Március 8-án mutatja be a Loupe Színházi Társulás a Lányok, fiúk című monodrámát Lovas Rozival. A próbafolyamat hajrájában nyilatkozott a készülő előadásról.

Nem először játszol egy Dennis Kelly darabban. Mi az, ami miatt szívesen dolgozol a műveivel?

Lovas Rozi: Nagyon élvezetes mondani a szövegeit. Nem kell arra figyelnem, hogy miként tudom valahogy hitelesíteni a szavait, olyan, mintha magamnál is természetesebben beszélnék. És elképesztő érzékkel bánik az emberi gondolkodással, intuíciókkal, belső folyamatokkal. Nincs egy felesleges vessző. A történetei meg őrületesek. Az egyik legzseniálisabb író, akivel eddig dolgom volt.

Ez a darab egy nagyon nehéz témát érint, a családon belüli erőszak egy szélsőséges formáját. Mi volt az első gondolatod, amikor először elolvastad?

L.R.: Évekkel ezelőtt olvastam először. Akkor még nem voltak gyerekeim. Lenyűgöző szövegnek és történetnek tarzottam akkor is, de még nem éreztem, hogy hogyan tudnék igazán kapcsolódni hozzá. Azóta van egy családom, két gyerekem. Így teljes a kép, belekerültem az igazi mélységébe. Éppen ezért nagyon nehéz is, igazi öntépés, de ezt a történetet el kell mesélni és egy olyan valakinek kell elmesélni, akinek ennyire tud fájni. Szívesen vállalom ezt a fájdalmat, hátha ezzel valamit jóvá tehetek ebben a témában és talán megelőzhetek egy újabb tragédiát. 

Azt is lehet olvasni, hogy egy szórakoztató előadás készül. Minden témában ott van a humor szerinted?

L.R.: A humor egy csodálatos dolog és nem érdemes nélküle élni. Sokkal jobb vele élni. És használni. Igen, mindenhol ott lapul.

‌Miben más egy egyszemélyes darab próbafolyamata, mint egy “normális” előadásé?

L.R.: Elképesztően fárasztó, magányos, nagy a felelősség, más a drukk, más a várakozás. Csak magadból tudsz dolgozni, nincsenek partnerektől visszajövő ingerek, amikkel bánni, dolgozni lehet, amik esetleg felelmelhetnének egy adott ponton. Csak magadra számíthatsz. Tökéletes komplexitásában kell látnod a történetedet. Ugyanakkor elképesztő szabadságot is ad. Amivel viszont tudni kell élni. Szóval nehéz. Szerintem csak akkor érdemes nekifutni, ha nagyon erős célod van vele. Nekem ez a belső motor működik, csak tudnom kell megfelelni neki.

Hogyan éled meg, hogy az előadás elejétől a végéig egyedül leszel a színpadon?

L.R.: Félek tőle, de elképesztő, jóféle izgalom is társul hozzá. Óriási határátlépés lesz ez a részemről, egy bátorságpróba, egy nagyon nagy kihívás.

‌A darabban szereplő nő nagyon határozott, szókimondó, erős egyéniség. Könnyű volt megtalálni a kapcsolódást ezzel a szereppel?

L.R.: Igen. Szeretem őt. Nagyon bátor. Egyenes. Humoros. Okos. Laza. Érzékeny. Nagyon tud szeretni.

Egy kis bulvár: Nem először dolgoztok együtt a férjeddel, Horváth János Antallal? Ez egy kényelmes leosztás? Meg tudjátok még lepni egymást? Vagy már szavak nélkül megy minden?

L.R.: Nem, mi nagyon sokat beszélgetünk. Mindenről. Az egyik kedvenc témánk a színház. Szóval nem nehéz kapcsolódni ebben sem. Hátborzongatóan hasonlatos az ízlésünk, 100ból 99,9szer ugyanaz tetszik vagy nem tetszik nekünk és még az indoklás is stimmel. Megbízom benne rendezőként is. Nem is a meglepetésről szól ez, inkább a folyamatos és könyörtelen együtt keresésről, amivel a legtisztább és legizgalmasabb megoldásokig próbálunk eljutni. És nagyon motivál ahogy hisz bennem. Nem lehetnék jobb kezekben.