Halálosan vicces, rekeszizom mozgató, morbid ámokfutás egy bebalzsamozott hullával és egy zsák, bankrablásból származó pénzzel : címszavakban a Thália Télikert legújabb bemutatója, Szervét Tibor rendezésében. A 60-as évek brit színházi fenegyereke, Joe Orton Szajré című tabudöngető fekete komédiáját fergeteges abszurdban „tálalják” a színészek. Szabó Győző bamba, vallásos, jóhiszemű megözvegyült családfő, Gubás Gabi pénz- és kéjsóvár ápolónő kétes múlttal, Hevesi László kissé autista beütésű fiú, társa a bankrablásban temetkezési vállalkozóként Jaskó Bálint, és nem utolsósorban Zayzon Zsolt, az álruhás „ Sherlock Holmes”.

A Thália Színház művészeti koncepciójának része, hogy a színészek is lehetőséget kapnak rendezésre. A Szajré esetében a színház felkérése egybeesett a saját elképzeléseddel arról, hogy szívesen rendeznél?

Időről- időre, nagyjából kétévente felmerül a Tháliában, hogy rendezzek valamit. Hosszú évek teltek el úgy, hogy az éppen aktuális színészi feladatok miatt nem volt időm további próbafolyamatot bevállalni. A rendezés hatszor nehezebb és komplexebb tevékenység, mint egy szerep megfogalmazása. A nehézség abban is rejlik számomra, hogy rendkívül szöveg centrikus vagyok. Olyan szövegre vágyom, aminek minden szaváról, mondatáról tudom, miért hangzik el, mi a célja, miért nem lehet kihúzni, milyen oka és/vagy következménye van. Az általam rendezett darabok példányát szeretem magam készíteni, így tetemes időt vesz igénybe, amíg egy szöveget a megfelelő állapotba juttatok. 

Joe Orton darabja milyen változtatásokat, igazításokat igényelt?

Új fordítást használunk. Ezen kívül a szövegben nagy mennyiségben szerepelnek olyan mondatok, beírások, amiket mi raktunk bele. Organikus folyamatról van szó, a szövegből elindul egy játékfolyamat, ami változtatást igényel a szövegben. Hasonlattal élve olyan, mint a meder meg a folyó, a meder a folyó iránya szerint változik. Valójában az „ akciószínházban” hiszek, ahol a szavak cselekvéssé és történéssé változnak.  

Mi fogott meg ebben az angolszász színpadokon sűrűn játszott krimiparódiában, defektes alakokkal? 

Bevallom, első olvasásra semmi nem fogott meg benne. Szerencsére Nagy Viktor művészeti vezető kellő makacssággal és szeretettel komolyan gondolta, hogy rendezzek a Tháliában. Újra elolvastam a darabot, de ugyanúgy nem fogott meg. És akkor hirtelen megjelent előttem McLeavy alakja, mint csellista, aki a hangszerén játszik, küllemében is kissé elvont művészforma. Ettől a leleménytől megkülönböztetődik a többiektől, akik  csibészek, rablók, gazemberek, gyilkosok. Hozzáteszem – igen mulatságos formában. No, és közöttük ez a férfi egy morális hős, emelt fővel, ártatlanul áll a viharban, sőt nem is tudja, hogy vihar van. Később még arra is képes, hogy áldozatot vállaljon, ami egy nagyon emelkedett pillanatot eredményez. És remélem, hogy ezt is sok nevetéssel övezve. Végül ezen a vékony vonalon kezdett érdekelni a történet.

Eleinte a szomszédos bank kirablása, a rejtegetett pénz körül zajlik a bonyodalom. A nyomozás az elhunyt feleség nem természetes halála ügyében csak „ hab a tortán”, újabb bonyodalmak elindítója…

A Szajré egyszerre krimiparódia, abszurd, hozzák-viszik Mrs. McLeavy holttestét. Sokféle stílussal próbálunk ennek a kevert műfajnak életet adni. 

Milyen a viszonyod  a fekete humorhoz?

Különösen az angol film- és színházművészetben van komoly hagyománya annak, hogy bátran, szellemesen lehet morbid témákhoz hozzányúlni. A Gyalog-galopp című filmben kókuszdióval imitálják a lódobogást, ami felséggyalázás lenne, ha komolyan vennénk a királyság intézményét. A politikai struktúrák szembeköpésének számítana, ha a koldus, vályogvető  csóringerek arról beszélnek, hogy anarcho-szindikalista közösségben élnek. Az abszurd, vígjátékok szelleme, mint a Vacak szállóban John Cleese játéka vagy Manuel, az angolul nem beszélő portugál pincér, nagy segítségemre voltak abban, hogy a brit humorral feltöltődve fogjak hozzá az anyaghoz. 

A tiszta jellemű McLeavy-t leszámítva minden szereplő számító, álszent, senki nem az, akinek mutatja magát. Az özvegyet becserkészni igyekvő ápolónő múltjáról is sötét dolgok derülnek ki…

Orton darabja nem egy pszichológiai dráma, a lélektani hitelesség csak eléggé durván metszett formában érhető tetten. Sokszor követhetetlen, elvarratlan, zsákutcába vezető szálak vannak a cselekményben, minden következetesség nélkül beszélnek, nem azt teszik, amit mondanak, vagy éppen senki nem reagál a másikra. Hát igen, ez már csak ilyen. Viszont a  Brian élete című filmben Graham Chapman sem egy valódi embert játszik, hanem egy nagyon vicces kalandokba bonyolódó, sodródó rémültet.

2023-ban mitől számíthat tabudöngetőnek a Szajré?

Ez a darab ma is tükröt tart az embernek. Mindannyian akartuk már gondolatban agyonütni az anyánkat, a szerelmünket, a gyerekünket. Mindannyian eljátszottunk a gondolattal, hogy az előttünk haladó autós esetleg ütközhetne egy kamionnal, mert annyira kibírhatatlan. Vannak a tudatnak bőven olyan spektrumai, amelyek a nagyon fegyelmezett, társadalmi együttélésre képes személyiségünk mögött lappanganak. Nemigen szoktunk vele foglalkozni. A Szajréhoz hasonló művek azért nevettetőek, mert kinyitják a szelepet, ahelyett, hogy fognánk a baltát és agyonütnénk vele valakit.  

A Télikertben rendkívül, groteszk, vicces alakítást nyújtasz a Ványa bácsi Szerebrjakovjaként.  A Radnóti legendás Ványa bácsi előadásában Asztrov doktort alakítottad. Milyen volt az új találkozás Csehovval? 

Semmiféle érzelmi áthallás nincs a kettő között. Szeretettel néztem, ahogy Szabó Győző próbálja Asztrovot, akit százötvenszer játszottam a Radnótiban. Emlékeim sem maradtak az akkori előadásról, amúgy is elég emléktelenül élek. Igyekszem felismerni azt, hogy a múltnak nagyon kevés az érvényessége a jelenben.  Inkább az a tapasztalatom, hogy az emlékezés, a nosztalgia energiavesztéssel jár, hátráltat a mai napok, hónapok évek megélésében..

Nagyjából tíz év szerződtél a Tháliába. Jól érzed itt magad? 

Ez most egy jó és szabad korszak. A Radnótiból eljönni fájdalmas, több évig tartó készülődés volt. De tudomásul kellett venni, hogy elöregedett a mi házasságunk a Radnóti Színházzal. Csodálatos érzés volt, hogy az utca túloldalán van egy színház, ahová már harmadszor hívtak. . Örömmel jöttem, örömmel vagyok itt.

Mi romlott el véglegesen a Radnótin?

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy az a mély, együttműködő, szoros alkotóközösség, ami egy darabig létezett, már vagy nem létezik, vagy kívül kerültem rajta. Könnyen lehet az utóbbi, mert nagyon ügyesen tudok kívül kerülni közösségeken. Nem értettem egyet az előadásokkal, nem tartottam jónak őket, ugyanakkor jónak kellett tartani. Ez az elvárás kognitív zavart okozott nálam. A Tháliában nem kell egyetérteni. Az is jó érzés, hogy itt egyáltalán nem akarom, hogy bárki úgy gondolkodjon, mint én, és más sem akarja, hogy úgy gondolkodjak, mint ő. A Tháliának volt egy „futóbetyár” jellege, de mostanra ez kezd elmúlni és érvényes, vállalható, nagyon sikeres előadások születnek.

Idén töltötted be a hatvanötöt. A színészileg hol tartok, mi van mögöttem és előttem kérdései mennyire foglalkoztatnak?

Nem foglalkozom ilyesmivel, ami azzal függ össze, hogy rendkívül szerencsés voltam harminc éven keresztül. Nem tudok elég hálás lenni a színészi pályának azért, amilyen szerepek segítségével élhettem, dolgozhattam benne. A rendezés is úgy jött, hogy valakinek eszébe jutott,” Tibi itt van ez a darab, nem akarod megrendezni?”. Egy kivétel volt ez alól, a Virágot Algernonnak, amit a Játékszínben mutattunk be. Megírtam a színpadi változatot, majd felajánlotta a színház, hogy játsszam én Charlie-t. Életkorilag nem stimmelt ugyan, de a nézők elfogadtak ilyen kissé öreg Charlie-nak. Nagyon nagy élmény volt azt a szerepet játszani. Hihetetlen jó dolog, ha egy előadás úgy hat, ahogy szeretném, hogy hasson. Se nem szórakoztatóipari, se nem művészszínházi produktum, hanem a nézők emberi történetek iránti igényét képes megcélozni. 

A Szajré esetében milyen hatásra számítasz?

Szeretném, ha úgy néznék mint a gyerekek:  ott a róka a fa mögött, a  hülye kacsa nem veszi észre. Azt hiszem, az én gondolkodásom a színházat illetően eléggé mesebeli. 

Milyen vagy rendezőnek?

Felkészült, de a hónapokig tartó felkészülésem az olvasópróba pillanatában újrakezdődik. Akkor érzem jól magam, ha fokról-fokra megnyílik egy asszociációs tér, amiben lehet továbbmenni. Eddig nem voltam különösebben csapatjátékos, ezzel a munkával azzá váltam, mert volt hozzá, lett hozzá csapat. Lehet, hogy máskor is voltak csapatok, amiket önhitt állapotomban nem vettem észre. A Szajrénál működött a kollégák összjátéka, a közös kitalálások szabadsága. Van egy jelszavam, amit az idén végzős Metropolitan Egyetem-beli osztályomnak is szoktam mondani: Ne megoldani akarjuk a dolgot, hanem felfedezni! 

Szerző: Szentgyörgyi Rita