1967-ben kiváló művész lett, 1995-ben megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, majd 1996-ban a Pro Urbe kitüntetést. 1993-tól tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
Gábor Miklós 1998. július 2-án hunyt el Budapesten. Emlékére felesége, Vass Éva 2000-ben díjat alapított, amelyet minden évben a legjobb Shakespeare-alakításért ítél oda a szakmai kuratórium.