gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 4., szerda
    banner_bigBanner3

    „Ezúttal már tudtam, mire vállalkozom” – Mészáros Blanka és férje, K. Kovács Ákos operatőr válaszolt

    2023. március 11., szombat 14:36

    Blanka a Radnóti Színház színésznője, akit filmekből és sorozatokból is ismerhetünk. Férje, Ákos operatőr, akinek a munkái többek között a Berlini és a Karlovy Vary filmfesztiválokon is sikert arattak. A Nők Lapja kérdezte az alkotókat egy közös interjú keretében. Lapszemle.

    Blanka Kiskunhalason, Ákos Szabadkán nőtt fel, nem is voltak messze egymástól. A kérdésre, mi az, amit otthonról hoztak, Blanka elárulta: „A nyíltságot hozom a vidékről, ahonnan származom, az erkölcsi értékeket pedig valószínűleg a pedagógus szüleimnek köszönhetem.”

    Ákos pedig elmesélte: „A vajdasági embert úgy határoznám meg, hogy benne van a Balkán vadsága, meg a tiszta, meztelen őszintesége is. És az összetartás is. A kis közösségek arra ösztönöznek mindenkit, hogy nyitott szívvel és lélekkel álljon a világhoz. Mindenesetre a homok, ami jellemző a térségre, valahogy mindkettőnk cipőjébe beleragadt.”

    Blanka, az utóbbi években sok gyönyörű, de emberpróbáló szerepet játszott el, ennek kapcsán kifejtette: „Eleinte volt is ezzel nehézségem. Szebbnél szebb kihívások jöttek, és minél mélyebbre mart valami, annál kevésbé tudtam védekezni ellene. És én nem is akartam védekezni, hiszen én akartam, hogy ez megtörténjen velem, csak megfeledkeztem róla, milyen kiszolgáltatottá teszi az embert, ha egy idő után nem tud aludni, feltöltődni, kiszakadni ebből. Szerintem nagyon izgalmas, hogy az ember teljesen átlényegül, mindent odaad, és egygyé válik a szereppel. Csak aztán nehéz ezt letenni vagy éppen repertoáron tartani. De a bemutatót megelőző felkészülési időszak segít, az ember testileg és mentálisan is tudja magát trenírozni. És az is jó, ha a naptárban látom, mettől meddig tart egy-egy ilyen időszak, mert akkor úgy készülök. Akkor teljesen el merem engedni magam, mindegy, milyen mélyre kerülök. Vagy éppen milyen magasságba, hiszen ha az ember szárnyal, akkor előbbutóbb földet is kell érnie, és az a legjobb, ha ő teszi le magát, nem csak úgy lerepül az égről. Ha előre tudom, akkor meg lehet csinálni. Meg hát kell hozzá egy társ is” – mesélte a színésznő.

    A találkozásukról szólva Ákos elárulta: „Gimnazista korom óta reméltem, hogy nekem színésznő lesz a feleségem. És még egy hónapja sem voltunk együtt Blankával, amikor tudtam, hogy ő az. Tulajdonképpen már a második vagy a harmadik találkozás után. Persze elmeséltem mindenkinek, én már csak ilyen extrovertált vagyok, a visszaérkező impulzusok fontosak nekem. És akkor egy tíz évvel idősebb barátom azt mondta, Ákos, te most szerelmes vagy, a hormonok dolgoznak benned. Várj egy évet, és dönts akkor. Úgyhogy vártam egy évet, és elvettem Blankát feleségül.”

    Blankának ez a második házassága. A kérdésre, másképp ment-e bele, mint az elsőbe, elárulta:
    „Teljesen. Az első házasságom az egyetem hevületében köttetett, inkább hasonlított egy színdarabhoz, mint az élethez. (…) Nőként még nem voltam jelen, inkább csak egy vadóc kislány lehettem, akinek mindene a színház. Azóta eltelt tíz év, és ezúttal már tudtam, mire vállalkozom.”

    Ákos is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, eredetileg rendezőnek készült, de édesapja azt mondta, legyen szakma a kézben, legyen inkább operatőr: „Apám nem mondott hülyeséget, mert operatőrként nagyon sok mindenhez ért az ember. Technikailag átlátja a filmkészítés egész folyamatát. Össze tud rakni egy kamerát, be tud állítani egy lámpát, képes fotózni, alkalmas arra is, hogy utómunkát végezzen.”

    A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható A színésznő hazaér címmel. Kérdezett: Dudics Emese.

    Nők Lapja 2023.03.08 – 28,29,30. oldal

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram