Tom, egy nagyvállalat feltörekvő munkatársa, egy véletlen folytán megismerkedik a szabadszájú és őrjítően vicces Helennel, aki meglehetősen molett alkata miatt erőteljesen eltér az aktuális szépségideáltól. Tom mégis gyengéd érzelmeket táplál iránta, ám ahogyan kapcsolatuk elmélyül a történet egyre inkább elkezd bonyolódni. Tom szerepében a Karinthy Színház és a Budapest Playhouse darabjában május 28-tól június 16-ig Gömöri András Máté látható. 

Neil LaBute off-Broadwayről importált, botrányos hírű szatírája a mai sikerorientált, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája, mely számos fontos kérdést tesz fel. Hol van a saját boldogságunk ahhoz képest, amit másoknak mutatni akarunk? Mennyire tesszük magunkévá, amiket környezetünk mesél rólunk? Megtartható-e önmagunkba vetett hitünk? Milyen hatással van életünkre a fizikai megjelenésünk? 

A Fat Pig kapcsán mesélt Máté a Karinthy Színházzal való kapcsolatáról, a szerepfelkérésről és a karakterformálás mozzanatairól. 

Milyen út vezetett először a Karinthy Színházba? 

Először akkor jártam a színházban, amikor bemutatták Molnár Ferenc: Az ördög című előadást Balikó Tamás rendezésében. Akkor volt egy olyan benyomásom, hogy ez a színház a „nyúl ürege”, egy igazi varázslatos kis hely. Volt benne valami nagyon vonzó, kicsit olyan, mint egy rejtekhely. Az előadás közben megfogalmazódott bennem, hogy nagyon szeretnék egyszer itt játszani. Majd sok – sok év után egyszer csak Böhm György felhívott és felkért, hogy játszak a Félőlény című előadásban. 

Éppen ez volt az a darab, ahol először játszottál egy színpadon Balázs Andival, igaz?

Ez így van. Ez volt az első előadásom a Karinthyban és Andival is. Ő az Irodaszörnyet alakította, én pedig Csatangot. Emlékszem milyen jó hangulatúak voltak a próbák és az előadások. Nagyon szeretetteljes emlékek kötődnek a színházhoz, nagyon szeretek ott játszani, amikor belépek az ajtón olyan érzésem van, mintha hazaérnék. 

Hogyan talált meg a lehetőség, hogy újra Karinthyban játszhass?

A Fat Pig, Kövér disznó, egy futó előadás, amit nemrég mutattak be. A darab kreatív producerei a Budapest Playhouse alkotói, Iványi Árpád és Réti Barnabás. Barni régó jó barátom és éppen egy kardióedzés közben csörgött rám, hogy tudunk-e beszélni egy kicsit. Mesélt erről a darabról, amivel amúgy én akkorra már találkoztam, és mondta, hogy előállt egy helyzet, be kellene ugrani a férfi főszerepbe. Még hozzátette, hogy rengeteg szöveg, de szerinte nekem való lenne. Gyorsan sikerült megállapodni és kezdetét is vette a gyors tanulás. Megkaptam a szövegkönyvet, picivel több mint hatvan oldal és összesen egy jelenetben nem vagyok benne, ami azt jelenti, hogy irgalmatlan mennyiségű szöveg. Szerencsére a napi sorozatok miatt hozzá vagyok szokva a gyors tanuláshoz. 

Mesélnél egy kicsit a karakteredről?

Én Tom Sullivan fogom alakítani, aki egy sikeres 30 – 40 közötti amerikai fickó, egy óriás multivállalatnál középvezető. Azt lehet mondani, hogy szakmájában sikeres, saját nagy irodája óriás ablakokkal. – A nagy ablakok többször visszatérnek a darabban. –

Egy jóképű, jószívű, kedves alak, akire nagyon nagy hatással van a környezete. Van egy erős belső vívódása. Ezek olyan apróságokban ütköznek ki a darab folyamán, hogy ő nem akarja eltitkolni, hogy boldog Helennel, csak egyszerűen nagyon nehezen tudja kimondani és mire kimondaná, mire végre összeszedi magát, hogy elmondja mit is érez, addigra már az élet elsodorta azt a témát addigra már máshol tartanak és így végül nem hangzanak el a legfontosabb mondatok.

Vannak bizonyos dolgok, amiben hasonló vagyok Tom-hoz. Például céltudatos, talpraesett harmincas vagyok én is. Tulajdonképpen az esendőségeiben is meg tudom találni saját magamat. Éppen ezért remélem, hogy sok apró mozzanattal, finom nüánsszal tudom majd fűszerezni a játékot, hogy a néző számára valódi legyen, amit a színpadon lát. 

Az előadásnak van egy elég komoly mondanivalója és üzenete. Igazi botránydarab. Miben látod az erejét?

Pontosana témájában és az aktualitásában. Egy olyan jelenséget, élethelyzetet és történetet dolgoz fel, amit kerülni szoktunk. Tom helyzetéből nézve ott van egy nő, aki szerinte szép, aki úgy nevet, hogy beleremeg az étterem és ez neki tetszik. Tele van élettel, tele van jókedvvel, tele van jószívűséggel, de tele van ugyanakkor sebekkel és tele van bántásokkal is. Mindezek ellenére Helen megtanulta szeretni magát. De az élet, a társadalmunk az nem tudja ezt elfogadni. Ha valaki egy picit – teljesen mindegy, hogy miben-, de más. Ezekről a dolgokról a darab nyíltan és kendőzetlenül beszél. 

És végezetül. Téged legtöbbször musical szerepekben láthat a közönség, itt viszont egy másfajta műfajban lépsz a deszkákra. Másfajta készülési folyamatod van?

Abszolút!  Ez egy prózai, drámai főszerep. Egyszer régen egy nálam sokkal tapasztaltabb színész azt mondta, hogy „Egy vígjáték akkor jó, ha véresen komolyan van véve.”

Ezt a játékot véresen komolyan kell venni ahhoz, hogy a könnyedsége végül fel tudja oldani az egész helyzetet és megtaláljuk benne a valóságot. Abszolút máshogy készülök rá főleg így, hogy nagyon rövid idő áll a rendelkezésemre. Van egy előadás felvételem és jelenetről – jelenetre alaposan átnézem, majd az aktuális jelenet szövegét megtanulom és Lillának felmondom. És így megyek szépen tovább. Mind nap egy jelenet. Amikor készen vagyok a tanulással már csak az van hátra, hogy a csapattal is összepróbáljam és hozzátegyem a saját GONDOLATAIMAT a karakter megformálásához. Remélem a nézőknek is tetszeni fog a végeredmény. 

Szöveg: Farkas Kitti

Képek: Ifj. Nagy György